Egy lány álmában zuhan lefele, s találkozik egy fekete madárral, akit megszólít. A különős álom véget ér még a földet érés előtt. Egy fallal körbevett városban találja magát feltűnően kedves korabeliek között. Nem emlékszik semmire az álom előtti életéből, s mint kiderül, a körülötte lévők sem, ők is hasonlóan kerültek oda, s haibane-knek nevezik magukat. A sorozatban szépen felépül az őket övező világ, és kibontakozik a szereplők személyes tragédiája.
A teljesen fiktív történet középpontjában az egyén és közeli emberi kapcsolatainak viszonya áll, maga a keretsztori még jobban kiemeli ezt, s egyedi légkört ad a sorozatnak. A mondanivaló elsőre igen banálisnak tűnik, mégis nagyon ritka téma a filmek körében: az egyén önmagát csak másokon keresztül képes meghatározni, s értelmet adni saját létezésének. A Haibane Renmei erénye, hogy ezt a cselekményen keresztül, nagy gonddal felépítve közelíti meg, s így válik hitelessé. Ebben mind a szereplők nagyfokú kidolgozottsága, mind az eredeti szinkron sokat segít, ami szintén kiváló munka.
A fenti, önmagunkkal való konfliktus megalapozása köré épül az egész sorozat. Megismerhetünk egy fiktív valóságot, ahol kevés szabály uralkodik az ember felett, aki egyszerre kiszolgáltatott és felelős másokért. Ez a kettősség néhány gyönyörűen stilizált jelentesorban csúcsosodik ki, és ismerhetünk meg rá egy lehetséges, morálisan elfogadható választ. Ha ezt nem látjuk mögötte, akkor is egy nagyon kellemes hangulatú, kedves történet, amelyben egy kicsit önmagunkra ismerhetünk.
Nekem egyik személyes kedvencem, az egyik legjobb pszichológiai tárgyú anime. S ez különösebb külcsín nélkül. Egyszerű barna tónusok, klasszis seinen karakterdizájn.