SexEx, ahogyan elkezdtem hívni magamban, miközben azon gondolkodtam mit is írhatok le róla, hogy elbírja a monitorotok. Nem készülök több hentait kiosztó cikkel, mert még azt hinnétek, nem nézem őket szivesen, sőt mi több, csak a porbaalázásuk indokán tekintek rájuk. Ez nem igaz, de nem tehetek róla, hogy a hentai, mint műfaj, mondjuk ki, nem csak, hogy nem profi, de még a 'B' kategóriát sem csiklandozza alulról.

Hogy az iménti mondandómat igazoljam, spanyolviaszként a falra festem a képletet, ami nem szól másról, mint az összetételről, mégpedig arról az összetételről, amit most éppen Sex Exchange-nek nevezünk. Nem az animációról, nem is csak a hangszínészetről, és nem is a történetről, hanem a hentairól, ami mindezekből, és még számos kozmikus képből áll; mi is az a hentai, még inkább mi is az az anime, milyen környezetből jön, és még sorolhatnám...
A SexEx problémája, de nem az övé egyedül, az összetételében keresendő. Nem abban van amit csinál, hiszen azt jól csinálja, sokkal inkább a kompozíciójában, beállítottságában. Miről is beszélek? Arról, hogy amíg például egy nyugati pornó nyíltan és ingerszegényebben, de minőségét, és a megvalósítás profizmusát tekintve magas hatékonysággal szolgálja ki a specializált igényeket, addig a hentaik - és nem csak az animáltak - többsége rengeteg hangsúlyt fektet a kompozíció hangsúlyozására, a szűk költségvetés miatt, vagy éppen ennek elérése érdekében, amiből egyenesen következik, hogy a Japán pornó termékei, bizonyos ritka kivételektől eltekintve, folyamatosan amatőr tendenciát mutatnak a világ szívonalában. Miért is? A klisékbe, és a beidegződött mozzanatokba kapaszkodó, a japán társadalom speciális igényeire szakosodott formulákat követő, fejlődésében nem motivált ipar nem mozdul.
A profi hozzáállás hiánya tapintható, főleg azoknak, akik bármikor kapcsolatba léphetnek, a világ egyik legnagyobb kultúrális felvevőpiacának tagjaiként, a világ számtalan más pontjáról érkező pornóval. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, amikről azonnal felismerhetőek, mindegyiknek megvannak a maga furcsaságai, amik az emberi természet okán sokkal jobban is vonzhatják a figyelmet, mint kéne, de az tény, hogy a választék széles, és ha a minőség, és az igények kielégítése vizsgálásra kerül, az anime sokukkal szemben elveszett, szimplán csak abból az okból, hogy a célközönség speciális igényeinek, fétiseinek kiszolgálása után a legalapvetőbb igényt, amiért az ember pornót néz, nem elégíti ki.

Nos, igen, ezek után gondolom nem megepő, hogy a Sex Exchange mindezt is magába foglalja, mégpedig abban a formában, ahogyan azt egy hentai tenni szokta. A felállás egyértelmű; egy srác, aki magyon meg akarja tenni a testvérét, lesi amint az a barátjával teszi amit tenni szopás, és elindul a fergeteg, amit nem lehet megállítani. A barát huga persze sírva beállít a sráchoz, saját kis gondjaival, de mint tudjuk, aki nappal hug... Mondanom sem kell, a történet eleve este kezdődött.
Az összkép igen kacifántos, rövidre zárva amit csak lehet, kavar mindenki mindenkivel, és mint ki is derül később, ez így mindenkinek jó is, a kettős vérfertőzés ténye pedig, - és most koránt sem bűnként, szimpla biológiai tényként emlegetem - elhanyagolható, és minden gátlás feloldódik egy közös nagy tevékenykedésben. A végső katarzis olyannyira megszokottá teszi a hangulatot, hogy nem lepődtem volna meg, ha a fiúk egymást is megteszik.

Maradva a szóhasználatnál, a technikát tekintve a hentai megteszi, amit elődjei is, hozza az éves átlagot, és hozzáad még egyet az elfuserált képi és teljesen random hangminőséghez. A pasta-machine hangeffekt még mindig él, a motorikus mozzanatok, amit már kívülről, időzítéssel együtt ismerünk a régiek, mi pedig most sem valószínű, hogy felvesszük a tempót a videókkal, merthogy ez a hentai is két részre van bontva, valamilyen titkos indokból.

Hiába, a stílusom maradt a régi, azaz a SexExről szólva elmondtam, hogy nem vesztünk sokat, ha nem nézzük meg (Szerk.: Így hát ne is tegyük.) mégis sikerült egy komolyabb gondolatmenetet pötyögnöm arról, miért is nem könnyű nekünk megérteni, na jó, élvezni a hentait.
 

"Nem hiába, a hentaiból ezt is ki lehet hozni.
Persze ettől még nem teszem ki az ablakba."

Értékelés: 4,2

Linkek:
ANN
(Magyarul mi vagyunk az elsők.)

Lolicon, de nem szexeltek benne. Még.

Egy újabb darab a Japán csodák közül, amit igen kevesen értenek meg a maga formájában és valójában. Ennek a csoportnak egy részét olyanok teszik ki, akiket betegnek tekintünk, a többinek pedig bizony meg vannak az okai. De mit kezdjen egy loliconnal az, akinek a téma már önmagában feszengést okoz? Mit csinál a néző, amikor a tíz éves kislány megcsókolja a férfit, és kikapcsolja-e az átlagos ember a filmet, amikor a kislány mozgására a férfi azon része reagál? Érdekes kérdések egytől egyig, mindazonáltal egy ismertetőnek nem csak elgondolkodtatnia kell.

A Kodomo no Jikan főszereplője, a mi kis kulcsfiguránk, sok-sok szem és gondolat középpontja, szülők nélküli gyerek, egy féltő bátty mellett, aki a szeretetéhségét tudatosan vetíti ki a legalkalmasabb pancserre, akit csak találhat, a tanárbácsira, aki első osztályát készül oktatni, ennek megfelelő mennyiségű izgatottsággal és tapasztalatlansággal együtt. A pimasz minden lében kanál természetű kislány arca mögött persze ott lapul az is, akinek sosem lehetne nemet mondani, és aki már ennyi idősen is olyan erős személyiség, hogy képes megingatni nem egy felnőttet.
Háttér bőven akad a sorozatban, a szereplők mindegyikének sejtetődik legalább egy kicsi abból, amivel megküzdenek nap mint nap, de persze a középpont megmarad a kapcsolaton, és a két főszereplő életén, amivel legalább egy kicsit sikerült levenni a hangsúlyt a loliconosságról. Sajnos viszont túlzottan is érződik, talán pont a sok erős háttérben nem egészen megjelenő elem miatt, hogy a sorozat folytatásra vár, avagy éppenséggel úgy lett kiragadva a mangából ahogy, és talán ennyit várhatunk tőle. Márpedig ha ennyi az egész, akkor nagyon befejezetlen maradt.

A grafika sajnos nem brillírozik, az emberek eléggé sablonosak, sőt a gyerektestek oknak látszanak arra, hogy az egész rajzolás egyszerűbb, az emberalakok pedig vonalasabbak legyenek. Az animáció viszont sokat dob a hatáson, erősíti az életteliséget, és a színezéssel legalább néhány jelenetet nagyon jól meghatároz akár hangulatában, külső szemlélő számára is.
S míg az anime egésze a vegyes értékek miatt erős közepest kap tőlem a grafikára, a hagok leginkább kobakvakargató hatással vannak az agytekervényeimre. Egyszerűen képtelen lennék eldönteni, hogy a szinkron egyszerűen jó, vagy teljesen általános, lévén szó a vékonyka Japán hangokról, a kislányok esetén és egy természetesen nagyon színvonalas általános szinkrongárdáról az anime folyamán. Ha valami billenti a kategóriát a mély felé, az az opening-ending páros, ami viszont képeivel, és stílusaival egyértelműen a pimaszul vidám "loli-vagyok-rakjatok" hatást éri el, gondolom nem véletlenül, de koránt sem szerencsésen.

Igen érdekes, hogy a Kodomo no Jikan mennyire jó történet lenne, ha az egész egy középiskolás lánnyal és a tanárával történne, illetve kerekebb történetet kerítenek köré. Így viszont olyan marad az egész félállásban, mint a félig döntött budiajtó; láthatjuk is meg nem is, szaga is van meg nem is.  Nem ajánlom senkinek, akinek a téma maga sok, illetve annak, aki idegbajt szokott kapni a tehetetlenségtől fulladozó romantikus animék láttán. Ajánlani ezeknél is kevésbé ajánlom.

Értékelés: 6,8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Még egyszer: Onii-chan~

Még egyszer, és még sokszor. Japánban mindent szabad, és azt is minden szinten lehet űzni. Ez van, ha az ember egyre-másra botlik bele egy-egy loli-hentai műremekbe, és azok között ugrásnyi különbségek vannak. Merthogy ez a film is sok kislányról szól, és egy idősebb fiúról, aki kvázi mindegyiknek valamilyen úton a bátyja lesz, de sokkal befogadhatóbb és kevésbé erőltetettebb az egész, mint például az Imouto Jiru, korábban (meg)emlegetett darabja.
De sajnos ezen sem lehet túlon-túl nagyot lépni, mert ezúttal is benne leszünk egy másik problémában, ami pedig szimplán nem más, mint a Japán perverzitás egy tipikus és talán már nem is annyira nagyot ütő példája. Hogy nevesítsük e gyereket, arról a viselkedésről van szó, amit főhősünk művel a két rész során végig, szemérmesség és lelkiismeretfurdalás nélkül. Mondhatnánk, ez manapság "nem akkora probléma," de tekintve a lánykák átlagéletkorát és viselkedésüket, ezt inkább mégse jelenteném ki.
Már-már ortodox, legalábbis a mai liberális társadalomban, látásmódom bizonyára sokaknak túl régimódi lehet, de mégis hozzászólok a témához, ami megjelenik az animében. Azzal, hogy a műnek műfajából adódó kötöttségei vannak, még nem biztos, hogy feloldhatunk minden konvenciót a témában, és a történet mesélésében, tehát  nem feltétlenül kellene párosítani olyan karakterisztikákat egy pornóműfajjal, amik például ebben a hentaiban is megjelennek, nevezetesen a szerelmes lelkű ifjút, és a mindent elfogadó, szerelmes-vágyódó lányokat, amiből persze a minden este mással, és minden este őszintén-törődve szerelmező ifjú története sül ki (vagy el). És persze nem is kell mondanom, hogy az sem segít sokat ezen a beállításon, hogy az egyik legfontosabb lányka-főszereplő éppenséggel egy űrből érkezett humanoid, mert éppen ő az, aki csak jóindulattal néz ki tizenkettőnek, és ő az, akinél ifjúnk valamivel több érzelmet, vagy affélét mutatott.

Az anime látványát tekintve éri el a legtöbb pontot, ez kétségtelen, az animáció éppenséggel elég magas minőségben pompázik, mondhatni szép, a lányok pedig legalább jól kidolgozottak a legfontosabb jelenetek közben is.
A hangok, nos elég gyerekesek, mind minőségben, mind hihetőségben. Ez lehet akár pozitívum is, ha arról beszélünk, hogy mennyire kapjuk vissza a "szinte" gyerekek között folyó szexuális interakciót az akciók során (ami ugye egy lolipornónál nem utolsó szempont).

Ajánlás: csak ínyenceknek és megszállottaknak. Ki-ki ossza be magát adott csoportokba, kérdés, hogy melyik rosszabb. Persze vannak olyanok is, akik azért néznek ilyesmit, hogy írhassanak róla, nos nekik sok bátorságot a további lelkületromboláshoz.

Értékelés: 4,4

Linkek:
ANN
(Magyarul mi vagyunk az elsők.)

Perverz?
Igen.

Annyira?
Igen.

Tényleg?
Igen.

És...
Igen.

És ennyi pont elég is legtöbbünknek az Imouto Jiruból...