Az arc, amiről nem lehet elég epikus ismertetőt írni, de még hasonló ívűen monumentális és gigantikus történetet is nehéz találni...

Hát igen. Egy ideig gondolkodtam, hogy azért hasonlításképpen ideírnám a Tengen Toppa Gurrenn Lagannt, hogy érezzük a hatások volumenjét, de aztán lemondtam róla. Hogy miért is, azt abból a cikkből meg is lehet tudni (nem is olyan soká). Akik persze látták már a Lagannt, azok sejtik miért is gondoltam rá, ha epikus vonalon mozgok, nekik bizony intő jel lehet, hogy csak az az anime jutott eszembe az Enies Lobby emlegetésekor. Mert ami epikus az epikus, és habár gyűlölöm túlhasználni a szót, az Enies Lobby fő jellemzője az epikussága.
Ez persze így nem jelentene sokat, de ha mesélek egy kicsit, akkor máris megérthetjük miről is van szó, sőt - mivel itt Japán gondolkodásmódokról, kultúráról, és egyéb hasonló lószarokról is szoktunk írni - extraként még arra is kitérek, hogy ez hogyan is képezhet le nekünk valamit a Japánok nézeteiről. Lássuk:

Tulajdonképpen mi is ez a történet, mi is rejlik az Enies Lobbyn zajló események mögött? Nem, most nem a történet hátterére gondolok, ami egyébként brilliánsan köti össze a világ számos, nagyon mély felelősséggel járó pontját a szereplőkkel, és ezzel beleveti a kicsiny csapatot a mélyvízbe, hanem arra a mögöttes vonalra, ami a pompás csaták sorát, és a küzdelmek lényegét hozza létre. Ez a lényeg egyértelműen a továbblépés, annak a legmakacsabb, legkitartóbb formájában, amit még a bölcseletek legjava is csak hőstettként emleget. A főszereplőinknek le kell győzniük magukat, és ezt rendre meg is teszik. Legyen az megadás, elfogadása akár a halálnak vagy a gyengeségnek is, küzdelem a reményért, vagy éppen a túlélésért magért, ezekkel a motívumokkal együtt a szereplők átlényegülnek, néhol nem is csak lelkileg, de testileg is. Ezen átlényegülések persze már ott kezdődnek, hogy az egyik legnagyobb hírű erőd maga rég nem kihívás a csapatnak, és mindaz, amit a legfélelmetesebbnek vélhetett minden néző, eltörpül a legénység előtt, érehetően azt sugallva, ez a csapat már régen nem a kalózok egyike, hanem a kalózok egyik példája, akik formálják a kort és a világot magát.
Ha pedig arra keressük a választ, miért is annyira epikus mindez, hát itt van egy válasz, döntse el mindenki agának, ez mennyire tükröz bármit is Japán jelenlegi koncepcióiról, illetve arról, hogy ez mennyire lehet kapocs minden más kultúra felé. A kulcsszó, amit már emlegettem, az az önmagunk legyőzése, továbblépés a korlátokon, amiket mi magunk állítottunk fel. Az mindenkinek egyértelmű, hogy ez miért hőstett a világon mindenütt, elég csak arra gondolni, hogy az égő házból nem kijönni-menekülni mekkora ellentmondás ösztönnek és logikának - néhányan mégis megteszik, és kihoznak valaki mást magukkal, akiről mindenki más lemondott már - de hogy ebből a hőstett-koncepcióból hogyan is lesz epikus ív? Látszólag, emlékezve például a felemlegetett Lagannra is, ez a hőstett akkor válik epikussá Japánban, ha néhány kritérium teljesül. Persze sarkítás - Európai szemmel a Japán skatulyázós zsánerrendszer mikor nem az - de ezek a kritériumok könnyen felismerhetőek, és sablonosan össze is rakhatóak, mint holmi legódarabkák. A legfontosabb elem ebben a kirakósban az, hogy nincs kötelesség, sőt, senki, kivéve a lelkiismeretet, soha nem szólna, ha a karakterek feladnák a küzdelmet, és nem mennének tovább, ők mégis megteszik. A második elem az öntörvényűség, mert minden ilyen esetben nem azért szállnak szembe a karakterek valakivel, vagy valamivel, mert ott van előttük a nyilvánvaló ok, hanem valami olyasmiért, amire nem sokan gondolhattak volna. A főhősnek mindig van egy olyan sora, egy olyan vezérfonala, amire a történet világában általában senki sem gondol, és még mi is csak akkor értünk meg, ha végül kimondja azt, de a lényeg mindig az, hogy ez a pont mindig fölül akarja írni a normát, és mindig egy teljesen különc oldalról akarja megközelíteni a végül "jónak" titulált célt, és ami végül is teljesen párhuzamos a "jó" úttal. Egy ilyen erősen körbezárt körülményben talán már mindenki érzi, hogy mi is hiányzik, mi is az a darab, ami felrakja az epikum i-jére a pontot. Az utolsó legó a világméretűség, ami persze mindig vonatkoztatásban működik. Az előző pontok által körülírt karakterek, a saját akarat, ami végülis egy saját utat jelképez, néhol szó szerint utazással is járva, és a teljesen egyedi világnézet, találkoznak valamivel, ami világméretű, azaz ami nagyobb, erősebb, és teljesen új kategóriát jelent a karakterek számára, gyakorlatilag a világot magát, és ebből születik végül az igazi epikum; a karakterek nem csak jelképesen lépik át saját korlátaikat, de azokkal együtt az ismert világ tetejét, annak legnagyobb erejét is meghódítják.

Ez a hódítás pedig a szalmakalapos legénységnek lépésről-lépésre, minden tagot személyesen érintve, gyönyörűen részletezve, döbbenetes pillanatok sorozatát okozva gördül elénk, a monumentális történetív pedig nem áll meg ennél, és további nagy változások előszelét hozza el.

Értékelés: 10

Link: One Piece Wikia