2009. február 07. 15:00 - Peorth

Card Captor Sakura

Manapság, amikor már tisztán ki lehet jelölni minden idők legnépszerűbb animéit az elmúlt évtizedek kiínálatából, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a szíve mélyén az a favoritja, ami bár nincs benne a jelenlegi mainstreamben és nem is feltétlenül mindenki kedvence, neki valahogy mégis egészen kedves. Valahogy én is így vagyok az 1998-ban kiadott Clamp-munkával: a Card Captor Sakura c. animével, ami első pillantásra nem több, mint egy mahou shoujo sorozat. Az ismeretséggel ugyan nem volt gondja, de ezért szép árat fizetett: azzal, hogy kikerült Amerikába és európa számos országába, olyan mértékű vágásokat hajtottak végre rajta, amilyet eddig csak a Naruto és más harci shounenek esetében láttam, s az eredmény egy szinte teljesen más sorozat, a Cardcaptors lett, melynek a taglalása önmagában külön cikkre lenne érdemes.

Ahelyett azonban, hogy nagyon elkalandoznék, érdemes megmaradni a japán változat háza táján, hogy láthassuk, miért is egy rendhagyó mg-showval van dolgunk. Főhősünk ezúttal Kinomoto Sakura, aki személyiségénél és fiatalabb koránál fogva nem az az agyonhasznált sablonkarakter, akit megszokhattunk a hasonló animékben: persze, ő is naiv és hatalmas szíve van, de ugyanakkor  feltalája magát, nem nyafog és nem futamodik meg a nehézségek elől, amikkel jó párszor van alkalma szembe nézni történetünk során. Egy nap ugyanis házukban véletlenül rábukkan egy régi nagy varázsló, Clow Reed könyvére ami a lapjai közt nem csak titkokat, de csodás képességű kártyákat is rejt. Amikor Sakura fellapozza a könyvet, a kártyák mind életre kelnek és "elszöknek" az őket évszázadokig óvó könyv és annak őrzője, Kerberos elől. Sakura ezzel természetesen nem csak egy egyszerű pókerpartit sodor veszélybe: miután mindegyik Clow Kártya külön alakkal, személyiséggel és képességekkel bír, komoly fenyegetettséget jelenthetnek. Vannak ugyan, amelyek barátságosak vagy játékosak, esetleg teljesen ártalmatlanok, de akadnak olyanok is, melyek agresszív jellemmel és olyan pusztító erőkkel bírnak, mint például a tűz irányítása, s így ez a kettő nem épp a legbiztonságosabb párosítás Tomoeda City gyanútlan lakói számára. Miután pedig Sakura hibájából szabadultak el ezek a lapok, adott, hogy neki is kell összegyűjtenie őket. A nehéz helyzetben természetesen nincs egyedül: végig vele van a bölcs tanácsadókat meghazudtoló jellemmel bíró (hiú, falánk és videójátékfüggő) Kerberos és Tomoyo, Sakura osztálytársa, akinek furcsa mániája, hogy Sakura minden lépését és természetesen kártyavadász akciót lekamerázza, mert az olyan "kawaii". A későbbiekben pedig természetesen jó pár új szereplő is felbukkan, pl. a hongkongi cserediákok, Li Shaoran és Meilin, akik Clow Reed távoli leszármazottjai, s maguk is a kártyákra vadásznak, hol segítve, hol akadályozva Sakura-chant. Ugyanis a tét nem kicsi: ha valaki megszerzi az összes kártyát, Clow Reed örökébe léphet, s az ezzel feltáruló erők új Mestere lesz.

Az alaptörténet dióhéjban ennyi lenne, s amint azt sejteni lehet, bár az egyes kártyák körüli bonyodalmak, becserkészésük hol tényleg nagyon aranyos, hol pedig izgalmas, az anime erőssége mégis igazából a szereplőkben rejlik. Az egész történet miattuk válik egy igazi kirakós játékká, ahol mindenkinek és mindennek megvan a maga helye és ideje, s idővel, ahogy a miértekre válaszokat kapunk, úgy rajzolódik ki egy csodálatos  és olykor meglepő összefüggésekkel teli világ előttünk. Mindenképpen dicséretes megoldás, hogy jó pár olyan karakter van, akik nem rendelkeznek mágikus képességekkel (ld. Tomoyo), még sincsenenek elnyomva, sőt, néha az ő elengedhetetlen segítségük is kell ahhoz, hogy egy kártyát biztonságban visszaszerezzenek. Aztán számomra külön pikantéria volt a romantikus szálak között az ugyan csak plátói szinten jelenlevő, de egyáltalán nem szájba rágott shounen ai-jellegű szerelemnek, ami Sakura bátyja és annak osztálytársa között van, hisz az ilyen sorozatokban hogy úgy mondjam, általában nem ezek az elemek dominálnak, sőt, egy-két példától eltekintve meglehetősen szokatlanok, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Sakura, Tomoyo, Shaoran és a visszatérő szereplők zöme még csak 10 évesek a történet elején.

A cselekmény maga körülbelül két évet ölel fel: ezen időszak alatt Sakuraéknak számos próbával kell szembe nézniük, s közben számos érzelmet megtapasztalva léphetnek át a kamaszkor kapuján, mi pedig végig nézhetjük személyiségük, varázserejük és kapcsolataik formálódását, fejlődését.

A grafikát két egyértelmű jelzővel tudom csak illetni: igényes és szép munka; a karakterdizájn a kicsik esetében aranyos, a nagyokéban kifejezetten tetszetős, mindenki a jellemének megfelelő külsőt kapott. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a rajzok végig, kiegyensúlyozottan jó minőségűek, s ez 70 rész esetében nem kis teljesítmény. Itt érdemes talán még azt is megemlíteni, hogy Sakuranák nem egyetlen harci öltözéke ,azaz fukuja van: az epizódról epizódra cserélődő kosztümök készítése Tomoyo mániája és édes terhe, mert az "még mindig olyan kawaii"... A valóságban viszont a ruhákat Mokona, a Clamp oszlopos tagja tervezte, s ezek közül természetesen mindegyik arra hivatott, hogy viselője aranyosságát a végtelenségig tovább fokozza.
A környezetrajzok is nagyon szépek lettek, kíváncsi vagyok, mennyire árulkodó, ha azt mondom, Tomoeda azóta álmaim anime-városa lett...
A képiség mellett a zenére is sok figyelmet fordítottak, igazi mestermunka. A legtöbb témazenét nagyzenekarra szerezték, s komponálásukban olyan nagy nevek is közre működtek, mint például Yoko Kanno. Ezeknek a gyűjteménye mellett jó pár best of és vocal collection lemez került a boltok polcára, a sorozat mellé pedig készült két mozifilm, valamint több rövid special szösszenet.

Ha tehát a fenti sorokat összegezni akarom, elmondhatom, hogy a Card Captor Sakura egy a műfaján belül kiemelkedő, igényes és minőségi, de még mindig eléggé behatárolt közönségnek szóló anime lett. Az első részek még magukban hordhatják a monotonság veszélyét, ám idővel, ahogy szép lassan az összes szereplő megérkezik, úgy terelődik inkább rájuk a figyelem, s ez végül teljesen le tudja kötni a figyelmet hőseink hosszú története során.

Értékelés: 9.8

Linkek:
AoiAnime
MyAnimeList
 

komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr92918943

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Piréz 2009.02.08. 22:06:13

Rajzolt drámaporontyok A japán rajzfilm, más nevén anime, az egész világon rengeteg fiatalt nyomat maga alá. Ez többnyire a 10-16 éves korosztályt érinti, és részben átfedések vannak olyan szubultúrákkal is, mint a már haldokló emo. Ugye tonnaszámra…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása