Megint egy afféle ömlengés jön arról, hogy milyen is ez a blogbiznisz, és kik is tesznek érte, illetve kikből is áll az egész. Persze el lehetne intézni az egészet a cím mondanivalójával is, de akkor nem lenne okom filozofálni a sok marhaságról.

Tehát kritikusok. Kik is a kritikusok? Miért is nevezheti valaki önmagát kritikusnak, vagy miért neveznek valakit kritikusnak? Ugyebár sok gondolat születik bennünk a kritikusokról, mert ők vannak, és mindenbe belepofáznak. Biztos van nekik tudományosan elfogadott közösségük, és annak meghatározása, biztos van papír is kemény pénzért, hogy mások orra alá lehessen dugni, igen, Béla Barnabás kritikus. Mindezek viszont egy végterméknyit sem érnek, ha nincs hozzájuk legalább tehetség, jóravaló tudás, temérdek ismeret, és képességek halmaza, ami a jó íráshoz kell. Ezekkel már el lehet menni magazinhoz, újsághoz, pénzért vagy ingyen, kipróbálni mit tud a kritikus jószág, és éhen is lehet halni, de azt legalább már tisztességgel, és a tudattal, hogy történt valami. Még ez sem elég, ennél megint több kell. Ha az ember fia vagy lánya ír valahová, és kritizál, már félsiker, de ettől még névtelenül, sikerek nélkül tengődhet a horizonton, mint bárki más, hiszen páran elolvassák, a többiek pedig átsuhannak az írások fölött. Itt jön a stílus, és az érzék, amivel a kritikusnak rendelkeznie kell, ha van neki, akkor kelleni fog, előbb utóbb sikere lesz. Ha valakinék mégsincs szerencséje ezekhez a potenciálokhoz még mindig ott van a kitartás és az akarat, amivel lehet fejlődni, és tanulni mindazt, amit mások kisujjból ráznak, de a kettő között már nem lesz különbség: a kritikusok ezen a szinten már meghatároznak. Nem egyszerűen véleményeznek, egy mondatfordulat, egy szó, egy vessző elég lesz, hogy adjanak bármilyen jelentést az írásaikhoz, és a tömegek, akik olvassák, egyből mozdulnak, befolyásoltan, ráhatottan fognak hozzáálni a kritizált produktumhoz. Nem lényeg az sem, hogy milyen irányba hatnak ezek az apró jelek, és a mondanivaló, az a lényeg, hogy az emberünk megmozgat egy csoportot, aminek hagja, véleménye, szaga van, válaszokat, vitát generál, és mindeközben leginkább olyan helyzetben van, mint aki mindezeken felüláll, megteheti, hogy válaszol, és megteheti, hogy nem, lehet kedves és pofátlan, bármit tesz, azzal hatni fog. Na ebből a tehetségből van kevés, Magyarországon talán nincs is igazi kritikus, aki azért kritizál, mert ért valamihez, és van is hozzáértő véleménye. Vagy mégis van? Nem lehet, hogy azok az emberek, akik napokat, hónapokat, éveket ölnek valami hobbiba, és adják elő a maguk véleményét időt nem kímélve, ingyen vagy bagóért, kritikusok, akikre csak célcsoportjuk figyel, vagy még ők sem igazán? Lehetséges, de a lehettel nem érünk ki a takaró végén, nem keresünk pénzt, és csak álmodozunk egy jót, ami arra jó, hogy az éhségre meg a hidegre ne kelljen figyelni.

Persze ezek után ott van az a halmaz, aki kritikus akar lenni. Ez a halmaz keresi az utakat, hogy írhasson, küldözget írásokat ide és oda, dolgozik saját maga megjelentetésén, akár valahol áll a kritikussá válás útján, akár csak annyira jó az egész munkája, hogy billentyűt koptasson, egy közös, ezek az emberek a kritikusságnak azt a végét keresik, amivel hatni lehet, és ezáltal visszakapni elismerést, vagy bármilyen visszajelzést, és akkor boldog ha megkapja az "észrevettünk b@zmeg" üzenetet a világtól. Az internet egyik fele, a szubkultúrák köré csapódó oldalaké, hangos ezektől a srácoktól, írnak és folyamatosan tesznek valamit a többiek orra alá, és amikor elmész mellettük az utcán, akkor észre sem veszed őket. Persze ez a szénné használt fordulat sem jöhetett volna létre a világ viselkedése nélkül, mégis mond valamit nekünk. Ha a kritikus-wannabe áll a pultnál egy kocsmában, és egy barátja bemutatja valakinek, egy ismerős lesz a sok közül, de ha az illető megkérdi, hogy "az a bizonyos?" akkor egy kicsit változik a világ, és egy újabb kézfogás és egy beszélgetés után író hősünk el tudja könyvelni magának a véleményeket, a választ másoktól. És persze ilyenkor változik a legtöbbet. Ha valamit az emberek nem szeretnek azt mellőzni fogja, mert egy élő, egy hús és vér ember is megmondta, nem kell, illetve ha valami megy, ahhoz még több kedvet kap majd. És ezek után megint csak elmennek mellette az utcán, ő meg észre sem veszi ezt, sőt örül neki és élvezi. A tök normális ember, aki jól megvan, és közben legalább három helyre ír, és az imént egyetlen ember, aki ismeri az írásait, körülbelül fanatikus lelkesedést gerjesztett benne. Persze, tök jól, csak nehogy busz elé lépjen a nagy szemfedésben, mert másnapra még írnia kell.

A harmadik csoport lenne, akik minden fantázia nélkül akik nem címkét kaptak tőlem. Ők azok, akik nem akarnak kritikusok lenni, nem akarnak maguknak nevet, sem mindenféle pozíciókat, és egyébként sem érdekli őket, hogy hatnak-e vagy sem. Akkor minek írni? Minek kell éveket egy blog írásával tölteni, látszólag tartalom nélkül, de végülis tele ötletekkel, fenomenális meglátásokkal, hatalmas hangulatszövegekkel, igaz darabokban, elszórva, de kétségtelenül egyre és egyre sűrűbben, ahogy telik az idő, amíg már egy "Leszarlak titeket" kezdetű bejegyzés után is olyan pár sor keletkezik, amiért az olvasótábor szereti várni a következőt. Persze minderre ugyanúgy akad magyarázat, mint másokra; a népek jönnek és mennek, akinek megtetszik az marad, az nézi, és újságolja és pár év elég egy hangos csoport kialakulásához, ami úgy néz ki mint valamiféle közvélemény, mintha hatnánk valamit, de ez igazából nem az, amitől az ember kritikus lesz, vagy lehet. Persze ez csak "a load of bullshit", ahogy Joe bácsi mondaná, mert akármilyen kvázi is, csakúgy ahogyan a kritikus-wannabe, a bloghuszár is hat, az olvasói figyelnek rá, miatta néznek, vagy nem néznek meg valamit, mert azok a kis brilliáns csillámok a szövegben a sok kurvaélet ellenére is átjutnak, és elérik azt a hatást, amit egy kritikus véget nem érő szövegelése szokott kelteni. Tehát az egész "én nem akarok" biznisz büdös, az egész csak kifogás. Hogy miért? Hogy ne kelljen helyesen írni, hogy ne kelljen szépen fogalmazni, hogy ne kelljen stílusokat utánozni, hogy rendszert se kelljen tartani, hogy minden maradhasson úgy ahogy van, vagy éppen még ezer meg egy oka lehet. Egy biztos, a bloghuszár általában mindannyiunknál többet látott és többet is tud, ez látszik is, de felelősségre vonni senki sem fogja, mert ha akar akkor ír, ha meg nem akar, akkor szépen leanyáz mindenkit, és elvan pár napig a blogja nélkül. Mert ő megteheti.

Tessék, kiraktam elétek a terméket, lehet belőle szemezgetni, mint kacsa a moslékból, de komolyan most sem kell venni, mert nekem sincs papírom arról amit csinálok. Magamat sem sorolom be, mert az a ti dolgotok, és nem is fogok neveket sorolni, mert még a végén az az aljas rágalom érne, hogy hatni akarok rátok. Bármi féle egyezés és hasonlóság valós személyekkel és felhasználókkal természetesen a véletlen műve, ha bárki mégis magára ismer vegye magára nyugodtan, úgysem neki szántam.