A főszereplő Amano iskolájának falain belül működik a Jó Szerencsét Kutatók Klubja, melynek 10 tagja még valamikor a történetünk kezdete előtt verbuválódhatott össze, hogy azokon segítsen, akik úgy érzik, életük mellékvágányra siklott vagy kilátástalannak tűnik jelenlegi helyzetük, jövőjük.
Természetesen nem egy egyszerű, önkéntes tinikből álló lelkisegélyszolgálat amatőr egyesületével állunk szemben: adott hét lány, akik át tudnak változni - ők alkotják a tényleges Happy Sevent. Segítőjük közé tartozik a rendkívül okos és jó műszerészi hajlamokkal megáldott Kuan, valamint a diáklány alakját felöltő kutyaisten Shoujo és a klub egyetlen fiú tagja, Kikunosuke, aki szintén képes az átváltozásra.
S hogy miért van szükség a hókuszpókuszra? Mert a balszerencse nem magától kísérti az epizódonként felbukkanó, gyanútlan és szomorú segítségkérőket. Minden baj forrása az áldozatok testébe költöző démonfaj, a magatsugamik. Sokan vannak és sokféle gondot okozhatnak: féltékenységet, betegséget, szerelmi bánatot. A háttérben pedig akik a szörnyeket utasítgatják, nem mások, mint a még iskolás Tomoya és boszorkánysegédje, Kokuanten, akik nem kisebb vállalkozásra, mint a Happy Seven és a világ elpusztítására törekednek. 

Sokatokban felmerülhet a kérdés, hogy hogyan keveredik mindebbe bele az írás elején említett Amano? Nos, magatsugami ide, magatsugami oda, ő magától is annyit bír szerencsétlenkedni, mint más még egész életében sem, de miután egy olyan rejtélyes erő tulajdonosa, amit még ő maga sem sejt, de a többi mágikus képeséggel rendelkező karakter igen, hamarosan a démontámadások célpontjává válik, illetve a Happy Seven védelmét élvezheti. Minden baj ellenére Amanonak, mint egy tipikus shoujo főszereplőnek a lelkesedése töretlen, ráadásul beleszeret Kikunosukebe, s hogy minél több időt tölthessen frissen szerzett barátaival, a klub menedzserének nevezi ki magát, s innentől kezdve együtt keresik a boldogtalan emberek számára a megoldást.

Az anime alaptörténete tehát nem túl bonyolult és megvan benne minden klisé, amit el lehet képzelni, ettől függetlenül a sztori kitalálói törekedtek arra, hogy a Happy Seven kicsit azért más legyen. Ennek egyik jó eszköze, hogy nem Amanot tették meg a szuperhősnők legszuperebbikének, illetve, hogy érezhetően több (de azért hasonló) korosztályból származó nézőt próbáltak meg leültetni a tévé képernyője elé (s gondolok itt a legidősebb klubtag, Miku-san enyhén kétértelmű kommentárjaira).
A változatosság egyik eszközének akarhatták azt is, hogy a 13 rész alatt rengeteg szereplőt vonultatnak fel, ami elég vakmerő vállalkozás, ha azt vesszük, hogy nem csak a neveket nehéz megjegyezni, de még olyan karaktert sem könnyű találni, akit igazán meg lehetne szeretni, mert mindenkire egységesen kevés idő jut, leheletnyi különbségekkel. Komoly gondot jelent bizonyos kérdések megválaszolatlansága is. Mert azt még csak-csak el lehetne kész tényként fogadni, hogy vannak fiatalok, akik varázslatos erőkkel rendelkeznek és kész - anélkül, hogy feltétlenül firtatnánk, hogyan és miért ők lettek azok (a hiányérzetet csak nehezen, de el lehet nyomni), de hogy az indok, ami alapján Tomoya bosszút esküdött a Happy Seven ellen, mennyire igaz, s mi történt valójában a múltban, meglehetősen ködös marad még a sorozat végére is. Emellett ott van még az is, hogy egyes szereplők az átváltozás után más, a valódi énjükkel teljesen szembehelyezkedő személyiségjegyeket mutatnak. Mi lehet ennek az oka és miért csak egy-kettő alakra jellemző ez?
A titokzatosság nem feltétlenül rossz dolog és ki lehet használni, hisz 13 részben nincs túl sok idő a vacakolásra, filozofálgatásra, de a mindenre kiterjedő homály maradjon csak a balladák jellegzetessége.

Műfajilag nem csak magical girl animéről van szó: az iskolai életbe való bepillantás mellett egy vérbeli hárem történetet is láthatunk, hisz ahány női szereplőt felvonultatnak a sorozatban, azok közül majdnem mindegyik (még Kokuanten is) beleszeret szerencsétlen Kikunosukebe. A legtöbb poén természetesen ebből fakad, s ha figyelembe vesszük ezt, plusz a sorozat közepe felé felbukkanó Lucky Three látványos megjelenését, akkor csak igazán nehezen tudom eldönteni, hogy egy paródiát nézek (aminek azért elég gyenge) vagy egy olyan sorozatot, ami komolyan veszi magát (s ennek még gyengébb lenne).
Néha az az érzése az embernek, hogy inkább a grafikára és a szó szerinti nézhetőségre fektettek több hangsúlyt, a karakterdizájn ugyanis elég jó, a kosztümök is szépek, hőseinket pedig a legtöbbször chibi-alakban láthatjuk.
Ha (még egy) jó pontot kéne keresni a Happy Sevenben, az maradéktalanul az alapvetően előzetes funkciót betöltő pár perces szösszenet lenne. Míg ugyanis a következő részből láthatunk az alsó sorokban jeleneteket, addig párhuzamosan Amano két barátnője készít interjút az egyes klubtagokkal, "nézői-rajongói levelek" alapján. Ezek többnyire valóban viccesek lettek, de 13-szor másfél perc és a szép figurák sajnos közel sem elegek ahhoz, hogy elvigyenek egy rövidebb sorozatot a hátukon. Ennek függvényében az sem meglepő, hogy bár 2005-ös sztoriról beszélünk, a Happy Seven nem tudott bekúszni az ismertség-ismeretlenség perifériájáról az animenézők tudatába.

Értékelés: 6.1

Linkek:
AniDB
(Magyar nyelven mi vagyunk az elsők.)

Egy legenda,
amiben legenda születik.

Akira, a titokzatos erő, az, amitől mindenki fél, hisz senki sem tudja mi az. A mozi őrült hajszáját, a nyolcvanas években, az animék igazi aranykorának küszöbén, láthatták először, a nézők és a film már akkor megkapta magának azt a helyet keleten, amit nyugaton például a Star Wars tudhat magáénak.
A legenda, amit az Akira-univerzuma kreál, a kor gondolkodását és félelmeit tükrözi, és mégis tud több lenni populáris kultúrcikknél. A Japán munkákban azóta is  nyomot hagyó pesszimista jövőkép megteremtése, a társadalom kiélezettsége, és egyszerre a tudományos határok feszegetése, mind jelen vannak az animében. Ahogyan az várható, a múltba nyúlik minden válasz akár a főszereplők kérdéseire, akár a felsejlő filozofikus, és társadalmi kérdésekre gondolunk.
A tudományos látásmód, az elmélet, miszerint egy mindeneket megalkotó akarat, erő létezik, és irányít minden élőt, tudattalanul, szerves részként, mindenkiben, s kiben-kiben aránytalanul megoszolva, és hogy ez az erő bármikor újra előtörhet, kísértetiesen hasonlít a háborúk árnyékára, mégis, a mögöttes tartalmak szöges ellentéte az, ami fekete-fehérré színezi a filmet. Az élet ezen princípiuma, mint megállíthatatlan, az ember számára pusztító szörnyeteg, rossz rémálomnak tűnik, és mégis túl könnyen hihetővé válik, egy jobbat és többet ígérő jövőben, ahol az utcákon nyílt háború folyik, és az emberiség semmit sem képes tenni.

Az ellentétek filmjét pedig a kor szabványához, sőt koron kívül esve készítették el az alkotók, olyan egyedülálló képi világot festve, amit nem lehet elfelejteni, és nem lehet eltéveszteni sem. Az alakok jól adják vissza a jövőkép hangulatát, a passzív őrületet, ami a szemünk előtt folyik, és a folyamatosan megjelenő elmosódó fények tökéletes kapcsolatai annak a világnak a mi rohanó útjainkkal. Az igény tökéletes mellőzése a képkockákon minden pillanatban igényesen és hiánytalanul a szemeink alá van rakva, a megváltozott horizont folyton felhívja a figyelmet a másságra, míg a régi szabályok, az egyenemberek jelenléte a jelenkor színeit viszik a képernyőre.
A hangzásvilág természetesen követi a természetellenest, hiányzik minden, ami egy mai városi hangorkánból hiányzik. Egyszerre csöndes a film a maga módján, és egyszerre halljuk a jövő elképzelt zajait, a jövőben élhető hangszínekkel és érzelmekkel. Erről lehet leginkább rádöbbenni, az ember mindegy hol, mindegy mikor, mindig is csak önmaga marad, nem tud túllépni saját korlátain.

Akira; Az anime. Sok ötlet és ihlet előfutára, egy biztos és állandó pont a Japán filmpiarban, s még sokszor fordul meg a víz ezen a földön, míg ez megváltozik. Az Akira egy olyan darabka kultúra, ami szinte kötelező, legalábbis elvárható azoktól, akik valamrevaló animeismerőnek mondják magukat, nem beszélve arról, hogy a populáris kultúra egyik alapköve is egyben. Nincs mese, ez sem az, de meg kell nézni. Pont.

Értékelés: 10

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Ha lehet egy animét túlértékelni, akkor a Rozen Maiden egy kiváló példa. Slampos történet, mesterkélt szereplők, és agyonhasznált sablonok.

Jun beilleszkedési problémákkal küszködő gyerek, nővérével él egy házban, idejét pedig netezéssel és interneten vásárlással mulatja. Egy nap különös csomagot kap egy beszélő és mozgó baba, Shinku képében. Nincs is nagyon idejük bemutatkozni egymásnak, egy másik baba megtámadja őket. Shinku arra kéri a fiút, adjon neki erőt, húzza fel a gyűrűjét. A csatát megnyerik, ám a gyűrű felhúzásával Jun a baba szolgája lett. Kezdetét veszi a kalandok sorozata a babákkal...

A sztori egyszerű, és ismert elemekből építkezik: harc valamilyen cél érdekében kevés szereplő között, szülők és anyagi problémák nincsenek, mert az csak bonyolítaná a történetet; a házból gyakorlatilag ki sem lépnek, mert az megintcsak bonyolult lenne; a csók a szerelem beteljesedése, de hát odáig nem jutunk el; a felnőtté válás első lépése, hogy szembenézünk a félelmeinkkel; stb, stb.

A sorozat újdonságerejét mindössze az adja, hogy a fenti zsánerek kicsit szokatlan párosításban szerepelnek, és a babás történet alapjában véve cuki lenne. Azonban a gonosz babával vívott "harc" nagyon esetlen és a szereplők motiváció gyakran teljesen érthetetlenek. Jun szerepe sem eléggé kidolgozott, szerencsétlen arra sem képes, hogy egyáltalán megfogalmazódjanak benne értelmes kérdések a körülötte zajló eseményekről. Az összképet további filler részek súlyosbítják, amelyek kizárólag otakuk számára élvezhetőek.

Ajánlást nem nagyon tudok tenni. Még mielőtt nagyon lehúznám, csak annyit, hogy a sorozat végülis nézhető, nem bűnrossz, de a hibáit még nem nagyon láttam leírva sehol.

Értékelés: 5,5

Linkek:

ANN

Aoianime

Karácsonykor mindig történik valami szép. Már az ébredés is sokkal jobb, mint máskor, ilyenkor anya kedvesen mosolyogva noszogat amíg fel nem kelek, és egész nap mindenki más, mint a rohanó mindennapokon. Nézegetjük a régi fényképeket, nézünk pár családi videót, anya sütit készít, apa meg itthon van egész nap, és mesél.
Szeretem hallgatni az át nem élt emlékeket nálam jóval idősebb évek távolságából, és jó belegondolni, hogy régen mennyivel lassabb és nyugodtabb volt minden.
Amióta munkám van, és írnom kell, igaz néha csak ott vagyok a kis sürgés közepén, dolgozok, de legalább van valamiféle családi hangulat.
Anya szól, a konyhában kell segíteni. Megyek. Felkelek. Robbanás...

Ahogy felrobbant, Ryuken még azt sem tudta megmondani, mi, de már ugrott. Álmában éppen feltápászkodva érte a meglepő támadás, ami már nem is volt olyan meglepő. A kegyetlen edzés egyik első kialakult reflexe a minden pillanatban, akár eszméletlenül is, robbanásszerű állapotváltás volt. Ugrásában, a támadója, az elhordott köpenyt viselő női alak alatt nyúlt ki gondolata a házikó elé, majd a pillanat tört része alatt a háztetőn huppant meg, csakhogy újra eltűnhessen, de a csúszásban látott kép elterelte a figyelmét, így szánalmas véget ért, induló orrvérzéséről elfeledkezett, amikor orra apró darabkákra tört a nő ökle nyomán, ő maga pedig a háztetőn keresztül  újra a koszos kis lyukban landolt, ezúttal saját testével képezve lenyomatot a talajban.
-Legközelebb jobb útvonalat válassz, akkor talán elismerem, hogy az első mozzanat jó volt valamire - szólt a nő a lyuk felett állva, és eltette a kardját. -Először a házat tedd rendbe, utána gyakorolj tovább.
Ryuken áldotta törött orrát. Az előbbi pillanattöredék után a mostani látvány bizonyára durvított volna helyzetén, ha nem vérzett volna romos állapotban levő orra amúgy is megállíthatatlanul. Az elhomályosuló világból még kihallotta a medveszerű halálisten hangját.
-Ezt is nekem kell rendbetenni...

Legalább kaptam valamit. Egy aprócska elismerést.

A fiú sebét tisztító halálisten felnézett az ajtón éppen betekintő, hatalmas, robotszerű alakra, majd értetlenkedve folytatta a foldozást.
-Ez meg minek mosolyog megint...

Folytatása következik...

Most pedig szépen kapcsold ki a számítógépet.

-Egy hegyet látok előttünk!
-Egy hegy? Az nem lehet!
-Pedig ott látom!

Így indul a kis csapat első napja azon a bizonyos tengeren, amelyen a Kalózkirály annak idején uralkodott, és megszerezte hírnevét, hogy aztán elinduljon a kalózok kora. A történet maga apró, mindössze két rész, de varázslatosan összefoglalja mindazt, amitől a "Grand Line" olyan híres és hírhedt, amilyen. Kezdve az abszurdnak tűnő bálnától az itt élők gondolkodásán át, magának a tengernek a szeszélyes kedvéig mindent láthatunk első kézből.
A történet persze rejtegeti a maga tartalmát, Laboon pedig egy nagyon is jellemző, és biztos pont a történetben, aki már kezdettől emlékeztet minket Luffyra, és arra a sajhátos érzésre, ami az illető karaktert lengi körül. Amikor valódi jelentősége kiderül, már olyan messze tart a történet, illetve Luffy és kis csapata a tengeren, hogy csak halvány emlék, ami akkor is olyat képes ütni, hogy a legtöbb rajongónak mindentől függetlenül valószínűleg könnyek szöknek a szeméből. Ezt, az adott pont mellett természetesen említeni fogom, sőt, lehet, hogy a szál maga külön írásra lesz érdemes.
De mindezek mellé is kapunk poéndömpinget. A szokásos dolgokat itt márisszabadabban lehet átszabni, és ezekkel játszani is lehet. Ha más nem is, ez biztosan látszik a történetbe beírt poénokon.

A One Piece újabb jó pontot ad magának, és újabb élményeket nekünk, tudatosan vagy sem, kreál önmagának és a világnak újabb és újabb élő szereplőket, amikből érezni lehet magának a világnak a lélegzését, és lüktetését, olyannyira, hogy az arra vevő lelkek igazán bele akarnak lépni majd.

Értékelés: 9,5

Link: One Piece Wikia