Egy legenda,
amiben legenda születik.
Akira, a titokzatos erő, az, amitől mindenki fél, hisz senki sem tudja mi az. A mozi őrült hajszáját, a nyolcvanas években, az animék igazi aranykorának küszöbén, láthatták először, a nézők és a film már akkor megkapta magának azt a helyet keleten, amit nyugaton például a Star Wars tudhat magáénak.
A legenda, amit az Akira-univerzuma kreál, a kor gondolkodását és félelmeit tükrözi, és mégis tud több lenni populáris kultúrcikknél. A Japán munkákban azóta is nyomot hagyó pesszimista jövőkép megteremtése, a társadalom kiélezettsége, és egyszerre a tudományos határok feszegetése, mind jelen vannak az animében. Ahogyan az várható, a múltba nyúlik minden válasz akár a főszereplők kérdéseire, akár a felsejlő filozofikus, és társadalmi kérdésekre gondolunk.
A tudományos látásmód, az elmélet, miszerint egy mindeneket megalkotó akarat, erő létezik, és irányít minden élőt, tudattalanul, szerves részként, mindenkiben, s kiben-kiben aránytalanul megoszolva, és hogy ez az erő bármikor újra előtörhet, kísértetiesen hasonlít a háborúk árnyékára, mégis, a mögöttes tartalmak szöges ellentéte az, ami fekete-fehérré színezi a filmet. Az élet ezen princípiuma, mint megállíthatatlan, az ember számára pusztító szörnyeteg, rossz rémálomnak tűnik, és mégis túl könnyen hihetővé válik, egy jobbat és többet ígérő jövőben, ahol az utcákon nyílt háború folyik, és az emberiség semmit sem képes tenni.
Az ellentétek filmjét pedig a kor szabványához, sőt koron kívül esve készítették el az alkotók, olyan egyedülálló képi világot festve, amit nem lehet elfelejteni, és nem lehet eltéveszteni sem. Az alakok jól adják vissza a jövőkép hangulatát, a passzív őrületet, ami a szemünk előtt folyik, és a folyamatosan megjelenő elmosódó fények tökéletes kapcsolatai annak a világnak a mi rohanó útjainkkal. Az igény tökéletes mellőzése a képkockákon minden pillanatban igényesen és hiánytalanul a szemeink alá van rakva, a megváltozott horizont folyton felhívja a figyelmet a másságra, míg a régi szabályok, az egyenemberek jelenléte a jelenkor színeit viszik a képernyőre.
A hangzásvilág természetesen követi a természetellenest, hiányzik minden, ami egy mai városi hangorkánból hiányzik. Egyszerre csöndes a film a maga módján, és egyszerre halljuk a jövő elképzelt zajait, a jövőben élhető hangszínekkel és érzelmekkel. Erről lehet leginkább rádöbbenni, az ember mindegy hol, mindegy mikor, mindig is csak önmaga marad, nem tud túllépni saját korlátain.
Akira; Az anime. Sok ötlet és ihlet előfutára, egy biztos és állandó pont a Japán filmpiarban, s még sokszor fordul meg a víz ezen a földön, míg ez megváltozik. Az Akira egy olyan darabka kultúra, ami szinte kötelező, legalábbis elvárható azoktól, akik valamrevaló animeismerőnek mondják magukat, nem beszélve arról, hogy a populáris kultúra egyik alapköve is egyben. Nincs mese, ez sem az, de meg kell nézni. Pont.
Értékelés: 10