Talán mindannyian emlékszünk még az igazi ifjúsági filmek idejére, amikor a magyar filmekben gyerekek és fiatalok hozzánk hasonló napjait nézhettük végig, kicsit másként, mindig valami kalanddal, valami csipetnyi varázsporral feldobva.A Toki wo Kakeru Shoujo, merthogy ez az anime tisztességes neve, ugyanezt a hangulatot kelti bennem minduntalan, és mindig újra meg újra a képernyő elé ültet.
A szereplők élete, ahogyan a problémáikkal, érzelmeikkel, és a furcsaságokkal megküzdenek, minden olyannyira reális, hogy máris Japánban érezzük magunkat...
Igaz az anime elejétől kezdve nem történik semmi, nem hinném, hogy izgatott volna, ha egy buta apróság körül forog az egész film, mert ezt a hatást, ezt a szinte fogható, élettel teli animációt nem lehet megunni. A háttér is megszólal, a stílus egyszerűen rajzolja magát tovább a képzeletünkben. Minden annyira átélhető, és annyira emberközeli, hogy azt érezhetjük, ha kinyújtjuk a kezünket, belenyúlunk a képernyőbe, bele is esünk a világba amit látunk.
Azért mégis történik valami, hogy véletlenül se csak a szimpla illúziót szeressük a filmben, és főhősünk olyasmire ébred rá, ami megváltoztatja az egész életét, mindezt anélkül, hogy kiugrasztaná önmagát gyermeki valójából. Nem történik heroikus pálfordulás, nincsen világmegváltás, egyébként világvége sincs, minden a maga medrében folyik tovább, és mindaz amivel a főhősünk ezután megküzd az sem több a saját butaságainál, illetve vakságánál. De szerethetősége pont ebben van. Bugyuta, felelőtlen, és végtelenül naiv módon pazarolja el újonnan jött lehetőségeit, pontosan ugyanúgy, ahogyan addigi életét élte, hogy aztán kicsit felnőjön a mű végére.
Az animáció terén szintén viszontlátni az említett jegyeket. A kiváló minőségű és részletességű háttérmunka megkapta a maga vegyesfelvágott animált karaktereit, akik modernek, mégis kilépnek a képekből, arcrajzolásuk pedig gyakran esik át a régről szokott, kissé sablonos, érzelmeket előtérbe helyező csacskaságokba, mindez viszont cseppet sem zavaró, egyszerűen csak fenomenális.
A szinkron sem maradhat le a már említett összhangról, hiszen remekelő, a képeket folytonosan alátámasztó, összhatást erősítő parádé ömlik a hangfalból, néhol pedig egyszerűen hallik az élet ami a karakterek mögött van, nem is említve az extravagáns, idáig aligha hallott hangokat.
A zene... Nos a zenékkel bajban vagyok, mert nem igazán emlékszek rájuk tisztán, habár ahogyan a whisky sem feltétlenül a legjobb tisztán, a filmzene sem önmagában az igazán jó - pedig a zenék tényleg jók, hiszen a benyomások még mindig bennem vannak, és sehol sem rosszak, vagy hiányosak, sőt....
Mindenkinek, de mindenkinek ajánlom, kicsiktől nagyokig, mechától ecchiig, mangától live-actionig, egy kitétel van. Tessék többször is megnézni!
Értékelés: 10
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.