2008. március 18. 15:00 - Khaos

DearS

A kétezres években Japánban úgy tűnik divat lett a csak picit alternatív világkép, mint a történet kibontakoztatása, a különbség a mi világunk és az alternatíva között pedig mindaz, ami végül minden nem-technikai részletet meghatároz az egész film, sorozat folyamán.

A DearS is ugyanezzel a koncepciósémával operál, méghozzá kísértetiesen hasonlítva körülményeiben egy éppen csak korábban készült mangára és animére, ami alól egyértelműen csak azzal tudott kibújni, hogy dominál benne, az ecchi-fanservice eszközpár.
A sorozat háttere dióhéjban annyi, hogy valahol Japán partjai mentén lezuhant egy földönkívüli űrhajó, amivel emberforma lények érkeztek, és ahogy megtudjuk a sorozat folyamán, reménytelenül ittrekedtek. Az idegenek minden téren jobbak az emberi teljesítőképességnél, külsejük ténylegesen tökéletes, és varázslatos képességekkel is rendelkeznek. Tökéletességük kontrasztjaként, népük erős hierarchiában él, amely hierarchiának a földre érkezettek az alsó rétegeit képviselik.
Ilyen körülmények között, egy baleset folytán tűnik el a DearS-ek szeme elől egy hibás 'darab', aki idő közben már végre is hajtja a rítust, aminek köszönhetően közte, és a sorozat másik főszereplője, egy középiskolás srác között létrejön egy mágikus kapocs, és a lány, micsoda véletlen, a fiú rabszolgájává válik, lesi minden parancsát, még azokat is - empatikus úton - amiket az nem tud, vagy mer kimondani.
Ezek után azt hiszem nem is érdemes több szót fecsérelnem a sztori körülményeire, de talán bűn is lenne, mivel elvenném a történet felgöngyölítésének élvezetét mindazoktól, akik úgy döntenek, hogy meg fogják nézni az animét.

Az animáció minősége illik a korához, és elég részletes is ahhoz, hogy ne legyen zavaró, sőt pozitívumként még említhető például a kellemesen kislányos karakterisztika az iskoláslányoknál, vagy az a tény, hogy a DearS-ek kifejezetten, koncepciójuknak megfelelően, anatómiailag tökéletesek.
A sorozat zenéi számomra némelyest már-már émelyítően mézesmázosak voltak, élükön az openinggel, amit legelőször meghallva elgondolkoztam a sorozat törléssel való megoldásán.

 

A DearS néhány igen erős jó pontot szerzett nálam az őszinteségével, és a kellő egyensúly megteremtésével, ami azt jelenti, hogy a sorozat készítői nagy sikerrel küzdötték le késztetéseiket fölösleges poénok kiötlésére, és a meghatározó ecchi vonal mellé felépült egy komoly, romantikus, moralizáló háttér is.
Ajánlom azoknak, akik kedvelik a szerelmes, világmegváltó dolgokat, de tudják, hogy minden nagy dolog a kicsikkel kezdődik, azaz az előbbiek helyett jöhet inkább az, hogy vegyünk észre valakit magunkon kívül, és döntsük meg saját gátlásainkat.
Persze ezek is csak lazán. Olyan iskolásan.



Értékelés: 6.8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Címkék: dears é:6
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr51376727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása