2008. július 09. 15:00 - public hikikomori

Blue Gender (movie)

Mint már említettem a Blue Gender egy sajnálatos módon vontatottra sikerült sorozat. Készült belőle egy moziváltozat is, amely szinkronizáltan az A+-on is vetítésre került korábban.
Nem szaporítom nagyon a szót, a mozi kisebb változtatásoktól eltekintve a sorozat rövidített változata. A vágás sokat lendített a történet dinamikáján, és adott egy alternatív befejezést, mégsem mondanám, hogy jó film lett belőle. Egész egyszerűen kivágták belőle a lényeget, a karakterek a kevés párbeszéd során alig kerülnek kifejtésre. Végig az az érzésem volt, hogy a vágások között tényleg kimaradtak lényeges részek.
Így azonban a történet kapkodásba fullad. Karakterfejlődés lezajlik éppen, csak éppen érthetetlen és nehezen követhető, mit miért csinálnak a szereplők.
Jobb lett volna, ha kevesebbet nyúlnak olló után a vágók, és egyszerűen a fillerek elhagyásával készítenek egy rövidebb sorozatot. Nem ez történt, így a Blue Gendert egy végtelenül hoszúnak tűnő sorozat és egy nehezen követhető mozi formájában élvezhetjük csak.

Értékelés: 5,0

Linkek:

ANN
Animeaddicts
Címkék: blue gender
komment
2008. július 07. 15:00 - public hikikomori

Blue Gender

Today's Special Offer: Starship troopers Expanded Version!
Ha jól sejtem, valami amerikai filmes csoda járhatott a készítők fejében a Blue Gender készítése közben. Lényegében a Csillagközi invízói brutálisabb és kevésbé heroizált változatát készítették el. A végeredmény nem lett rossz, de semmi különös: könnyen felejthető sorozat, egy régi sztori japán verzióban.
Yuji Kaido halálos betegséget kap, s lefagyasztják az ellenszer megtalálásáig. Mire felkel, a Földet egy új, nagyon erős faj foglalta el, és az emberiség űrállomásokra menekült, onnan küzd a bolygó felszabadításáért. Yuji különleges képességekkel rendelkezik a betegségével összefüggésben, ezért ő is kénytelen csatlakozni a harchoz.
A cselekmény és a karakterfejlődés teljesen kidolgozott, a szereplők játéka és motivációi nagyon hitelesek. Az egész Földért vívott küzdelmet ezúttal nem videójáték nézetből láthatjuk, mint a legtöbb játékban vagy a már említett moziváltozatban. Sőt, egy rendkívül kemény, és morális kérdésektől terhelt sorozatról van szó, amelyről azt gondolom, a lehető legtöbbet hozta ki az amúgy mérsékelten ötletes sztoriból.
Azonban itt meg kell állnunk. A történet sajnos elakad ott, hogy egy kitalált világban nézzük két központi karakter problémáit és személyiségfejlődését. A mellékkarakterek csak abban különböznek, hogy igyekeznek máshogyan megélni a történteket, az amúgy igényes kivitelezés végül rendkívül vontatottá válik. Nehéz egy játék sztoriját celluloidkockákra adaptálni, ennél jobbat nehéz lett volna készíteni.
Kicsit sok a 26 részen keresztül tartó gyötrődés, így végeredményben a Blue Gender nézhető, de túl nagy élményt nem jelent. Talán jobb lett volna belőle egy vágott változat.

Értékelés: 7,2

Linkek:
Aoianime
ANN


Címkék: blue gender é:7
komment
süti beállítások módosítása