Azumanga, avagy a tökéletesen édes, mézesmázos agymenés Japánból, amit csak szeretni lehet, már ha az ember kibírja. Mert ki kell bírni több dolgot is, egyrészt a hülyeség többrétű, és alattomosan mindenhol megjelenő formáit, másrészt ezek ténylegesen minden egyes lehetőségben való kihasználását. Merthogy ha kihasználásról van szó, a hülyeségben az Azumanga a nyerő; minden minőségű és mennyiségű képi és alkalmazott agymenés megjelenik előttünk az egyszerű percekig való szóismétléstől az álmokban látott baromságokig.
De ennyire talán ne lovaljuk bele magunkat, mert ettől még az Azumanga tud nagyon cuki, sőt még kellemesen megérintő is lenni. A történet, ami hat lány életét követi végig a középiskolai években, szépen kavarog, és megmutatja nekünk a hat életet kicsit és nagyon közelről, az általános problémáktól a vágyakig, és a barátságtól a gondoskodásig.
Minden a történetben jelen lévő érzés és jelenség köthető valakihez, így kellemesen megoszlik a figyelem minden szereplő között, és nincsen központja a történetnek sem. Egyszer-egyszer a közös pillanatokon kívül is látjuk a lányokat, otthon, foglalkozva saját kis életükkel és problémáikkal, másszor pedig csak rájuk koncentrál a történet; legtöbbször és leghosszabban a kis csapat közös meséinek vagyunk része, és inkább pillanatképeknek, amik az iskolában játszódnak.

Az Azumanga  képi világa mindent tükröz, ami megjelenik benne, így főképpen a végtelen cukiságot, és a mérhetetlen emberi hülyeséget kellett a rajtolásnál egy tető alá hozni. A meglepően egyszerű animáció jól megoldja a problémát, és az animálás maga mégis jó minőségű; láthatunk lassú, kidolgozott mozgásokat, és persze átugorhatjuk a hátterek iránti igényeinket, úgy sem fog feltűnni, nincs rá szükség, úgy is minden szem a lányokra és dolgaikra fog koncentrálni.
A hangzás szintén jól meg van oldva, a szinkronhangok erősen szuggesztívek, és nagyon is szerethetőek, mindenkinek meg van a maga karakteres beszédstílusa, még az üteme is, ami még élvezhetőbbé, és Japán nyelvtudás nélkül is érthetővé teszi a Japánok számára parodizált életképeket. A zenék persze butácskák, meg kellemesek, rózsaszín felhőket kavarnak a fejünk fölé, s így összegezezve nem lehet azt mondani, hogy bármi is hibásan lenne megoldva az anime környékén.

Azumanga Daioh. Be kell valljam én csak a harmadik nekifutásra tudtam tovább nézni egy résznél, ez pedig az olvasóknak, akik velünk vannak huzamosabb ideje talán el is mond valamit. Persze amint tovább jutottam, és egyre jobban éreztem, hogy az Azumanga tartogat valami nagyon mást is, mint az eszeveszett baromság, amivel indít, nos azzal párhuzamosan automatikusan megszerettem, sőt olyan képeket és hatásokat kaptam, amiktől úgy gondolom, az első pár rész afféle próba; ha az ember elbukik rajtuk, akkor bizony túl komolyan veszi az élet dolgait. Az Azumanga Daioh csodáiról nem éri meg beszélni, ezeket látni kell, érezni, és szeretni. Ha tehát valaki úgy olvas, hogy még nem látta őket, hát akkor animére fel!
 

Értékelés: valahol a kenyérpirító és a törölköző között...

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

A '90-s évek legvégén jelent meg a műfajában méltán klasszikusnak számító Card Captor Sakura c. anime első mozivászonra szánt műve, melyben Sakura és társai ezúttal is izgalmas és veszélyes kaland részeseivé válnak, ám most nem a barátságos Tomoeda Cityben, hanem egy igazi nagyvárosban, Hongkongban!
Történetünk szerint Sakura téli szünete igencsak bíztatóan kezdődik: egy sorsoláson részt véve (talán nem is annyira a szerencsés véletlennek köszönhetően) megnyeri a fődíjat, egy egyhetes utazást Hongkongba. Így hamarosan útra is kel, de természetesen nem egyedül: a sorozatból megismert főbb karakterek, így testvére, Touya és közös barátjuk, Yukito is velük tart, valamint Tomoyo és Kero is csatlakoznak. Miután pedig Li Shaoran és Meilin, a két cserediák a helyiek táborát bővíti, őket sem kell mellőznünk a kiruccanás során.

A kirándulás jól indul, de hamarosan több árulkodó jel is előre sejteti: hőseinknek nem sok idejük lesz a felhőtlen pihenésre. Sakurat álmaiban egy hang szólítja, ráadásul rendre megjelenik előtte egy rejtélyes asszony képe és feltűnik a víz is, mint fontos motívum. S ha mindez még nem lenne elég, egy sötét aura is felüti a fejét a közelben... Hogy a fura események hogyan kapcsolódnak egymáshoz, s miként lép elő újabb kulcsfiguraként maga a múltbéli és legendás mágus, a kártyák megalkotója: Clow Reed, alakja természetesen nem marad fedetlen titok.
A mozit a sorozathoz hű és méltó minőségben készítették el, s történetileg az anime 30-40. része közé illeszthetjük. Az egyes karakterek közti viszonyrendszerek és egyáltalán a kártyák használata, hely(zet)e miatt nem árt, ha rendelkezünk némi előismerettel, mielőtt elkezdenénk nézni ezt a darabot.
A grafika és a zene, mely utóbbit ismételten Yoko Kanno neve dicséri, mind nívós, sőt, az egyes dallamokban az aktuális helyszínt figyelembe véve többször  is felcsendülnek jellegzetesen kínai motívumok, néhol akár még népi hangszerek által is életre keltve. Külön érdekesség, hogy a soundtrack lemez számai között az egyik felénekelt dal kínai szöveges változata is megtalálható.

Személy szerint a mozival kapcsolatban nekem menthetetlenül az az érzésem volt, mintha szimplán három folytatásos epizódot összeillesztettek volna. Kétségtelenül szórakoztató darab, de nincs meg benne az a nagy durranás vagy élmény, amitől más, esetleg több lenne mint az anime. Bár azt hozzá kell tenni, hogy míg a sorozatban nem jelölhető ki negatív főhős, addig itt a  bosszúra szomjas gonosz jelenléte egyértelműen jelen van, noha az már más kérdés, hogy a film végére a "rossz" mint olyan feloldódik az összefüggések fényében.
Mivel kronológiailag az anime közepére tehető a film, Clow Reedről, bár fontos szerepet tölt be, ezúttal sem tudunk meg sokkal többet, mint az eddig jól ismert morzsák: ugyan korának legnagyobb varázslója volt, szeszélyes természete sokak fejére hozott bajt. Személyiségéhez majd csak a sorozat utolsó évadában kerülünk közelebb, épp ezért ebben az esetben nem is dominál annyira hiányérzet, mint mondjuk a Card Captor Sakura történetében csak egyetlen egyszer (azaz most) felbukkanó Li anyuka és fia, Shaoran kapcsolatának a tisztázásában.
Summa summárum egy szórakoztató, kellemes és aranyos poénokkal (ld. Kero megnyilvánulásai vagy Shaoran fangirl nővérei) tűzdelt alkotásról van szó, mely önmagában és a sorozathoz képest sok újdonságot nem mutat, de a vele szemben tett elvárásoknak bőven eleget tesz.

Értékelés: 8

Linkek:
AnimeAddicts
ANN

Cybertündérmese.

Mert a Hand Maid May olyasmit akar nekünk adni, amit nem fogunk, de talán szeretnénk elhinni. Japánban a gépek, mondhatni a robotok és emberek kapcsolata, habár a robotika mg nem érte el az adott szintet, máris és már évek óta kérdésekkel döngeti a nagy nyilvánosság kapuit. Az egyik leghíresebb témába vágó anime a Chobits, egy másik műfajjal jeleníti meg a kérdést, de pont azért került ide, érdekes kontrasztnak, mert mindkét anime központjában a félénk, visszahúzódó, magának való főszereplő és gépe kapcsolata áll...

May kedves és aranyos kis robot, aki mindig segít, sőt vágyakozik, reménykedik, és tud csalódott lenni. Persze ez egyáltalán nem furcsa, sőt minden rendben van, egészen amíg egyre-másra jelennek meg ellenségek és barátok válogatott minőségben, hogy főhőseinket sose hagyják egyedül, illetve gyakorlatilag beköltözzenek és még csak élni se hagyják őket. Hamarosan persze nyílt kérdés lesz, hogy a kis páros mit is kezd magával, illetve, hogy csatározás folyik a hárem tagjai között, inkább játékos, mint komolyan vehető módokon az egy szem mindent elviselő angyallelkű srácért. Mindehez rengeteg komédia és pár aprítható karakter járul, abszurd helyzetek, klisés pillanatok, és teljesen random, szinte cél nélküli életképek, amiktől a sorozat egyszerűvé és élvezhetővé válik, nincs benne komoly vonal, ami ránk erőltet valami tanulságot, csak a sokszor hallott és látott történet játszódik újra egy kis bolondsággal karöltve.

A rajzolás, és a képek passzolnak a történethez, a fő karakterek szépen kidolgozottak, a pancserek bugyuták, a többiek meg klisés sokat mondó kinézettel bírnak. A hátterek, a világ persze nem lett eltúlozva, de nem is kell sokat várni egy ilyen filmtől, nem a gyönyörűségéért szeretjük meg, hanem az egyszerű, vidám szinekkel lefestett utcáiért és azért a bizonyos szobáért, ahol a történet nyolcvan százaléka játszódik.
A zene nem alkot mély barázdákat agytekervényeinkben, a szinkron viszont felsorakoztat igen jó hangokat, akik nagyon sokat segítenek a hangulat forgatásában. Nem egy Japán archetípus hagyományos hangja jelenik meg az animében, így az animéken élő rajongótársak szinte azonnal láthatják nem egy szereplőről a szerepköröket és jellemeket, ami hozzá is járul az egyszerű, gondolkodás nélküli szórakozáshoz.

Hand Maid May egy tipikus Japán agymenés, aminek mindenki képes őszintén örülni, ha elengedi magát, és nem veszi túl komolyan az életet. Tessék kikapcsolni, vagy ha éppen valamikor van lehetőség a kikapcsolódásra, emlékezni erre a címre, és beülni egy kellemes fotelba egy kis rágcsálnivaló társaságában.

Értékelés: 8,2

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts