Még mielőtt bármibe belekezdenénk, dekódoljuk a címet: a Pom Poko egy korszak, a tanukik pedig a Japánban élő nyestkutyák helyi megnevezése. A Ghibli Stúdió ezen alkotása, mely A Yamada családot is jegyző Isao Takahata nevéhez fűződik, ebben a majd' két órás műben egy kisebb, Tama-hegységbeli populáció nem akármilyen mindennapjait mutatja be nekünk.

Én magam csak a film megnézése után kezdtem el a tanukikról keresgélni információkat, s ahogy olvastam pár oldalt, világossá vált, hogy ezt a lépést jobb lett volna még a film előtt beiktatni. Bár a történetben minden fontosabb információt megtudhatunk az állatokat övező ősi legendákról (mint például, hogy alakváltók), de talán mégsem haszontalan, ha pár dologgal előre tisztában vagyunk és nem ér váratlanul minket. A kulturális hagyományok közti különbségek a tanukikat övező misztikum körül olyan derekasan megmutatkoznak, hogy amely jelenetnél én úgy éreztem, egy rajzolt Monty Python-filmet nézek és teljesen lefáraszt, az valószínűleg egy japán nézőnek olyan szokványos lett volna, hogy gondolkodás nélkül átsiklik felette. 

A koncepció, amelyre a történet épül, nem új: az emberek növekvő társadalmuk igényeit kielégítve egyre terjeszkedőbb életmódot folytatnak, mígnem az építkezések alkalmával elérik a tanukik egy részének lakhelyét, a Tama-hegységen húzódó erdőt. A kis állatok innentől kezdve egyre kétségbeesettebben harcolnak otthonuk megmentéséért, mely nem kevés erőfeszítést és áldozatot követel tőlük. Hogy mégsem egy hagyományos, a természet védelmét sugalmazó filmről van szó, az részben a tanukik varázslatos, ám néha elég esetlenül használt képességeinek, valamint olykor szórakoztató-szerethető, máskor pedig kifejezetten idegesítő személyiségüknek köszönhető. A vígjátéki elemek mellett gyakran tűnnek fel dokumentarista jellegű képsorok, számszerű adatok kíséretében - ugyanígy libikókázik a film az életkorok mentén is: míg magát az egész mozit inkább a fiatalabbaknak ajánlanám (ld. a karakterdizájnt a tanakik igazi alakjánál), addig a befejezés főleg a felnőttek számára lehet üzenetértékű - megint csak túlmutatva a várt  és eddig megszokott  végkifejleten, valamint következtetéseken.

A Pom Poko le sem tagadhatná, hogy Ghibli-szülemény, hisz magában hordozza azokat az értékrendeket, amiket a stúdió mindig is büszkén hirdetett: a természet és a japán tradíciók védelmét. Ugyanakkor míg mondjuk Miyazaki filmjeit nyugati viszonylatban a Disney klasszikusaihoz szoktuk hasonlítani, addig ez a mozi inkább emlékeztet Tapsi Hapsira és társaira. S utólag visszagondolva megmerném kockáztatni, hogy ebben lehetett némi szerepe az előzetes információk hiányának is.  

Értékelés: 7.2

Linkek:
AnimeAddicts
ANN