Ha a jelenünk sötét képet rajzol a jövőnkről, akkor sejthetjük milyen lehet azon a bolygón élni, ahol az emberiség hajói földet értek. A véget nem érő sivatagok hazájában él az ember, akinek a fejéért már a sorozat indulásakor is annyi pénzt adnának, amennyiből városokat lehet megvenni, a világméretű biztosítócég, akinek pedig minden kárt meg kell térítenie embereket küld, hogy ne történhessen több kár a titokzatos alak nyomában, merthogy amerre ő jár mindig felüti a fejét a teljes zűrzavar.

A vadnyugattól adeptált poszt-apokaliptikus, szélsőséges világkép és a hírhedt pisztolyhős összehozása nem új ötlet, mondhatni ez maga a biztosíték, hogy megint jót szórakozunk a hihetetlen és lehetetlen helyzetekből kikerülő főhősön, akit folyton pár különc követ és állandóan seregnyi pénzhajhász kalandor üldöz. De a Trigun nem áll meg ennyinél. Emeli és emeli a színvonalat az elvesztett technológiák jelenlétével, és a tökéletesre tervezett és készített halhatatlanok létezésével. A világ amiben annyi minden keveredik, és a százévekre visszamenő emlékek, amikbe csak nagyon lassan enged be minket a film csodálatos varázslatot eresztenek útjára, ami végül egy epikus fantasy történetet megszégyenítő katarzissal ér véget, azaz, hogy felkapjam a szálat amit végig emleget a sorozat, kezdődik minden újra.

Az anime korához mérten is bőven megfelel az átlagnak, ami a rajzolást illeti, azonban az eltúlzott leegyszerűsített komikusnak szánt részletek néhol igen-igen szükségen kívül jelennek meg. A szinkronban néhány remekbe szabott hangot hallhatunk, ami csak javít az anime hatásain, főleg ahogy követhetjük a főhős hangulatától függő hangtónus-változásait. A zenékről ennél a sorozatnál sem mondhatunk sokat, de ez már megszokott az 1990-es évek animéiről, amikben a hangulatba teljesen beleépülő zenék még működőképesek és kihasználtak voltak.


A Trigun annak ellenére, hogy rengeteg erőszakot tartalmaz, a véres jelenetek csak közvetett jellegűek, hiszen a pozitív szereplők, vagy a viselkedésük, minden esetben azt sugallják, és cselekedeteikkel is alátámasztják, hogy kerülni kell a gyilkosságot. Éppen ezért lehet a film kivétel a gyerekektől való eltiltás alól, azonban még ekkor is tudnia kell a csöppségeknek, hogy mi és miért történik.
Aki szeret nevetni, de nem bánja, hogy a sztori igen komoly, drámai fordulatot vesz a vége felé, az bátran vágjon bele.



Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Aki egyetlen egyet is látott már Hayao Miyazaki filmjei közül, az már biztosan tisztában lehet vele, hogy megnézi-e az összes többit is. Egyike ő azon kevés rendezőnek, aki olyan erős és megkülönböztethető nyomot hagy minden művén, hogy akár száz közül is megismerni őket. Általános jellemzőjük például a nagyon részletesen kidolgozott világ, háttér, a hosszú, hömpölygő, kicsit talán túl lineáris történet, és a kirobbanó, magával ragadó emberség.
Nem különbözik ettől a Nauszika sem. Több, mint két órás hosszával igazán epikus rajzfilmről beszélhetünk, amibe rengeteg izgalmat, kalandot és mondanivalót sikerült bezsúfolni. Az emberi civilizáció ezer éve véget ért, sikerült az ősöknek a föld nagy részét megmérgezni, a túlélők néhány megmaradt tiszta területen élnek, a technika maradékait használva. Ebben a hatalmas rovarokkal és mérgező spórákat eregető gombákkal benépesített világban él Nauszika a Szél Völgyében, és miközben az emberiség megmaradt csoportjai még mindíg egymás között marakodnak a hatalomért, ő a tiszta szívének köszönhetően megmenti a világot egy újabb égéstől. Az akciódús történet mögött nem kisebb kérdéseket feszeget a film, mint az emberek kapcsolata egymással és a természettel: ez a sugárzó természetszeretet, ami többször is megborzongatja a nézőt, igazán elemi erővel visszaköszön majd a Totoro-ban is.
Ha a színeket kicsit felújították volna a filmen, biztosan nem mondtam volna meg, hogy '84-ben készült. Gyönyörűek a hátterek, a karakterek jellegzetesek (mondhatni a szokásos Miyazaki védjegy) és szépek, az animáció kifogástalan, és teljesen megdöbbentő módon rengeteg olyan elemmel dolgoztak a rajzolók, ami azután a nyolcvanas évek végén a steampunk műfajban fog visszaköszönni. Feltűnnek hatalmas, félelmetes lények is a pusztítás hordozóiként, amik engem erősen emlékeztettek az Evangelion robotjaira és angyalaira - persze ez a fajta magas, nyúlánk rémálomszerű valami több animében is megjelenik, és nehéz lenne megmondani, hogy ki alkalmazta először. Ezzel el is érkeztünk az egyetlen kicsit gusztustalan részhez a filmben (ami ismét kihagyhatatlan eleme a Miyazaki műveknek); lehet, hogy elfogadható a japán kisgyerekek számára a hatalmas csontvázról több percen át lemálló hús látványa, én azért a gyerekeimnek nem ezzel fogom kezdeni a stílus megkedveltetését.
Szólnék pár szót a magyar DVD kiadásról is, ami nálunk a Best ("Worst") Hollywood gondozásában jelent meg. Ebben az árkategóriában egyáltalán nem furcsa, hogy nem zsúfolták tele extrákkal, a szomorú inkább az, hogy költségesebb kiadásokat egyelőre nálunk nem bírna el a piac. Nem értem, hogy miért nem tudták megoldani, hogy a film kitöltse a képernyőt, oké, hogy szélesvásznú, de minek a bal és a jobb szélére is fekete csík?
A fordítás szerintem jól sikerült, az eltérések az eredeti szövegtől megmaradnak a művészi szabadság határain belül, összességében is hozza a felirat a legjobb fansubok minőségét. Sajnos a szinkronról nem mondhatnám el ugyanezt, az eredeti japán hangok árnyalatait, változatosságát messze nem sikerült visszaadniuk a szinkronszínészeknek. Valahogy a legtöbb magyar kiadásnál az az érzésem, hogy inkább egy mese stílusát, színvonalát próbálták elérni, nem egy élő szereplős filmét.
Természetesen addig, amíg nem veszik meg az anime fanok a magyar kiadásokat, és inkább fansubokat néznek, nem fogja megérni a kiadóknak strapálniuk magukat, hogy igényes DVD-ket készítsenek, úgyhogy mindenkit csak bíztatni tudok arra, hogy vegye meg - azért ha véletlenül kijönne egy blurayról rippelt fansub, nem sokat gondolkoznék hogy letöltsem-e.

Értékelés: 9.4

Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Animeaddicts:
animeaddicts.hu/animecontent.php

Mondhatni parfümgőzös, rózsaszín világocskát kapunk az I My Me-től, ajándékba, ingyen elvihetően.
Ritkaság, de az ennyire valóságot ignoráló művek közül picit elugrik a mű, és néhány részletében olyannyira a valóságból kivágott szeletnek tűnik, hogy azt hihetnénk az író túlfantáziált egy igazi esetet, és bumm, így lett az I My Me!

A furcsa kettősség már az alapsztoriban benne van, mondhatni azt is, hogy a főszereplőnk a valóságból lépett bele a mesevilágba. Életszagú, állástalan, frissen végzett tanárról van szó, akinek munka kell, de mivel az egyetlen lehetősége egy lányiskola ahová csak női tanítókat vesznek fel, átváltozik nővé, amihez igen hathatós segítséget kap az új főbérlőjétől, akinek történetesen mindene megvan a nővé változáshoz...

Mese habbal, nemde?

Hibiki, a főszereplőnk, az egyetlen reális és emberileg megformált karakter az animében, ami tovább erősíti az érzést, hogy tényleg csak belesétált a csöndes városka meséibe, és mint reális hős, kicsit a maga képére formálja a világot. A felnőtt szereplők mind beidegződéseiknek és céljaiknak élnek, míg a srácok a suliból saját komplexusaikon és helyzetükön csücsülnek. Mondhatni Hibiki a maga módján Neoként tör utat az álomvároska mátrixának klisépanelei között, hogy aztán szépen lassan kihúzza a többieket is az álmokból. De nem sikerül neki, mindössze jobb irányba tereli az álmot és reményt ad magának és szerelmének, végül homályba vesző véget generálva a kis mesének. Talán jobb is így.

A rajzolás váltakozó minőségű, gyakran fordulnak elő elnagyolt részletek, mindazonáltal a szereplők külseje tud nagy különbségeket mutatni. Az arcok sémája sem általános, és a frizurák között sem találni ugyanolyanokat - legalábbis a főbb karakterek között, de valljuk be nekünk ez a lényeg.
A szinkronban néha erős mellébökéseket lehetett érezni, ami Japán részről elég ritka. Jómagam minden egyes alkalommal felfigyelt Shyoichi cincogó hangjára, ami elég súlyos hibának számít, lévén nincs kulcsszerepe a sorozatban.
A zene pedig, nos ebben a sorozatban sem volt világrengető, sokszor észre sem lehetett venni a különálló aláfestéseket, és nem volt hatásvadászat sem. Ez dícséretes pont, de semmi több.

Az I My Me-t, szinte már kötelességemnek érzem, hogy a könnyed, popcorn és kóla mellé fogyasztható egészestés mókának tulajdonítsam, és tudom, hogy nem is lövök vele mellé. Sőt, hozzá kell adnom azt is, hogy a sorozat kifejezetten a többször is megnézhető kategória tagja, talán pont könnyed, de nem klasszis kategóriája miatt.
Azt azonban még hozzátenném, hogy a megrögzött romantikusoknak, főleg azoknak akik nem szeretik, ha rájuk erőltetik a happy endet, szinte kötelezően listára vehető a film.


Értékelés: 8,2

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Van egy titkos társaság, a Hellsing, ami évszázadok óta a vámpírok legnagyobb ellenségének számít. Ennek a szervezetnek a legnagyobb fegyvere pedig nem más, mint egy vámpír. A vámpír aki időtlen idők óta itt van köztünk és túlélt mindent...

Nem érdemes és talán nem is etikus többet mondani ennél a történetről, mert aki belevág a Hellsingbe annak meg kell tartani valamit amin izgulhat még a sorozat végéig, mivel a sztori maga nem éppen összetett, és nem éppen egyedi. Szinte minden vonatkozásban másodlagos a történet és a karakterek céljai avagy motivációja, de a filmet nem is a mély mondanivalója miatt fogjuk megjegyezni, csakúgy ahogy a kritikáit, amiket egy ilyen animénél igen-igen nehéz jól megírni, és talán fölösleges is eltúlozni.
A már-már klasszikus kategóriába sorolható 13 részes sorozat hozza a horror összes felvonultatható formáját, és a konvenciókkal még akkor sem szakít amikor kilépünk a borzongató jelenetek köréből. Az ódon gótikus stílusjegyek mindenhol, a vöröst és feketét gyakran egy színként kezelő képi világ, a zenei összhang olyan masszát teremtenek, ami gyakorlatilag lehetne a filmakadémiák oktatási mintadarabja is. Nem csoda ha sokan azon kapjuk magunkat, hogy imádunk borzongani a film után ha látunk egy hasonló szinekben úszó képet, avagy meghalljuk az azóta megszerzett filmzenéket.

A Hellsing olyan horror anime ami minden a stílus iránt rajongónak kötelező és örök darab kell hogy legyen, emellett eléggé a horror és az okkult történetek peremstílusa volt ahhoz, hogy széles körökben elterjedhessen, és lépten nyomon azt olvashassuk róla, hogy nem csak horror-rajongóknak ajánlják.


Értékelés: 8.8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts