„Sötétség és homály vesz körül, ismét itt ülök a gép előtt és a hálózatok végtelen sztrádáin cikázik feltöltött tudatom, míg satnya testem a padlón hever eldőlve, mint a levedlett báb, melyből a pillangók, az igazi színes pillangók kelnek ki... A kábelek végtelen ölelésében és cyber-tér időtlen őrületében közelebb kerülök a valósághoz és a fény igazságához, mint valaha is képes lettem volna elavult héjamban, az emberek közti kapcsok blokádjai alatt... Szabad vagyok ! „

Részlet egy fiktív naplóból

  -- // --

 Az emberi történelem során fajunk kivételes fejlődőképességről tett tanúbizonyságot, de ugyanakkor kivételes függőségeket is kialakított, melyek az embert, mint teremtményt szinte hozzászögezik saját létezéséhez. Nem kell túl messzire mennünk, hogy pontosan megértsük melyek ezek az ún. indikátorok, melyek létrehozzák a függést.

Vegyünk egy hétköznapi példát: angol WC....

 Amióta létezik, különböző kényelmi funkciókkal lát el bennünket, de szükségesek-e ezek a kényelmi funkciók az ürítéshez? Egyértelműen nem, viszont tudati szinten már vonakodva végeznénk szükségleteinket a természet lágy ölén, még akkor is, ha éppen a vadonban járunk túrázni. Ez a függésünk, mint az összes többi , szellemi...

 Minél nagyobb valaminek a kényelem faktora, annál gyorsabban vállunk függővé – lásd az angol wc-nek csupán alig pár száz évre volt szüksége, hogy hódítson – ahhoz képest , hogy az emberiség több, mint 2000 éven keresztül meg volt nélküle.

 Nagyon sok hasonló függés alakult ki az utóbbi 100-150 évben, leginkább az ipari forradalmak vívmányai óta.Had ne soroljam: villamos áram, autó-mobil, légkondicionáló... stb. Nem beszélve azokról az eszközökről, amelyek a cyberpunk történetekben fő hangsúlyt kapnak: TV, Rádió, Mobiltelefon, Számítógép, és mint új közmű: az internet !

CYBERPUNK – definíció

 Először a 80-as évek elején jelent meg ebben a formában, egy bizonyos Bruce Bethke nevű író által készített sci-fi történet címe volt. A „cybernetics” és a „punk” szó összevonásából hozta létre a kifejezést, melyet a következőképp értelmezhetünk:

„A cyberpunk olyan stílus mely főként (általában sötét hangvétellel) az emberi természettel, a technológiával és azok kombinációjával foglalkozik.”

Már Bruce Bethke azonos című műve előtt is ismert volt a stílus, és a nyugati érában fogant legnagyobb ilyen művek szerzője Philip K. Dick révén találkozhattunk vele először. Az ő tollából kerültek ki a következő művek is: Minority Report (Különvélemény), Total Recall (Az Emlékmás), Blade Runner (Szárnyas Fejvadász) és a Scanner Darkly (Kamera által homályosan).

 -- // --

 A 80-as évektől és alapokat lerakó művektől kezdve létjogosultságot szerzett magának a stílus, és az ipari társadalom fejlődésével a közember is egyre jobban úgy érzi, hogy a művekben bemutatott állapotok felé haladunk.

Nagyjából 13 évvel a Naushika sikere után Miyazaki (bár sosem távolodott túl messzire tőle) visszatért a természet hatalmának témájához az 1997-es „A vadon hercegnője” magyar címet viselő animéjével.

A helyszín a XV. század végi Japán, a történet röviden pedig a következő: Ashitaka herceg békében él népével, mígnem egy nap felbőszült démon támad a falujukra. Hogy övéit védje, Ashitaka feltartóztatja és megöli a démont, ám az továbbadja neki az őt kínzó átkot. A démon ugyanis valaha egy békés vaddisznóisten volt, akit az emberek meglőttek, és a harag és gyűlölet hatására vált démonná. Ashitaka, ha nem indul el messze földre megkeresni a vaddisznó valamikori otthonát és a sebet okozó golyó kilövőjét, nincs esélye, hogy életben maradjon. Nyugatra indul hát, és el is jut egy csodálatos helyre, amit az Erdő Szelleme ural és farkasistenek védenek, köztük egy kiskorában befogadott és farkasként nevelt lánnyal, Sannal. Az erdő azonban veszélyben van: a közeli Vasváros lakói kivágják a fákat, hogy kibányászhassák a földben rejtőző vasércet, amiből fegyvereket gyártanak. Úrnőjük, Eboshi elszánt küzdelmet folytat az erdő ellen, az pedig őellene – Ashitaka pedig próbál középen maradni, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a közelgő háborút.

Mint már utaltam rá, a Mononoke hime témája ismét az ember és a természet szembenállása és harca, amivel párhuzamosan megjelenik Miyazaki másik kedvenc témája is: a gyűlölet és a harag csak háborút és halált szül, a megbékélés és egymásra figyelés lenne az egyetlen járható út. Ebben az animében figyelhető meg talán a legtisztábban az a Miyazakinál máshol is megjelenő hozzáállás, hogy nem minden és mindenki fekete vagy fehér: bár San minden erejével az erdőt védi, legalább annyira durva és erőszakos módszereket használ, mint a támadók, sőt, talán még agresszívabb is náluk – igaz, érthető az indulata; és bár Eboshi el akarja pusztítani az erdőt, ezzel az a célja, hogy a környék elesettjeinek és társadalomból kivetett tagjainak munkát és emberi életkörülményeket nyújtson (a fegyvereket leprások és bordélyokból kiváltott prostituáltak készítik).

A rajzolás és a képi világ természetesen ezúttal is nagyon a helyén van. A témából adódóan egyrészt rengeteg tájképpel, másrészt istenek, szellemek és egyéb varázslatos lények garmadájával találkozhatunk, akik közül a legaranyosabbakról, az erdőt őrző kodamakról nem tudom megállni, hogy ne tegyek be ide egy képet :)
Meg kell jegyeznem viszont, hogy a sok szép táj/ aranyos lény ellenére talán ez Miyazaki legbrutálisabb alkotása. Nem csak a téma komolysága miatt nem ajánlanám egy bizonyos életkor alatt, hanem azért is, mert úgy tűnik, a már idősödő mester itt élte ki összes rejtett vérszomjas hajlamát, és láthatunk időnként kezeket, fejeket, egyéb testrészeket repülni, valamint én az itteni démont is gusztustalanabbnak találtam a Naushikában olvadozó tűzdémonnál.

Én a magam részéről ezt az alkotást is besorolom Miyazaki legjobb animéi közé, bár a kicsit hosszúra nyúlt végkifejlet talán fárasztani fog egyeseket.

Értékelés: 9,6

Linkek:
Animeaddicts
Aoianime
Wikipedia

Ha fel kellene sorolnom, hogy kik azok, akik mindenki által ismert, egész estés családi rajzfilmeket készítenek manapság, a Disney jutna eszembe, a Dreamworks, és természetesen Miyazaki. Nem tévedés ez? Egy távoli ország szubkultúrájából egy rendezőt ide sorolni? Azt hiszem, egyáltalán nem, hiszen 2002-2003-ban bombaként robbant be a köztudatba a Chihiro Szellemországban című anime, elsőként egy Arany medve díjat zsebelve be, majd pedig az animációs Oscart. És nehogy azt higgye bárki, hogy csak azért, mert a "nagyok" nem készítettek akkor éppen semmi érdekeset: a Lilo és Stitchet és a Szilajt sikerült maga mögé utasítania.

Valószínüleg ezrek - köztük én is, kiccsaládommal együtt - indultak el az otakuvá válás lejtőjén Miyazaki hatására: akkoriban nem volt egykönnyen beszerezhető, már túl nagy név volt az egyszerű letöltéshez, viszont DVD-n még semmi sem jelent meg tőle. Így aztán körbekérdezősködés után ismerősöktől sikerült beszerezni a többi rajzfilmjét, grátiszként kaptunk még pár sorozatot is, "ha a Chihiro tetszett, ezeket is komálni fogod" felkiáltással.

Mint később kiderült, a Chihiro közel sem Miyazaki legjobb műve, de az első képkockától az utolsóig süt belőle, hogy ki is rendezte. Chihiro szüleivel együtt új városba költözik, de az úton eltévednek, és egy különös helyre jutnak. Itt azután a kicsit elkényeztetett kislánynak hirtelen a sarkára kell állnia, a felelősséget felvállalva el kell indulnia a felnőtté válás felé, ha viszont szeretné látni a szüleit. A történet kibontakozása közben sorra tűnnek fel az ismerős elemek és figurák, betekinthetünk a karakterek és a jellemfejlődés mélységeibe, és persze leckét kapunk természetszeretetből is. Maga a rajzfilm körülbelül egy negyed órával hosszabbnak tűnik, mint amit a történet elviselne, de ez hozzá tartozik a Miyazaki féle meséléshez.

Egy ilyen szakértelemmel és költségvetéssel készített animénél nem sok értelme van a rajzolásról, a zenéről vagy a szinkronról bármit is írni, nem meglepő módon minden tökéletes, a rendezőtől megszokott klasszikus stílusban, ami egyébként annyiban hátrány is lehetne, hogy ennél azért láttunk már szebbet is. Érdemes még megemlíteni a magyar szinkront is: a tucat DVD kiadásokhoz képest egy mozifilmnél úgy tűnik, sikerült kellően megfizetni a stúdiót, mert a Disney rajzfilmeknél már megszokott kiemelkedő minőségben készült el. Természetesen ez lehet, hogy az angol szinkront felülmúlja, de az eredeti japánnal szemben azért esélye sincs.

Mit is írhatnék még? A Chihiro Szellemországban rajzfilmtörténeti alapműnek bizonyult, és ráadásul az Arany medve tanusíthatja, hogy az egyik legeurópaibb értékrendű japán rajzfilm is egyben. Legalább egyszer mindenkinek látnia kell.

Értékelés: 9.5

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
ANN

Ryuken szülei értetlenül és rémülten ültek a rendőrség épületének egyik folyosóján.
Mindkettejüket munkahelyükön értesítették, hogy Ryukent elrabolták. Egy titokzatos üzletasszonyként felöltözött nő szó szerint berombolt a dojoba ahová az apja vitte Ryukent minden héten, és mindenkit helyben hagyva magával rángatta Ryukent valahová.
A furcsa jelentés úgy folytatódott, a szülők mély meglepődésére, hogy mindegyik szemtanú úgy nyilatkozott, Ryuken láthatólag ismerte a nőt; félelemmel telve könyörgött neki, hogy ne vigye el megint.
A rendőrök véleménye szerint, a szívroham közelébe kergetve a már így is nyúzott szülőket, nem ritka azon felnőttek száma, akik fiatalokkal szeretik kedvüket múlatni, és igen nagy az valószínűsíthetőleg szexuális célokra elraboltak száma is.
Onizuka asszony, ahogyan az információk szépen a helyükre kerültek a fejében, egyre kétségbeesettebb arccal nézett a férjére, majd a rendőrtisztre, aztán elájult. Onizuka, amint lefektette az asszonyt, aki eszméletlenül is a démoni nőt emlegette, és feje alá rakta összehajtott zakóját, magából kikelve ordibált a rendőrrel amiért az nem volt tekintettel a feleségére, majd aggódva kérdezte mik a fia megtalálásának az esélyei.

Mindeközben, pár tömbnyire a rendőrség épületétől, egy sötét sikátorból, a rombolás hangjai törtek elő. Közel a bejárathoz egy elegáns ruhákba öltözött nő várakozott keresztbe font karokkal. A közelében egy élettelen test feküdt a falnál, míg bentebb, a sötétben egy fiatal fiú mozgott megállás nélkül, a látszólag folyamatosan kirobbanó falak és talaj elől. A nő folyamatosan és alig láthatóan ingatta a fejét, és néha meg-meg szólalt.
-Miért törődök én velük egyáltalán... Hol a csapatmunka? - Pár perc múltán besétált a sikátorba, és pár robbanó hang kíséretében szélvészgyorsan összeszedte a fiút. Kifelé úgy jött mint aki két bőröndöt cipel, azonban csak az egyik kezében volt valami, az eszméletlen, vérfoltoktól felismerhetetlenné vált fiú. A nő odament a másik, fekvő testhez, majd pár a levegőt avagy a semmit toló mozdulat után annak is megragadta grabancát, és egyik pillanatról a másikra eltűnt, mintha csak kikapcsolták volna a kivetítőt ami addig odavarázsolta a képét. A szirénázó rendőrautó ebben a pillanatban forult be a sarkon.

A város külső területein, egy poros kis tanya, ha lehet annak nevezni, fakunyhója előtt a következő pillanatban feltűnt egy oda egyáltalán nem illő személy. Csomagjait, két embert, ledobva a földre belépett az ajtón, majd bevágta azt, és pár pillanat múlva már egy hagyományos, de leginkább elnyűtt ruhában jött ki a kabinból.
-Takarítsátok be magatokat, és kezdjetek valamit a sebeitekkel, mert holnap korán kezdünk. Amíg nem tanuljátok meg mi az a csapatmunka itt maradtok. - Azzal, egy szedett-vedett horgászbottal a kezében elindult a közeli patak vize felé...

Folytatása következik...