Ha unatkoztok, és még az AnimeComment is lapos, akkor itt van két másik blog:

Japán csajok minden nap:

Ehhez most mit fűzzek hozzá? Primitív, egyszerű és hatásos. Szóval tetszik.

Japán hülyeségek:

Mintha csak kitalálták volna, mi hiányzott a mi blogunkról. Dizájn center és mindenféle baromságok ömlesztve a felkelő Nap az anime hazájából.

A következő Miyazaki- anime a sorban az 1988-as Totoro – A varázserdő titka. Egy mindenféle rejtett utalástól és mögöttes tartalomtól mentes, imádnivalóan aranyos gyerekmesének lehetünk részesei, ha rászánunk erre a műre másfél órát.
A történet főszereplője a 11 éves Satsuki és 4 éves húga, Mei. A kislányok édesapjukkal a zajos Tokióból egy új házba költöznek az erdő mellé. A költözésnek szomorú oka van: édesanyjuk súlyos beteg, már rég nem jöhetett haza a kórházból, és az ő számára szeretnének ideális körülményeket teremteni majdani hazatérte után. Mei élvezi az új helyzetet, napközben az udvaron játszik, vagy a fák közt barangol, és összebarátkozik annak védőszellemeivel, a szőrmók totorokkal. A különös varázslények nem mutatják meg magukat akárkinek, a felnőttek előtt például láthatatlanok. Satsuki is ég a vágytól, hogy találkozhasson a furcsa szerzetekkel, és a szerencse mellé pártol: a legnagyobb totoro egy nap megáll mellette a buszváróban, elviszi az édesapja esernyőjét, felszáll egy macska alakú buszra, előtte azonban búcsúzóul még néhány elültethető magot ad ajándékba.
A Totoro igazából nem szól semmi különlegesről: bemutat egy ideális kis családot, a segítőkész szomszédokat és kiemel egy rövid időszakot életükből. Nincs harc, akció, megoldandó probléma – bár az édesanya elvesztésétől való félelem beárnyékolja a gyerekek boldogságát, a történet végére ez a veszély is elhárulni látszik. A természet tisztelete itt is megjelenik, de nem a korábbi példázat- stílusban, hanem a szereplők viselkedésében, természetszeretetében köszön vissza.
A seiyuuk igazán kitettek magukért: a két kislány viháncolását, sikítozását, kiabálását a lehető leghitelesebben sikerült visszaadni. A grafika a Miyazakitól megszokott színvonalat hozza, bár az öreg nagyinak kivételesen nincs kampós orra. Nagyon vicces volt, hogy egyes szereplők mennyire nagyra tudják tátani a szájukat, és Mei igazán aranyosra sikerült.
Ezt az animét a lehető legnyugodtabb szívvel ajánlom a legkisebbek figyelmébe, biztos vagyok benne, hogy érteni és szeretni fogják. Az idősebbek pedig igyekezzenek gyerekszemmel nézni, különben könnyen abba a hibába eshetnek, hogy irreálisnak titulálva a mesét apróságokon kezdenek kötekedni.
És hogy vajon csak a két kislány élénk képzeletéből léptek elő a koromcicák, a totorok és a macskabusz, vagy tényleg léteznek csodák és varázslények? Úgy gondolom, ezt döntse el mindenki saját maga.

Értékelés:10

Linkek:
Wikipedia
Aoianime

Az Inuyasha kétségtelenül az elmúlt évek egyik siker- animéjének számít hazánkban. Ezt mutatja az a tény is, hogy több tévécsatorna vetítette, szinkron készült hozzá (hogy milyen, arról ne vitatkozzunk), sőt elkezdték kiadni DVD-n is. Nézzük hát meg egy kicsit közelebbről, hogy mi tette ilyen sikeressé ezt a sorozatot!
Az alaptörténetet valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni: Higurashi Kagome átlagos japán diáklány, akinek családja egy ősi szentélyt gondoz. Egy nap Kagomét egy rejtélyes démon berántja a szentély kútjába és egy számára eddig ismeretlen világban köt ki: a feudális japánban, ahol még léteztek és az emberekkel együtt éltek az ősi sintó vallás istenei és szellemei. Az első élőlény, akivel Kagome találkozik, egy alvó félszellem, Inuyasha, akit 50 évvel ezelőtt egy átokkal egy fához szegeztek. Miután a lány feloldja az átkot, kiderül, hogy eddig testében lapult a nagyhatalmú Négy Lélek Ékköve, amely birtokosának végtelen hatalmat adhat. Az ékkő azonban egy szerencsétlen baleset folytán összetörik és darabjai szétszóródnak a vidéken, így hőseink kénytelenek együtt útra kelni, hogy a gonosz lények előtt gyűjtsék össze az ékkőszilánkokat.
A történet a mostanában divatossá vált módszerrel operál: a shounen és shoujo határain ingadozik, így mindkét nem képviselőinek érdeklődését képes felkelteni. Láthatunk vérremenő élet- halál harcokat, izgulhatunk megannyi kibontakozó és egy múltban gyökerező szerelem sorsáért, vannak aranyos pici szeretnivaló vagy éppen vicces figurák, szép fiúk és szép lányok. A sok különböző erősségű, stílusú és motivációjú ellenfél változatossá teszi a történetet és a harcokat (személyes kedvencem a Shichinintai ellen folytatott nagyszabású küzdelem), és közben kellemes kikapcsolódást és szép perceket nyújthatnak a romantikus vagy épp humoros epizódok.
Véleményem szerint viszont az Inuyasha nagy hibája, hogy túl hosszú. Ez elsősorban azért baj, mivel (talán még mindig futó mangáról lévén szó) a készítők kénytelenek voltak jó néhány filler- epizódot beiktatni a sztoriba, ami valljuk be, az esetek nagy többségében a minőség rovására megy. Az eleinte izgalmas sztori helyenként át- átcsap végtelen rétestésztába, én bevallom, a vége felé már sokszor úgy voltam, hogy „csak gyűrjük, már nincs messze a vége”. Ezen kívül a századik rész felett már az idők kezdete óta egy helyben toporgó és semerre sem haladó szerelmi kapcsolatoktól is felállhat a jóérzésű néző hátán a szőr.
Minden hibája ellenére azonban Inuyasha kalandjai tagadhatatlanul képesek arra, hogy lekössék a fiatalabb tinikorosztályt, és kellemes szórakozást nyújtsanak nekik, vagy a hasonló történeteket kedvelő idősebb társaiknak.

Értékelés:7.8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime