Japánban, és habár a történetünk szempontjából ez igazán semmi fontosat sem jelent, Tottori tartomány Hiezu nevű kicsiny falucskájában járunk. A helyi összevont középiskola, a Hiezu High tanulói éppen klubfoglalkozásaikon voltak, így hősünk, egy törékeny alkatú, 15 éves, ám kinézetében inkább egy magas 13 évesre emlékeztető fiú, egyedül sétált hazafelé...A hőség elviselhetetlen volt, a srác pedig már a sétálástól is pihegett. Éppen közeledett a park felé, amin minden nap átvágott iskolába, majd hazafelé menet, és hálásan gondolt a fák árnyékára, amikben hamarosan végigvonulhat egy jókora távon, azonban a háta nem úgy tűnt, hogy kedvelné az ötletet. Ahogy lépésről-lépésre közeledett a park, a fiú hátán úgy vonult végig egyre erősebben a borzongás, majd amikor végre feleszmélt aléltságából, és felfogta miért is érzi olyan furcsán magát, már hallotta is a hangokat.
Lépése megtorpant, és alig észlelhetően elfordította fejét, csak, hogy szeme legsarkából láthassa a két szörnyet, amint azok egymásnak feszülve vetődnek felé. Minden porcikája sikítani akart, zsigereit pedig elárasztotta az a furcsa érzés. Újra a park felé nézett, és elrugaszkodott a talajtól.
A következő pillanatban már jóval alrébb, a parkot közvetlenül körülölelő járdán tette a földre a lábát, a szörnyetegek a háta mögött pedig éppen hatalmas fogsoraikat mélyesztették a betonba ott, ahol az előbb ő állt. Éppen megindult volna a park sűrűjébe, amikor egy nagy, sötét árnyék tűnt fel mellette. Az ijedelemtől hátratántorodott, majd amint végignézett a fekete kimonoba öltözött hatalmas férfin, csak még jobban megijedt. A férfi furcsa arccal bámulta a szörnyeket.
-Nem igaz! Látja őket?! - Már kapokodott a levegőért, és tudta, hogy ma már csak egyet ugorhat, erre pont most találkozik valakivel! -
Ilyen nincs! - Azzal átkarolta a hatalmas ember derekát, és pokolian égő izmokkal mozdította meg a meglepett alakot. A következő pillanatban könnyekkel küszködve lökte el magát a talajtól, hogy aztán a park bozótjai között roskadjon össze. A kimonós férfit továbbvitte a lendület, de ő legalább sikeresen talpon maradt.
-Ez meg mi volt? - A hatalmas alak a fiú fölé tornyosult, aki éppen a felállással küszködött.
-Megmentettelek. - Az remegő középiskolás a bozót levéltengere fölött lesett a két zavartan kutakodó szörny felé.
-NEM kellett volna! Azért jöttem, hogy harcoljak velük! - A férfi kirobbanó hangjára azonnal felfigyeltek a szörnyetegek, és meg is indultak feléjük. A srác remegő lábakkal, egy fába támaszkodva áltt fel, és fordult új irányba.
-Akkor küzdj meg velük magad, én inkább eltűnök. - Futni akart, de csak ténferegni tudott. Szerencsére, amint kimondta az utolsó szavakat, már rá tudta kényszeríteni magát, hogy gyorsabban szedje a lábait, de az esély, hogy elérje legalább azt a sarkot, ami a szentély felé vezető utcára vezet, siralmasan kevés volt. -
Talán...A következő pillanatban valaki megragadta a karját, és a fiú szinte elájult az ijedelemtől, ami arra legalább jó volt, hogy a férfi úgy kaphassa a vállára, mintha csak egy fél zsák rizst akarna cipelni, aztán mérföldes, lóugrásszerű léptekkel kezdett el futni a sarok felé, amerre a fiú indult. -
Merre?Amint elűntek a sarok mögött, a fiú fellélegzett, és gyorsan elhadarta a fekete ruhásnak a szentély pontos helyét. Az először hasznos óriás lábai majdhogynem pár pillanat alatt elröpítették őket a szentélyhez, majd amikor beléptek az épületbe ők voltak az elsők, amiket a fiú láthatott közelebbről. Amint beljebb voltak az ajtón ugyanis, a férfi nemes egyszerűséggel leborította magáról a srác fájdalomtól méla testét.
Az egyedüli szerzetes, aki akkor éppen a főteremben volt, meglátva a betolakodókat, azonnal felállt, és felháborodva lépett a két üldözött felé, majd pár lépés után megtorpant, és elkerekedett szemekkel rohant el a terem egyik oldalában nyíló bejáraton.
A fekete ruhás épphogy meg tudott fordulni. Az egyik szörnyeteg az ajtót, és annak keretét szétzúzva tört be az épületbe, és a meglepett férfi felé kapott, akinek csak arra volt elég ideje, hogy kihúzza kardját annak hüvelyéből. A dög ledöntötte a lábáról, és koponyaszerű fejének hatalmas agyaraival ráharapott a vállára.
A kimonós fogait összeszorítva próbált birkózni, csak, hogy meg tudja lendíteni a kardot, majd egy vehemens vágással megszabadította a szörnyet az egyik karjától, mire az fülsüketítő erejű üvöltéssel tántorodott vissza az ajtó romjai felé, összeütközve az éppen megérkező másik, nagyobb szörnyeteggel.
A férfi elszánt pillantással tápászkodott fel, és habár vállán a kimonó rongyosra szakadt ujja már ázott a vértől, előreszegezett karddal várta a folytatást...
És ezzel még korántsem lett vége azon furcsa eseményeknek, amiket egy napsütéses vasárnap délután foglalt szavakba három jóbarát, hogy aztán hétről hétre várják saját történetük továbbgörgését, figyeljék miként változnak és válnak egyre erősebbé azok a szereplők, akik az ő szavaikkal beszélnek, és az ő akaratuk szerint cselekednek, talán nem is tudván, hogy minden amit tesznek mekkora hatással lehet mindarra, amivel később kell szembenézniük.
Folytatása következik...
El is érkeztünk a sorozat végéhez, teljessé válik a Dragon Ball-univerzum istenestül-mindenestül, de természetesen a kalandok folytatódnak, ahogy hallhatjuk is a végén a narrátortól. Aki vágyik rá, még megnézheti a GT-t, bár én személy szerint nem javaslom, csak ha egy jó kis spin-off, amire vágysz.
Hőseink élete sem folytatódhat tízszeres erősödés nélkül, jönnek tehát a rendkívül gonosz robotok, és egy sci-fi-be illő csavar egy jövőből érkező csillagharcos érkezésével. Mint emlékezhetünk rá, a szarházi ORTT pont a Saga elején húzta meg a büntetést, és okozta a vetítés végét. Az mondjuk egy másik történet, és a hazai szereplők különben sem olyan erősek (szellemileg sem).
Vigyázat, gyermekkori emlékeket hívok elő!