Aki még nem hallott volna róla: mától kezdve több héten át az MTV Miyazaki magyarra (is) szinkronizált filmjeit vetíti szombatonként.
A fantasztikus és újító kezdeményezést ma Chihiro nyitja, itt is van a link. A filmeket sajnos csak az m2-n adják le, de aki nem rendelkezne a csatornával, a vetített filmek DVD-n is forgalomba kerültek. Érdemes!
A címre linkelve az Aoianime vagy az AnimeComment vonatkozó lapján találjátok magatokat.

Sokak szerint a Code Geass volt 2007 legjobb animéje, ami nyilván elég szubjektív kategória, de azért be kell lássuk, hogy van benne valami. Az akció műfajban legalábbis mindenképpen említésre méltó, rendesen megszorongatja a Gurren-Lagann-t is, ráadásul amellett, hogy minden mecha rajongó igényét kielégíti (és azért nem túl tolakodóan, de egy rakás fanservice is fellelhető benne), elég komoly témákat feszeget, és drámában sincs hiány.
Lelouch és Suzaku, akikről eleinte csak annyit tudunk, hogy nemesi származásúak, egy elit iskolában futnak össze Japánban - mégpedig egy olyan Japánban, amit pár nap alatt leigázott Britannia a fejlett technológiájának, vagyis leginkább a változatosság kedvéért Knightmare Frame-eknek nevezett mecháknak köszönhetően. Mindkettőjüknek, és a sorozat többi főbb szereplőjének is lapul azonban az álarca alatt pár meglepetés: Lelouch az anyja halálát szeretné megbosszulni, és egy élhető, új világot szeretne teremteni a tolószékbe kényszerült kishugának. Céljai elérésének érdekében a legrövidebb út szerinte Britannia lerombolása, amihez elég hathatós segítséget nyújt egy titokzatos neonzöld hajú lány azzal, hogy átadja neki a Geass nevű képességét, amivel a fiú bárkinek, akivel szemkontaktusba kerül, képes kiadni egy parancsot, amit mindenképpen végre fog hajtani. Suzaku ugyanakkor japán származása ellenére csatlakozik a Britanniai hadsereghez, hogy egy teljesen más úton vívja ki az elismerést és a békét a népének. Természetesen a seregben betöltött szerepéről egy szót sem szól sokáig a legjobb barátainak sem, ugyanúgy, ahogy Lelouch is titkolja, hogy Britannia lerombolásához japán terrorista csoportokkal kötött szövetséget.

Bizony, igaza van annak, akinek a Geass képességről eszébe jut a Death Note, és a két sorozat hangulata máshol is eléggé hasonló: azzal, hogy mindenkinek megvan a maga rejtett élete, amiben gyakorlatilag ellenségei egymásnak, ugyanakkor a harctéren kívül a legjobb barátok, eléggé fotelba szögező feszültséget tudnak teremteni, amikor a néző a tíz körmét lerágja, hogy vajon mikor jönnek rá, hogy ki is a másik valójában. Ugyan a főszereplőnek sokáig Lelouch tűnik (végülis ő kapta a misztikus erőt), a történet előrehaladtával egyre ellenszenvesebb kezd lenni, ahogy a saját céljainak eléréséhez egyre több embert áldoz fel, és egyre inkább csak egy elkényeztetett úri gyerek játékának tűnik, amit a japán néppel művel.
Suzaku viszont eleve mindíg sokkal ügyesebb és nyíltabb volt, nem az az őrült tudós típus, és bár megvannak a múltjának a sötét árnyékai, egyre inkább átveszi a pozitív hős szerepét. A Code Geass szereplőire tehát egyáltalán nem jellemző, hogy fekete-fehérek lennének, mindegyikük egy összetett személyiség, különböző származással és ranggal, politikai meggyőződéssel és világnézettel.
Lelouch szinte sakkbábukként bánik az emberekkel, és intelligenciájának köszönhetően az egész sorozatot egy intellektuális, fordulatos irányba húzza el a karaktere, sajnos az anime legmeglepőbb és legdrámaibb csavarintása viszont a levegőre épül, már-már deus ex machina szinten: akkora véletlen kellett hozzá mint egy ház, és előtte is, utána is megakadályozható lett volna - hacsak nem éppen erről van szó, egy felsőbb hatalom beavatkozásáról, ami pillanatokra baljós vigyorok, emlékek és ábrák képében megjelenik, de pont amikor a tetőfokára hágna az izgalom, a sorozatnak egyszercsak vége, és az egyszeri otaku a sarokba vágja a távirányítót és káromkodva csatlakozik a második évadra messiásként várók népes táborához. Hát vagy ez lesz az évszázad egyik legnagyobb blöffje, vagy 2008 végére kerekíthetünk egy kicsit felfelé az értékelésen.



Technikailag az anime megvalósítására nem lehet panasz, a karakterek szépek, nyúlánkak, légiesek, az akciójelenetek jól animáltak, a zene kellően fokozza a hangulatot, de egyébként semmi kiemelkedőt ne várjunk - úgyis túlzottan el leszünk foglalva a történettel ahhoz, hogy ilyen kis részletekkel törődjünk, még úgy is, hogy a cselekmény egy kicsit lassan hömpölyög. Sajnos akad jónéhány filler rész is a sorozatban, furcsa, hogy összefoglalóból is kettőt tettek bele, majd kiderül hogy lesz-e elég szufla a történetben két évadra.  A karakterdizájnról jut eszembe, aki ismeri a Happy Tree Friends-et, az néhol eléggé vigyorogni fog, ahogy ezek a nagyszemű, szépen rajzolt karakterek fröcsögő vér közepette gyilkolásszák egymást. Ja igen, legalább 12-es karikás az anime, az előbb említettek miatt, és azért a történet sem túl könnyen érthető a kisebbeknek. Aki viszont szereti a morális problémákat, a csavaros történetet, az intellektuális macska-egér játékot, vagy szimplán csak a bazi nagy harci robotokat, az kezdheti is nézni.

Értékelés: 9.4

Linkek:
Wikipedia
ANN
Aoianime

Aki látott már igazi, régi japán filmet, az tudja mekkora élmény tud lenni az a számunkra egzotikus ábrázolásmód, amit egy szamurájos film megragad. Az általam olyan szivesen említett stílusbeli őszinteség általánosan jellemzi őket, bármit is kelljen ezért látnia a nézőknek...
A Ninja Scroll ettől semennyire sem tér el, és már az első percektől kezdve eszközként használja a történetbe írt szörnyűségeket és nyíltságot, hogy kizökkentsen bennünket nyugodt, elemző látásmódunkból.

Amikor még élnek, sőt az emberek között járnak a démonok, akkor játszódik a cselekmény, mi pedig láthatjuk mi is történik, ha valaki kiáll ellenük. Történetünk nem sokkal több, mint az érzelmektől mentes rónin küzdelme mindennel és mindenkivel című klisépanel újraszínezése, azonban a szinezés itt valahogy úgy sikerült, hogy megéri megnézni, sőt élményszámba is megy a film. Ennek az egyik fő oka, a már említett őszinte szituációkon és ábrázolásokon kívül, a második főszereplő, aki mintegy időzített bomba tűnik fel folyton, majd az anime végén ő okozza az igazi katarzist, mondhatni mindennek új jelentést ad, többek között képes újra érző emberré tenni a rónint.

Habár a film nem éppen mai, az animáció minősége pazar, a rajzolás stílusa pedig igen egyedi, többször is remekül vissza tudja adni a kívánt hatást, főleg a negatív karakterek esetén. A karakterrajzolásról is szólni kell, hiszen az alkotásban szerepeltetett arcok igen ritkán látható kompozíciók az animekultúrában, szálkásan és durván, anatómiára fittyet hányva kifejezve mindent, amit az adott karakterről sejthetünk...
A szereplők hangjait hallva a sokat látott animés kollegák közül páran bizonyosan arra a benyomásra érezhetnek rá, ami valahogy emlékezteti az embert a nyolcvanas-kilencvenes évek hollywoodi alkotásaira, a kissé régies, alig  beleélt szövegelés hallatán.
A film zenéi figyelmet érdeklő gyűjteményt alkotnak a maguk feltűnően sokszínű stílusforgatagával. Gyakorlatilag nehezen lehetne két teljesen ugyanolyan stílusú darabot említeni közülük, ami talán megmagyarázza, hogy miért is volt olyan változatos a film tempója a maga mindössze másfél óráján belül is.

A film mondanivalója nem lélek vagy elmebomlasztó, így könnyeden fogyasztható, szinte bármilyen állapotban, de a hatások erősítéséért, avagy az illúzió eleve lerombolása ellen még tehetünk ha sötétben nyomjuk be a lejátszóba.
Szigorúan korhatáros, mégpedig a szokványos ORTT-s okok miatt, hogy milyen szám menjen a karikába, azt meg döntse el mindenki magának, egy biztos, akinek a karika biztosan figyelmeztetést jelent, azt ezúttal tényleg jobb kizárni a tévészobából.



Értékelés: 8,5
 

Egyszer egy kortárs kiállításon láttam egy festményt, amin leginkább össze-vissza vonalak voltak, alatta a kép címe: Atomsérült paraszt. Kicsit ez jut eszembe, ha a Mushi-Shire gondolok, de szerencsére az asszociáció nem teljesen helytálló - sokkal inkább egy hátborzongatóan szép, pszichedelikus műről van szó, ami alá egyáltalán nincs odaírva, hogy mit ábrázol. Néha egyenesen úgy tűnik, hogy ez az anime erős párhuzamban áll a Rorschach-teszt ábráival: miközben megpróbálod megmagyarázni, hogy vajon mik lehetnek, egyre többet árulsz el magadról. Így tehát elég nehéz objektívan írni bármit is, hiába mondanám erre a pacára, hogy ez bizony egy pénisz, ha más szerint szimplán csak pillangó.

A sorozat részei csak egészen lazán kapcsolódnak egymáshoz, néha pár epizód egyértelműen egymás után következik, utána felbukkan a múlt egy pillanatra, de elejétől a végéig csak Ginko, a mushi-shi, mushi szakértő személye tartja össze őket.
Ebben az animében a mushi olyan primitív lények gyűjtőneve, melyeket csak speciális képességekkel rendelkező emberek láthatnak, és legtöbbször természetfeletti erőkkel bírnak. Ha egy területen nagy mennyiségben fordulnak elő, abból általában baj szokott származni, és az emberekkel való együttélésük sem mindíg felhőtlen - ezért van szükség a mushi mesterekre, akik kezelni tudják ezeket a kis lényeket és az általuk okozott problémákat. Ebben a furcsa, középkori világban vándorol Ginko, mindíg arra, amerre a segítségét kérik, és megpróbálja felismerni és megérteni a mushikat.
Egy epizódban egy különös jelenséget tárgyal az anime, körbejárva az emberi vonatkozásait, a mushik furcsa logikáját, természetfeletti hatásukat a természetre, és közben mélyen elgondolkoztat. Vajon előfordulhatnak hasonló események a mushik nélkül is, van párhuzam a valósággal? Milyen szerepet töltenek be a mondanivalóban? Miért teszik azt a szereplők, amit éppen tesznek? Vajon ha mi találkoznánk hasonlóval, hogyan reagálnánk? A válaszokat, azt hiszem, mindenkinek magának kell megtalálnia. Hatalmas élmény megnézni minden egyes részét ennek a sorozatnak, de mégjobb, ha az ember le tud ülni valakivel, és meg tudja beszélni a felvetődő gondolatait, érzéseit.

Teljesen felesleges olyasmiről írni, mint grafika, vagy zene, mert ez a sorozat nem erről szól. Legyen elég annyi, hogy a maga hangulatnak alárendelődő módján mind a kettő tökéletes, amennyire csak egy 2006-os animétől elvárhatjuk. Ha negatívumokat akarnék említeni, talán azt mondhatnám, hogy nem fog mindenkit egyformán megérinteni, és lehetett volna kicsit összefüggőbb, kerekebb, tisztább - de akkor már biztosan nem az lett volna, ahogy az alkotók megálmodták. Egy biztos, maradandó élményt fog nyújtani mindenkinek, aki megnézi.

Értékelés: 9.7

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Wiki:
http://en.wikipedia.org/wiki/Mushishi
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Talán mindannyian emlékszünk még az igazi ifjúsági filmek idejére, amikor a magyar filmekben gyerekek és fiatalok hozzánk hasonló napjait nézhettük végig, kicsit másként, mindig valami kalanddal, valami csipetnyi varázsporral feldobva.
A Toki wo Kakeru Shoujo, merthogy ez az anime tisztességes neve, ugyanezt a hangulatot kelti bennem minduntalan, és mindig újra meg újra a képernyő elé ültet.
A szereplők élete, ahogyan a problémáikkal, érzelmeikkel, és a furcsaságokkal megküzdenek, minden olyannyira reális, hogy máris Japánban érezzük magunkat...

Igaz az anime elejétől kezdve nem történik semmi, nem hinném, hogy izgatott volna, ha egy buta apróság körül forog az egész film, mert ezt a hatást, ezt a szinte fogható, élettel teli animációt nem lehet megunni. A háttér is megszólal, a stílus egyszerűen rajzolja magát tovább a képzeletünkben. Minden annyira átélhető, és annyira emberközeli, hogy azt érezhetjük, ha kinyújtjuk a kezünket, belenyúlunk a képernyőbe, bele is esünk a világba amit látunk.

Az animáció terén szintén viszontlátni az említett jegyeket. A kiváló minőségű és részletességű háttérmunka megkapta a maga vegyesfelvágott animált karaktereit, akik modernek, mégis kilépnek a képekből, arcrajzolásuk pedig gyakran esik át a régről szokott, kissé sablonos, érzelmeket előtérbe helyező csacskaságokba, mindez viszont cseppet sem zavaró, egyszerűen csak fenomenális.
A szinkron sem maradhat le a már említett összhangról, hiszen remekelő, a képeket folytonosan alátámasztó, összhatást erősítő parádé ömlik a hangfalból, néhol pedig egyszerűen hallik az élet ami a karakterek mögött van, nem is említve az extravagáns, idáig aligha hallott hangokat.
A zene... Nos a zenékkel bajban vagyok, mert nem igazán emlékszek rájuk tisztán, habár ahogyan a whisky sem feltétlenül a legjobb tisztán, a filmzene sem önmagában az igazán jó - pedig a zenék tényleg jók, hiszen a benyomások még mindig bennem vannak, és sehol sem rosszak, vagy hiányosak, sőt....

Mindenkinek, de mindenkinek ajánlom, kicsiktől nagyokig, mechától ecchiig, mangától live-actionig, egy kitétel van. Tessék többször is megnézni!


Értékelés: 10