Ez az a sorozat, amit senkinek sem kell bemutatni, és talán már spoilert sem lehet lelőni róla kritikailag. Talán pont a hossza az ami miatt kevesen nézik végig avagy nem született róla túlzottan sok kritika, így gondoltam pótolom a hiányt.
Az elkövetkező hosszabb hangvételű írás a Masashi Kishimoto által írt és rajzolt manga után készült, 2002 óta számtalan helyen és nyelven futott és futó sorozatról fog szólni, a Shippuudent még nem említve, minél nagyobb felbontásban, ahogy azt egy többévados, sokmilliós nézettségű anime kiérdemli.

Már az első észrevételem is az volt a Narutoval kapcsolatban, hogy nagy ellentéteket szült szinte minden fórumon és körben ahová a szemem elért, így kíváncsiságom odáig fajult, hogy leültem elé, és a kezdeti ellenvetéseim abban a pillanatban elillantak, ahogy a legelső rész valóban beindult. ...

A sztori, ami már mangaformában 1999 óta létezik, ugyebár 10 éves, és folyamatosan fejlődik, hatalmas és kiterjedt. Alaposan megírt történelem és végre minden egyes személynek van kiterjedt múltja kapcsolatrendszerekkel, és ami a legjobb, megjelennek a történelemből ismerhető nagy alakok, akik legalább annyira emberiek mint mindenki más. Logikátlanságok alig akadnak, csakúgy ahogy időrendi bukfencek.
A karakterek között nagyon sok klisékből teljesen felépíthető, és vannak, talán még többen, akiknek a kliséjét ez az anime alkotta meg. Látható és érezhető, hogy ennek egyszerű oka van, ami nem más mint a karakter szerethetőségének az elérése. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy világszerte sokféleképpen klubszerűen imádják őket jelmezben, rajzolva, animálva, és ki-ki maga tetszése szerint párokat képzel el a szereplők között. Ekkora rajongást pár egyszerű klisékarakter után nehezen tudott befogadni a gyomrom, de amint előrehaladt az idő, és én is a sorozattal, kezdtem érteni a miérteket.
Egy minden tekintetben túl komplex és hatalmas, minden apró cselekedettől függő világban élni, mitöbb, boldogan élni próbáló, egyszerű emberek a szereplők, akik könnyen adhatják fel ha nincsenek ott egymásnak, vagy valaki nem inspirálja őket jobbra. Ez a világkép, ez a nüansz, ami körülveszi a karakterek minden lépését, kísértetiesen hasonlít a mai világra, amiben ugyancsak mindenért meg kell küzdeni, még a barátainkért is, ha vannak egyáltalán.
Ha valamilyen műfajt választanom kéne rá, azt mondanám, a Naruto egy játékadaptáció, nem a világ, és nem is a karakterek teszik olyan népszerűvé amilyen most is, hanem a kísérteties hasonlóság ahhoz a játékhoz, amit mind játszunk, és ami nem más, mint maga az élet.
A Naruto bővelkedik követhető karakterekben. Az értékrend amit Konoha képvisel, csakúgy ahogy a legtöbb nevesíthető szereplő, afféle példamutatás, avagy - mint a régebbi rendszerben a propagandafilmek - ez a film olyan mint egy értékrendet közvetítő oktatófilm, csakhogy ennek, nyomás nélkül, saját akaratunkból hiszünk.
Visszatérve egy bekezdéssel ezelőttre, avagy a hasonlóságra a világunkkal, megemlíthetőek olyan apróságok amik egyrészt erősítik a hasonlóságot, másrészt feldobják a sorozat nehéz vagy éppen üres pillanatait. A sorozat készítőinek van érzéke ahhoz, hogy hogyan pofozzák föl a görcsösen feszült helyzetekből az embert, mindezt úgy hogy semmit se rontsanak, vagy túlozzanak el. Ezzel akár rá is térhetünk a látványra, mivel arról is van bőven mesélnivaló.
Legelső megjegyzésként hozzá is teszem, látszik, hogy az anime megpróbált időt vásárolni a mangának azzal, hogy sok késleltetést és pótcselekvést tettek nagyon sok helyre. Látszik. És pont ezzel van a baj. A filmen nagyon jól, mondhatni pólusosan váltakozva láthatóak azok a részek, amiket Masashi mestertől vettek át, és azok, amiket utólag kellett rajzolni, hogy hosszítsák a cselekményt, mert korántsem minden rész érdemelte meg a maga húsz percét. Ezen, a számomra néhol igen zavaró ponton túlmenően viszont volt néhány igen pozitív élményem, ami más animénél megintcsak nem érintett még meg ennyire. A sorozat közben észrevehetetlenül változnak, mondhatni nőnek a karakterek. Néhány visszaemlékezésben lehet megdöbbenni néha a különbségen amit odáig észre sem vettünk, a régi epizódokban a szereplőink gyerekebbek, míg a sorozat vége felé már egyértelműen kamaszodó vonásokat mutatnak. Lépjünk tovább.
A japán szinkron egyszerűen megunhatatlan, és a hangok nagyon el vannak találva. Ritkán láttam animében ilyen nagyszámú nevesített karaktert, de el kell hogy mondjam, egyetlen hang sem volt csalódás, sőt olyannyira jól illenek a kerekterekhez, hogy a legtöbbjüket más animékben visszahallva szoknom kellett.
A betétzenék, habár egyszerűek és végigkísérnek minket az egész sorozaton, azaz a végére  már fejből tudjuk az összes ritmust, olyan jól illeszkednek a jelenetekhez, és annyira jól összekomponáltak az animével, hogy adott esetben az ember a szék szélét szorongatva pattog a túlfűtöttségtől, vagy éppen, még akkor is ha nem egy sírós alkat előbukkanak a könnyei egy-egy jelenet közben, úgy, hogy talán észre sem veszi magát.
Az openingek és endingek láthatólag üzleti alapú válogatások, ami nem meglepő egy olyan animénél, amin milliók csüngenek hétről hétre. A zenék közé időről időre kerülnek olyanok, amikről egyszerűen nem lehet érezni vagy éppen tudni, hogy miért is kerültek oda, de az átlagból kiemelhető néhány olyan is, amiről egy életen át a Naruto avagy néhány jelenet fog eszünkbe jutni, mert megtartjuk magunknak.

... Néha mégis az volt az érzésem, nem tudom miért nézem még mindig a Narutót, aztán megint lelkesebb voltam, mint azelőtt. A film legnagyobb gyengéje a pulzáló cselekmény, és a néhol eltúlzott időhúzás, de ezért bőven kapunk kárpótlást a végigborzongott, könnyezve avagy asztalt verve, sikítozva, néhol meg hangos nevetésben végignézett részek során.

Összességében a Naruto egy korszakalkotó mű, ha nem is a szó szoros értelmében, hanem inkább ahogyan kivívta magának a helyet a legsikeresebb animék között, a maga hibáival és jó oldalaival. Élményekkel és érzésekkel, egy kis filozófiai lökettel és sok jó emlékkel toldja majd meg életünket, jó lesz visszaemlékezni arra, hogy láttuk, és ha néha úgy döntünk, hogy újra megnézzük, már tudni fogjuk mit akarunk majd látni.


Értékelés: 9,4

Linkek:
Wikipedia
Aoianime

Amint azt észrevehettétek, történt néhány apró változtatás a blogon az utóbbi napokban. Technikai részen a legfontosabb, hogy van végre áttekinthető "tartalomjegyzék". A másik apróság, hogy alatta nyomon lehet követni, melyek a legolvasottabb bejegyzések az utóbbi hét alapján. További plusz, hogy a friss kommentek oldaldoboz alatt az egyes szerzőkre is kereshettek.
A közeljövőben még valószínűleg lesznek változtatások a lap megjelenésében, s ebben kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is. Mit kellene még megcsinálni, hogyan nézzen ki a lap, ilyesmi. Természetesen továbbra is lehet jelentkezni társszerzőnek az animecomment@gmail.hu e-mail címen.
Ki ne felejtsem a legfontosabbat: új szerzőink is vannak, Khaos valamint Erda, tőlük is olvashattok a jövőben.

 

Az Air olyan mint egy álom. Egy szép hosszú és véget nem érő álom. Ha láttam már tündérmesét, ehhez képest nem volt más csak dajkamese apró vágyakról. Az álom, ami nem egy emberről szól, és aminek sosem lesz vége annyira jelen van ebben a sorozatban, hogy arra nem igazán találok szavakat, éppen ezért az ismertetés, és az érzések kibontása elmarad.
A történet egyszerű, és talán ezért olyan szép. Semmi sem bonyolítja meg a szálakat, nincsenek egyre csak felbukkanó régi-új szövevények, csak a régi álmok, amikhez minden lépéssel közelebb és közelebb jutnak a szereplők, csak hogy a sorozat végén rájöhessünk, hogy mi - nézők, rajongók, megszállottak, kinek, hogy tetszik - nem fogjuk látni a végét. A kulcsszereplő végigvezet minket mások álmain, és minden fájdalomra megoldást ad a jelenlétével, ha másmilyet nem is, hát az elmúlást, ami egyben mindig valami újnak a kezdete.

Az animék sűrűn használnak szimbólumokat, de ezek sajnos csak arra jók, hogy a nézők rájöjjenek, mi is fog történni, vagy hogy kinek milyen a jelleme, hogy lehessen besorolni őket valahová. Az Air ezen a téren fantasztikusan építkezik, a készítők pedig nem csak belenyúltak a jóba, bizonyítja számomra ezt a Kanonban is felépített szimbólumrendszer. Az Air  szimbólumai, megintcsak eltérve a megszokottól, ezúttal nem csak az animék terén, nem anyagiasult tárgyakban a legerősebbek, hanem két megfoghatatlan általunk alkotott fogalmat kötnek össze, olyan módon, hogy egyetlen döntést se érezzünk könnyűnek. A szeretet-halál, a magány-élet, az álom-elmúlás és a boldogság-továbblépés szimbólumpárok a legerősebb és a legtöbbet jelen levő szimbólumok, körülbelül ebben a sorrendben bontakoznak ki a sorozat folyásában. Ahogy mindegyik szemszögből végignézhettük a történetet, láthatjuk és érthetjük meg hogy az álomnak ez csak egy apró fejezete volt, és rögtön kezdődik egy másik.

A képek gyönyörűek, és a rajzolásban is tükröződik az álomszerűség. Minden jelenet alkalmazkodik az adott hagulathoz, és a szinekkel néha nem lehet betelni. A készítők szerecsére nem rondítottak bele a sorozatba durván kirívó grimaszokkal, vagy túl intenzív, leegyszerűsített részletekkel.
Az opening gyönyörű. Ha hasonlatot keresnék az időzítésére és a hangulatára, akkor azt mondanám, olyan mintha egy kicsi ékkövet foglaltak volna minden rész elejébe vele, továbbá a pár részekbe ékelt muzsika is kiváló hangulatvarázs. Ezekhez képest az ending kissé lapos, hatástalan, a szinkron pedig kellemesen standard, olyan Japán.

Örök álmodozóknak és föld fölött járóknak kötelező, a romantikát kedvelők, habár nem egészen az a műfaj, szerintem elpityerednek pár megérintő momentum alatt. Mindent egybevéve a film nem gyerekjáték, és néhol igen-igen elgondolkodtathatja az embert. Kezdő animésként vagy túl fiatalon nem ajánlom. Nem minhta lenne jogom bármiféle hegyibeszédet tartani a "te-még-nem-értheted" fajtából, inkább egyszerűen azt mondom, a hatása nem lesz meg, márpedig ez a sorozat erősen épül a hatásokra amiket átad nekünk, és ezek miatt emlékszünk majd rá sokáig.

Értékelés: 9,8

Linkek:
ANN
Aoianime

Erről már tényleg sokan írtak, és még többen vitatkoztak, de van valami, ami engem nem hagy nyugodni. Lehet ezért nemszeretni engem, vagy tovább vitatkozni, de én nem tudtam nem-meglátni valamit az Elfen Lied közben.
Még mielőtt jönnek az irritáló hangvételű hozzászólások, mondom, hogy nem izgattak a véres részletek, sőt jószerével aludni sem tudok ilyen jelenetek után. Továbbá nem szokásom bedőlni a klisépaneleknek, és utoljára avagy másodjára (harmadjára, stb.) veszem észre egy animében a 'fanservice'-t. Mert nem akarom meglátni a gerendát sem a filmben ha akad benne olyan jó amit érdemes megemlíteni. Ennek szellemében jöjjön egy kis apróság az Elfen Liedről.

Azt, amiről millió kritikát olvastunk én már nem mondom el, mert unalmas lenne, csak apróságok, amiket sehol sem láttam, fognak elhangozni.
Először is, ott van a sztori, ami egyrészt nagyon túlzó, másrészt ötletnek zseniális. Ebből mindig mindenkinek a túlzást sikerül felismernie, és a zseniális öltet elhalványul, persze érthető okokból (lásd más kritikákban). A zseniális ötlet pedig nem az istenként cselekvő gonosz és annak erkölcsi dilemmája, hanem az ezek fölé emelkedő új faj, akik hatalomban egyértelműen felülmúlják saját alkotóikat is, azaz mit kezd az 'isten' a teremtményével akitől félnie kell. Ami miatt ez az ötlet kevésbé felismerhető, az az, hogy maga az öltet , a  szituáció passzív, és nem is ezen van a hangsúly, így nem is tudtak mit kezdeni vele, mivel valószínűleg fel sem ismerték a lehetőségeit. De haladjunk tovább.
Az Elfen Lied volt az első olyan anime, amiben a szereplők maguk igenis emberek voltak, és a realizmust fogni lehetett a filmkockák között. Nem tudom hogy ezt az egyik alkotó vagy az író saját élményei vagy emlékei alkották-e avagy olyasvalakit kértek fel a munkára aki nem csak animékkel és mangákkal foglalkozik, de ez volt az első olyan anime amiben a fiú szeme előtt lemészárolt család nem megszállott bosszúvágyat szült, hanem összeomlást és az emberi elme alapvető védekezését, a bezárkózást.
Az pedig, hogy a szerelmet és féltékenységet el tudja rejteni a másik főszereplő anélkül, hogy depresszióba esik vagy éppen kifordul magából, egyszerűen felüdítő volt látni, csakúgy, ahogy a zavarodottságot, ami még mindig nem volt elég ahhoz, hogy irracionális módon menekülésre késztesse, a fiút amikor a csókra került a sor. A csókjelenet maga, pedig egy fényesen kiemelkedő pont volt az animében, ahol nem voltak jelen zavaróan elcseszett részletek.

Ettől viszont a sajnálatosan jelen lévő hibák jelen vannak, és a klisépanelek is bele vannak építve az animébe, úgy ahogy vannak, fanservicestül, mindenestül. Nem fogok ágaskodni amellett, hogy az Elfen Lied jó, és mennyire forradalmi film, sőt. Az egyetlen érzés ami bennem van az a sajnálat, hogy pár ennyire eredetire sikerült ötletre és kiemelkedően realitásokba menő sztorielemre olyan vázat sikerült 'fel'építeni ami felér egy színvonalbeli mélyépítéssel...

Értékelés: 6,5

Linkek:
ANN
Animeaddicts

Megjegyzés: az aoianiméről nemrégiben lekerült az értékelés.

Szintén a felülről korhatáros sorozatokat gyarapítja az Angelic Layer is, bár rengeteg minden van benne amiért a különböző műfajok rajongóinak érdemes megnézniük: egy kitalált, valószínüleg jövőbeni játékot játszó gyerekekről szól, akik különböző versenyeken mérik össze szellemi erejüket, ügyességüket. Igen, ismét egy sport animéről van szó, sok akcióelemmel. Az Angelic Layer nevű játékot kis humanoid robotokkal játsszák, melyeket a játékosok a gondolataikkal mozgathatnak a Layer-nek nevezett játéktéren. A cél az ellenfél kilökése a Layer-ről (vagy addig kell gyepálni amíg mozog), amit leginkább mozgalmas, akciódús csatákkal tudnak kivitelezni. Ami miatt a játék egészen addiktív, hogy az Angeleket vásárlás után a gazdájuknak kell customizálni és skinelni, hogy egyéniséget kapjanak, így aztán nem csoda hogy mindenki ragaszkodik is a sajátjához. Az egész annyira hi-tech, és szerepjáték-szerű, hogy ha tényleg lehetne kapni, ebben a pillanatban venném is meg. Nem tudom, hogy ekkora ötletet kiaknázatlanul hagytak-e a sorozat marketingesei, nyilvánvaló technikai korlátok miatt ebben a formában biztosan nem létezik, de csodálkoznék ha legalább egy kártyajátékot nem hoztak volna ki a témával.
A történetről: Suzuhara Misaki ahogy Tokióba költözik a középiskola kezdetével, és meglátja a játékot, szintén beleszeret és úgy dönt hogy kipróbálja - persze ehhez van kis köze a sorozat őrült tudós karakterének is. Saját Angelje elkészítése után sok edzéssel egyre jobb játékosokat hív ki, végül bejut a bajnokságra is.
Sajnos hiába a rengeteg jó ötlet, a szép kivitelezés, a fülbemászó zenék, valahogy a sorozat mégis elég gyermetegnek hat. Természetesen valamennyire vicces mondjuk az őrült tudós karakter, meg az ahogy szadizza kedvenc beosztottját, de bizonyos életkor felett inkább fárasztó. A szereplők is nagyon aranyosak, de a drámájukkal nehéz azonosulni, nincsenek hozzá elég jól kidolgozva, nem elég összetettek, inkább csak egy-egy jól meghatározott motíváció vezérli őket. A kisebbek megcélzása ott is meglátszik, hogy szinte egyáltalán nem beszélnek csúnyán a sorozatban, és mivel a verekedést robotok végzik, vér se folyik. Én úgy gondolom, hogy fiatal anime rajongóknak ideális lehet bevezetésnek a sport sorozatok világába, aki meg fanatikusan szereti az akciót, vagy csak kíváncsi egy rendhagyó játékra, az is meg fogja találni a számítását.

Értékelés: 7.9

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Adott egy titokzatos középiskolás fiú, akiről semmit sem tudunk, csak azt látjuk már a sztori legelején, hogy a srác nagyon tud verekedni. Öt vagy tíz nem számít, bot vagy kés szintúgy, ő mindenkit megcipőz, azaz, hogy meg és leüt, mivelhogy az övé az ördögi jobb, aminek ütéseit már-már mindenki féli vagy legalább ismeri a városban.

Hogy ez az erő avagy önbizalom honnan ered, senki sem tudja, még ő maga sem, csak szenved. Habár ezt legtöbben csak igen későn veszik észre mert mindezt éretlenül és kamasz fiú módjára, és persze animésen sarkítva teszi, nem is beszélve a többször is megjelenő pornómániájáról.
A folytonos keresés "A Lány" felé egyre vakabbá teszi a fiút, és amellé hogy kamaszosan válogat, már az első résztől kezdve kérdéses hogy inkább az ágyába vagy maga mellé akar valakit.
Ugyan a kezdés után nem sokat várnánk, valami nagyon meglepő történik, és egy reggel megtörténik a csoda, csak kissé másképp, mint azt hinnénk. Az ördögi jobb helyét egyszerre átveszi egy lányka, és az élet száznyolcvan fokos fordulatot vesz.

Igaz sok 'spoilert' írtam le, többet nem akarok, mert az anime megér egy misét. Ez a sorozat végre nem a nyálcsorgatós évekig húzható -jajdeodavagyunkegymásért- sem pedig az állandóan tétovázó főhősök sztorija. Nem a világ válik rosszá, és a főhős sem győzi le a világot a végén, mert nem mindig kell egy egész világnak szembeszállni egy kapcsolattal, hogy az megfulladjon vagy eleve el se kezdődhessen, így minden szál visszatér oda ahonnan indult, és mindenkinek a saját hibáival kell szembenéznie a végén. Talán ezek, de talán a többi érdeme, mert van neki jópár, vitt odáig, hogy nem bírtam felállni előle, és reggel ötkor dőltem az ágyba felismerésektől zúgó aggyal, mosolyogva. A sorozat érdeme, hogy nem hosszú, de én mégis sajnáltam, hogy ebből a minőségből nincs több.
Egy manapság nagyon aktuális témát dolgoz fel a film néhol bohókán, bele-belekapva más témákba is, tündérmesésre színezve a képet. A koncepció, hogy kiválasztunk valakit, de ő nem figyel ránk, nem eredeti ötlet, úgy ahogy egyetlen szerelmi sztoriban sincsenek eredeti ötletek, de ennyire jól megfogni őket ritkán sikerül.

Aki szereti a romantikus meséket de túl jól ismeri a szerelmi problémákat, annak kifejezetten ajánlanám, hogy derüljön egy kicsit mindannyiunkon, és talán tanuljon is egy kicsit, habár ez az a téma amiről úgyis mindegy mennyit tudunk...

Értékelés: 9,2

Linkek:
ANN
Aoianime

1. A Neon Genesis Evangelion és a BLEACH ugyanazzal a zeneszerzővel büszkélkedhet, Shiroh Sagisu-val.

2. A Shonen Jump magazin szerint Ichigo folyamatosan a sorozat legnépszerűbb szereplője. Ugyanezen a szavazáson rendszerint Rukia a második helyezett.

3. Ichigo neve japánul annyit tesz, hogy "eper".

4. Az első anime-epiódban látható egy elektronikus gitár, ami azt sejteti, hogy Ichigo szokott is rajta játszani (habár a sorozat folyamán egyelőre nem tette).

5. Japánban 2008. január 23-án kerül képernyőre immáron a 157. rész. Korábban már készült mozifim és 2 OVA is.

6. A manga tavaly nyáron már a 28. kötetnél tartott Japánban, angolul februárra várható a 22. kötet.

7. A bleach magyarul azt jelenti, fehérítő vagy szőkítő.

Fordítva angolról és válogatva az Animenews Network oldalairól.

2007. január 1-jétől az Animax műsorán!

Linkek:
ANN
Aoianime
Wikipedia