Aki animével elsősorban interneten találkozik, megfigyelhetett néhány érdekes trendet. Mármint azon kívül, hogy szemmel láthatóan egyre többen érdeklődnek a téma iránt, s szépen gyarapszik a honlapok és látogatóik száma.
Konkrétan, ami észrevehető volt az utóbbi három évben, az a műfaji kibontakozás. A kezdeti rácsodálkozást követően - "Jé, rajzolt, élvezhető, és nem South Park!" - a kommersz vagy nagyon ismert sorozatok és Miyazaki filmek szűk választékának kimerítése után a figyelem részben elfordult a rétegsorozatok irányába. Ez főleg az idősebb rajongókra igaz, akik már kommersznek találják a népszerű sorozatok tetemes hányadát, s zavarónak a visszatérő kliséket. Ezzel párhuzamosan haladt persze a nézők számbeli bővülése, így persze a kommerszre is bőven van igény - és jól is van ez így. Így létezhetnek egyszerre inkább huszonéveseket (Aoianime) és tizenéveseket (Animeaddicts, AnimGo) megcélzó portálok, és az ezzel együttjáró stílus és dizájnelemek.
Ezzel együtt én a teljes online közösséget kb. 60-80 ezerre becsülöm, és gyorsan növekvőnek. Amikor bő egy hónapja elindítottam a blogot, azt tapasztaltam, hiány elsősorban a rétegműfajok témájában van - nem igazán születnek kritikák, legfeljebb leírások. Ami nyomtatásban megjelenik, kevesekhez jut el, és gyakran elég drágán. Emellett ott van a nyomtatott sajtó legnagyobb korlátja, hogy fent kell tartania az eladásokat - így kevésbé jut tér a népszerű mellett az érdekesebb területekre.
Nem mondom, hogy az AnimeComment ezt az űrt jól kitöltené, csak remélem, részben igen.
Lehet kommentelni.

Értékelés: 10

Linkek:

Aoianime (sorozat)
Aoianime (End of Evangelion)

ANN (sorozat)
ANN (End of Evangelion)


 

Könnyen meglepődhet, aki visszagondol, hol találkozott először animékkel. Sokak szerint a 90-es években egyértelműen rétegműfajnak számított hazánkban, és mostanra ért el a szélesebb közönséghez. A mainstream animéknél ez tényleg így van. Kiterjedt internet-használat híján valószínűleg nem sokan tudtak róla, hogy animációgyártás fellegvára valójában távolról sem az USA, sőt. Jelenleg az iparág 70%-a van Japánban (!).
A 90-es években az első sorozatok, amelyekről egyáltalán elhangzott, hogy honnan is származnak, az RTL Klub délután vetített sorozatai voltak: Dragon Ball, a Pálya Ördögei, Candy, Candy vagy a Sailor Moon. A TV2-n is voltak hasonló próbálkozások. Sajnos a nézettséget növelendő a vetített animék korosztályát - kíváncsi lennék, hogy tudatlanságból vagy botránykeltésből - rosszul súlyozták be, ami egyáltalán nem tett jót a műfaj megítélésének. "Erőszakos japán rajzfilm", mint stigma épült be. Ennek, hála a jó égnek lassan vége lesz.
Ami felettébb különös, hogy korábban az MTV is vetített rendszeresen animéket - csak éppen azzal szinte senki sem foglalkozott, hol is készültek. A legismertebb példa a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, vagy a Maja, a méhecske. Érdekes, hogy ha kicsit is a köztudatban lett volna ez, talán elkerülhető lett volna, hogy kvázi lekerüljenek az animék a hazai képernyőkről néhány évre.
Talán azért is érdemes erre visszatekinteni, mert ma már annyi beszerzési forrás áll rendelkezésre - főleg az internet. Gyakorlatilag semmi sem gátolja, hogy bárki jó zenéket hallgathasson, jó filmeket nézzen, vagy más alkotásokkal is megismerkedjen rendesen. Például animékkel. Így már annak is egyre kisebb a jelentősége, hogy a meghatározó médiaszereplők hogy viseltetnek a dolog irányában. Ez is egyfajta szabadság.
A televízió szerepe talán az lehet, hogy ízelítőt adjon az egyes művészetekből. Néhány klipp, néhány film. Nem kell sok, csak legyen igényes, és olyan, ami joggal képviseli a műfajt. Ezért örülök külön annak, hogy az Animaxnak a névváltozatás és tulajdonoscsere óta jobb filmcsomagokat sikerült beszereznie, mint korábban.
A televiziós megjelenéssel párhuzamosan az internetről megrendeléssel vagy letöltéssel azonban bármi elérhető. S az is elég jól nyomonkövethető a különböző közösségi site-okon, hogyan változik az ízlésvilág is. Nem elhanyagolható szerepe van ebben, hogy egyre több 20 éven felüli rendszeres animenéző is van, megjelennek szépen a felnőtteknek szóló sorozatok, és bekerülnek a mozikba az újabb Satoshi Kon- és Miyazaki-alkotások.
Ami a közeljövő kérdése, hogy az animetv, és a többi potenciális adó reagál-e majd ezekre a trendekre, vagy marad az animenézés a laptopok és PC-k képernyőjén.

Újabb dating-sim adaptáció kerül terítékre, ezúttal a félresikerült újító fajtából. A School Days bizonyos értelemben úttörő vállalkozás, jelentősen eltér a korábbiaktól. Ami talán a legfeltűnőbb, hogy szereplőiben - amellett, hogy sok tekintetben borzasztóan klisések - semmi követendő vagy értékes sincsen.
A férfi főszereplő nekiáll az életet nagykanállal habzsolni, és bárkin átgázol, a két központi lányfigura pedig nem ezzel a viselkedéssel helyezkedik szembe, hanem csak magának akarja kisajátítani a srácot. A szereplők kizárólag (vélt) önérdek mentén cselekszenek, egyáltalán nem érdeklik őket a következmények vagy mások érzései.
Ezzel még nem is lenne probléma, ha ez egy kicsit is reális volna. De nem az. Attól pedig nem lesz egy sorozat kiemelkedő, hogy egy sablont (szerethető szereplők) durván megváltoztatsz, és vársz a jó kis botrányra. A készítők szándéka pedig láthatólag ez volt. A sorozat bővelkedik kissé érthetetlen erőszakos jelenetekben, és gátlástalanul turkál a szereplők lelkivilágában. Az utóbbit persze nem is érezzük tolakodónak, annyira ostobák és kiszámíthatóak a szereplők, nehéz is volna tehát azt mondani, ízléstelen az egész. Sokkal inkább buta és taszító.
Persze, aki pont a fent leírtakra vágyik, annak tetszhet a sorozat. Nem arról van szó tehát, hogy nézhetetlenre sikerült volna. Sőt, a megvalósítás, az animáció ha kissé plasztikus is, hozza az elvárható szintet. Szóval nem akarok senkit eltántorítani, akinek ennek ellenére a School Days bejön, de bőven lehet találni igényesebbeket, sőt szebben animáltakat is.