A Satoshi Kon-életmű első filmje közben végig motoszkált a fejemben: Ez egy baromi jó film, de  miért anime? Miért nem élő szereplőkkel forgatták le? Miután utánaolvastam, kiderült, tényleg élőszereplősnek szánták.
A Perfect Blue egy kevés szereplővel és sok kistotállal operáló thiller. Főszereplője karriere fordulópontjához érkezett, egy sikeres hakni-lánycsapat frontemberéből színésszé lép elő. Azonban a váltás nem egyszerű. Megterheli lelkileg, álmok gyötrik, és talán az élete is veszélybe kerül...
Kon filmje ügyesen mozgatja a szálakat, a feszültséget végig fenntartja. Az álom- és valóságképek keverésével szinte mesterien bánik. Azt sem lehet mondani, hogy elveti a sulykot. Vagyis egy izgalmas filmmel van dolgunk, amelyben már kezd kirajzolódni a később világhírűvé váló művész tehetsége. A probléma mégis a megjelenítéssel van. Vizuális eszközökkel operál, úgy, hogy az animáció semmit nem ad hozzá az élményhez. Nem is vesz el belőle, csak kár, hogy lényegében a teljes animáció arra megy rá, hogy a látvány ne legyen túl streil. Szimbólumrendszerében a klasszikus thillerek montázstechnikáit alkalmazza. A cselekmény és a szereplők motivációrendszere több dimenzióban mozog, képes lekötni a figyelmet.
Ezzel együtt egy jó debütáló alkotás, és egy jó film. Csak ennél nem tud több lenni, műfaji film, amit az anime 1998-ra már meghaladott. Sokkal inkább értékelhető tehát thillerként, mint animációként. Ez a technikai mellényúlás azt hiszem, megbocsátható egy ekkora rendezőtől. Érdemes megnézni ugyanis a Perfect Blue-t tehát annak is, aki előítéletes az animáció irányában.

Értékelés: 7,8

Linkek:

ANN
Aoianime