Érdekes módon a barátaim által írt ajánlón egy yaoi/shounen-ai sem volt. A 2011 legjobbjai listán azonban azonnal megakadt a szemem az egyetlen yaoin, és mert akkora hisztéria van a stílus körül, így a Sekaiichi Hatsukoi első évada lett az áldozatom.

 Mivel új vagyok, ezért én még büntetlenül elmerenghetek a már unalmas kérdésen: „mit is esznek a yaoin a tizenéves lányok?”. (És ha már, akkor a yurit miért nem nézik ennyien?) A merengésemben persze az a csúnya-csúnya sztereotípia is benne van, hogy vajon az olyan „kislánykák”, akik az Utenáról csak annyit tudtak felfogni, hogy „kevés volt benne az akció” (akció értsd lány-lány dolog), úgy egyébként mit fognak fel abból, amit látnak. De ez tényleg csak úgy mellékesen jutott eszembe, és nyilván mivel nem vagyok már (sajnos) tizenéves tini lány igazából ezt nem is én fogom megfejteni.
A saját válaszomat tudom erre a kérdésre. De felnőtt fejjel azt hiszem könnyebb is válaszolnom és külön bontanom, hogy mi tetszett vagy mi nem tetszett, miért tetszett és miért nem tetszett. Minden esetre én a saját szememmel álltam neki a történetnek, ha ez majd valakinek nem tetszik, vagy nem elég hozzáértően fanos látásmód előre is bocsánatot kérek. Szóval leültem, és mintha a Fiúk a klubból egyik évadát néztem volna.