A Di Gi Charatból ismert főhőseink, Dejiko és Puchiko visszatértek, most éppen egy két részes OVA erejéig. Ezúttal nincs nyafogás, macskafülek és lézerszem, viszont néha még így is ott motoszkál bennem az az érzés, hogy Dejiko talán mégsem erről a bolygóról származik...

A Winter Garden a romantikus drámák és komédiák lágy ötvözete, s már ebből is látszik, hogy sok köze - a főszereplőket vagy inkább a nevüket és néhány külső jellegzetességet leszámítva - nincs az eredeti sorozathoz: karaktereink alapos jellemváltozásokon estek át, s testvérpárként élik a kor átlagos japán fiataljainak átlagos életét: semmi hercegnősdi, semmi "nyooo", semmi abszurditás, semmi komolytalanság. Inkább életszagú. Vagy valami hasonló. Ez a metaforikus kapcsolat természetesen nem az anime által közvetített értékekben keresendő, mivel ilyesmiről nem nagyon beszélhetünk. Tanulság nincs, ahogy filozofikus gondolatok vagy bármilyen más plusz adalék sem, ami kicsit is megszorongatná az ember szívét. Ez egy egyszerű történet egy lányról, aki vélhetően először találkozik azzal a valamivel, amit szerelemnek szokás nevezni, majd persze rögtön utána mindenféle problémával, ami ezzel együtt jár, köszönhetően a legkommerszebb csavarnak, ami létezik - de az egész mégis olyan letisztultan van tálalva, hogy nekem speciel ez még belefért. És különben is, kétszer harminc percben nem lehet csodát várni. Slice of life anime - tényleg az.

A szereplők érdekesen lettek ábrázolva, ha a külsőt és a belsőt együtt vesszük szemügyre (s ha ráadásként még ott van bennünk pár ködös emlékfolt a Di Gi Charatból). A lányok kinézete átlagos, a részletekbe ezúttal sem halt bele senki, viszont az adott korosztályt sikerült hitelesen és jól elcsípni. Ehhez érdekes adalék Dejiko és Puchiko személyisége, hisz mindketten eléggé rácáfolnak a dolgokhoz való hozzáállásukkal saját korukra. Noha Dejikot nevezhetjük az idősebb testvérként 'családfenntartónak', mégis jóval naivabb, mint társai vagy akár Puchiko, aki nem mulaszt el egy alkalmat sem, hogy nővérét piszkálja őszinte véleményével, így csalva némi mosolyt az arcunkra.
A hátterek ábrázolása bár nem nagy eresztés, azt viszont nem lehet állítani, hogy nem hangulatos, sőt: ahogy a személyiségeket, úgy az egyes évszakokat is jól megragadták a készítők.

Összességében ez egy kedves, hétköznapi történet, olyasmi, amihez hasonló bármelyikünkkel megtörténhet, de ennyi. Talán nem is kell, hogy több legyen, már csak  a terjedelménél fogva sem - egy "nincs jobb dolgom" estén a műfaj kedvelőinek jó választás, a Di Gi Charat-rajongóknak meg egy kellemes melléksztori lehet néhány érdekességgel megfűszerezve, hisz egy-egy képkocka erejéig visszaköszön az eredeti sorozat is, mind a kukacemberkékkel, mind pedig Rabi~en~Rose-zal együtt.

Értékelés: 6.8

Linkek:
AnimeAddicts
MyAnimeList

A Di Gi Charathoz részben egy spontán felindulásnak köszönhetően (hisz 16-szor 3 perc nem nagy erőfeszítés), részben pedig az ehhez kiadott, s a szereplőket az eredeti műhöz képest alternatív kontextusba helyező Winter Garden által jutottam el - mert hogy ez az anime igencsak népes családdal büszkélkedhet, annak ellenére, hogy eredetileg az akihabarai illetőségű Gamers üzletet volt hivatott reklámozni: számos special részt, egy movie-t, egy ova-t és a jelen kritikában tárgyalt történet egy hosszabb terjedelmű újradolgozását is piacra dobták az ezredforduló környékén.

A sima Di Gi Charat esetében összefüggő cselekményről nem nagyon beszélhetünk. Az alapszituáció szerint Dejiko, Puchiko és az "izé" fogalmát maximálisan (de a sorozatban nem egyedülálló módon) kimerítő Gema az űrből érkezve a Földön ragadnak. Szállásra persze hol máshol, mint egy Gamers üzletben találnak, ahol cserébe besegítenek és a vevőket szolgálják ki. Később persze több más szereplő is feltűnik, mind furcsábbnál furcsább természettel, de hát ez valahogy az egész sorozatra igaz: olyan kis idiótán fura.

Elvileg egy nagyobb gyerekeket megcélzó komédiáról van szó, de akárhányszor a besorolásra gondoltam egy-egy poén láttán, a kissrácok helyett valahogy mindig nagyobb testvéreik (akik egyben lelkes Gamers és hasonló jellegű boltok törzsvásárlói) egymásra kacsintgató képe jelent meg előttem. Nem véletlen, hisz a nyers humor legfőbb forrása inkább a kicsit idősebb korosztály számára követhető igazán. Ami viszont a nagyok agyára mehet, az az eszeveszett tempó, amit a sorozat diktál: a logika és a következetesség köszönő viszonyban sincs az eseményekkel, ahogy az egy meséhez illik. A Di Gi Charat teljesen kiszámíthatatlan, soha nem lehet tudni, hogy mi történik a következő percben. Minden esetre ha sikerül elcsípni a ritmust, nagy baj már nem érhet, bár ami azt illeti, bizonyos óvintézkedések még elkélnek ott a fül környékén, ami egyfelől dicsérheti a seyuuk munkáját, másfelől pedig felkergethet a háztetőre. Ráadásul Dejikoék sajnos nem csak a fülre, de a szemre is elég nagy veszélyt jelenthetnek, kivéve, ha előtte erősen ráállítjuk az agyunkat: amit látunk, az utolsó percig nem szabad komolyan venni, elvégre promóciónak indult, ugyanakkor tudatos munkáról van szó. A hátterek legtöbbször olyan szinten elnagyoltak, hogy a gyors képváltások ellenére is azonnal felmérhetjük, hány vonalból húzták meg az utcát, rajta a házakkal. Karakterdizájnt emlegetni pedig nincs is értelme, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a főbb szereplőkön kívül a legkedveltebb megoldás az emberek ábrázolására a kukacforma. Azért azt mindenképpen le kell szögezni, hogy ahogy telik az idő és jönnek ki az újabb Di Gi Charat részek, a grafika színvonala is egyre magasabb, s a hivatalos honlapon meg is lehet tekinteni: a karakterrajzok magasszintűek, modernek és erősen közelítenek a "tipikus shoujo" felé.

Valamennyi időre el lehet merülni ebben a rövid és gyors agymenésben, de mire én a végére értem, személy szerint annyira vágytam arra, hogy megnézzek valamit, ami "normális", hogy az elmondhatatlan. Minden gyorskúrától függetlenül azonban biztos vagyok benne, hogy így is szembe találkoztam most olyan jelenetekkel vagy figurákkal, amelyek jó időre maradandó (vizuális) nyomot hagynak majd bennem.

Értékelés: 7.1

Linkek:
AoiAnime
ANN