A 60-as években kezdődő anime az alvilági szerencsejátékok és a yakuza veszélyes világába kalauzol minket. A történetet érdekesen megrajzolt karakterek, eposzi jelzőket és allegóriákat alkalmazó narrátor és fölösleges 3D animációk kísérik.

Három szempontból érdemes vizsgálni az animét. Először is ott a történet. Félig-meddig életrajzi, valójában az egész estét betöltő mahjong játszmák (a narrátor elbeszélésében: legendás éjszakák) között évek telnek el. A szereplőgárda „jó” oldala változatlan, csak az ellenfelek cserélődnek, még főhősünk segítői is többnyire ugyanazok maradnak. A cselekmény nagy részét tehát a mahjong játékok teszik ki. Viszont itt nem gyerekeknek szóló sorozatról van szó, amiben mindent szépen elmagyaráznak. Azért próbálják ismertetni a szabályokat, a narrátor és a fordítók is, lábjegyzetekben, de ez egy lehetetlen vállalkozás. Úgyhogy aki nem ismeri a mahjong szabályait, az lényegében képtelen teljes egészében megérteni a sorozatot. Persze a hangulati elemek ugyanúgy működnek, tehát úgy is izgulhatunk hogy mit fog húzni az ellenfél vagy Akagi, hogy nem fogjuk fel, kinek mi van a kezében és mit akar kirakni. Ezt még fűszerezzük egy kicsit a játék kínai szakkifejezéseivel, és teljesen el vagyunk veszve. Erre kontráznak rá azzal, hogy egy játék közben 1-2 perces magyarázatokat kapunk a narrátortól, hogy xy valójában mire gondol és mit tervez, és ezt látványosnak szánt 3D animációk próbálják érdekesebbé tenni.