2012. február 06. 15:00 - morwen

Fanartist: Mikoshiki

catgirl_by_anglorya-d47uvm9.jpg

Egy 22 éves lány, aki látványtervező szakon végzett a Kaposvári egyetemen, szeret gyűjteni mindenféle apró mütyürt, és természetesen imádja az animéket, a mangákat és a japán kultúrát úgy általában. Milyen lehet animékkel foglalkozni és a szünetben manga-stílusban rajzolgatni egy művészeti iskola hallgatójaként?  Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a rajongást a szürke hétköznapokkal és az animés szubkultúrát érő negatív sztereotípiákkal? Ezekről a témákról és még sok minden másról kérdeztem Mikoshikit vele készült online interjúmban.

 

Először is mesélj arról, hogyan ismerkedtél meg az animék világával.

Az első animék, amiket láttam, a Barbapapa és a korabeli tévében leadott társai voltak. A Dragonball és a Sailor Moon az én életemből kimaradt, de a Candy Candy nagy kedvenc volt akkoriban, az Ezüst nyíl pedig végigkövetett egészen mostanáig. Nem voltam fan, nem is foglalkoztatott a dolog egészen az első ezzel foglalkozó magyar csatorna megjelenéséig. Innentől lehet számítani a rajongásomat.

 

Mostanában is nézel a tévében animéket, vagy már átszoktál a netről letöltögetésre?

Régebben néztem, de most már a szolgáltatónál alapcsomagunk van, amiben nincs benne az Animax. Az A+-os sorozatokat, tehát az induló animéket megnéztem, azóta inkább töltöm őket, mert mostanában szinkronizálják, ami nem a szívem csücske. Ráadásul így akkor és annyit nézek meg egy-egy sorozatból, amikor és amennyit akarok.

 

Én is úgy tapasztaltam, hogy a szinkronos animéket sokan nem szeretik, de esetleg van olyan amit inkább magyar vagy angol szinkronnal néztél/néznél meg, mint eredeti japán nyelven?

Amiket már megszoktam az A+-on, tehát Inuyasha, Slayers, Kiddy Grade, stb... Ja, és a Kaleido Star. Ezt muszáj hozzátennem, mert nagyon szeretem.

 

Ha már itt tartunk, milyen animéket, mangákat, műfajokat kedvelsz? Esetleg van kedvenc mangaka vagy rendező, rajzoló, akinek a munkáit mindig nyomon követed?

Rajongásom kezdetén inkább mangákat olvastam, mert lassú volt a net, esély nem lett volna tölteni animét, de mára már inkább az animáció kerekedett felül. Kedvenceim a Type-Moon, Ghibli, Makoto Shinkai filmek és sokan mások, akik szintén ennyire fontosak. Mangaka: Kusonoki Kei, Kaori Yuki, Katsura Masakazu, Sadamoto Yoshiyuki és Shinjou Mayu. Mindegyik műfajból tudnék mondani kedvencet, vagy jó minőségűt, nem vagyok kifejezetten egy-egy műfajnak a híve. Aminek a sztorija megtetszik, vagy valami más felkelti az érdeklődésemet, azt megnézem, elolvasom, de inkább a komolyabb témákat kedvelem. Azért természetesen én is szeretek nevetni, szóval nem vágom el magam a vígjátékoktól sem.

 

Jársz animés rendezvényekre?

Most a kis conokról és találkozókról nem ejtenék szót, inkább a nagy rendezvényeket venném számításba, mint pl. a pestiek. Elég vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, mert amikor a nagy fellángolás volt az animék felé nagyon élveztem és az újdonság erejével hatottak, de később már sok, elsősorban esztétikai probléma szúrta a szemem, amit a performanszok precizitásának és rendezésének hiányossága és a versenyzők cosplayhez való hozáállása okoztak (tisztelet a kivételeknek). A cosplay véleményem szerint akkor ér valamit, ha saját kezűleg készíti az ember, nem netről rendelve vagy varratva, valamint van benne némi fantázia, mutat törődést, és nem elhanyagolandó a karakterhez való fizikai hasonulás. Természetesen ez nem a szervezők miatt, hanem a rajongók mentalitása miatt van, ami igazából nem probléma, csak nekem böki a csőrömet, mint jelmeztervezőnek.

 

Említetted, hogy mostanában már a netről töltesz le animéket és mangákat. Sok anime nálunk is megjelenik dvd-n, ugyanígy mangák is egyre nagyobb számban, de persze külföldről is lehet rendelni. Vannak olyan animék vagy mangák amiket szívesen megvennél, ha elérhetőbbek lennének számodra?


Nem veszek. A neten már minden elérhető, és ugyanolyan élményt tud nyújtani, mintha eredeti dvd-t, vagy mangát vennék. Akciófigurákra szintén nem költök (bár ha ajándékba kapnék, elfogadnám boldogan), mert ha akarnám, meg tudnám csinálni őket, viszont ha már nekikezdek egy bábu készítésének, akkor inkább saját karaktert. Egyedül artbookokra volnék hajlandó pénzt áldozni, másra nem.

 original_character_by_anglorya-d4jri9p.jpg

A zenei ízlésedre hogyan hatottak az animék?

Túlnyomórészt japán zenéket hallgatok. Amikor elkezdtem töltögetni az openingeket, endingeket, még a soundtrackek nem foglalkoztattak annyira, de később Kajiura Yuki munkássága eléggé felkeltette az érdeklődésemet, emellett a szakma is az instumentális és a vokális zene felé sodort, így az OST-k ma már igen fontos szerepet játszanak a mindennapjaimban. Nem csak anime, hanem filmzenék, komolyzene is.

 

Hogyan jelenik meg az animerajongás a hétköznapjaidban?

Keleties hangulatú a szobám, keleti zenét hallgatok, rajzolok, és minden elképzelhető kreatív ötleteket valósítok meg, amiknek a témája japán, anime, manga…

 

Cosplayezni próbáltad már? Vagy csináltál ilyen jelmezt?

Még nem. Sajnos elég sok ruhát nem vennék fel, és amit fel is vennék, nem passzol hozzám, nem az én stílusom és ugye szakmai szemmel nézve esetleg előnytelen. Ilyen pl. a rózsaszín, csak egy melltartó, miniszoknya stb. Aztán az is fontos, hogy élvezzem a készítést és okozzon problémát a gyártása. Egyszer pl. elkezdtem kivitelezni Saber (Fate/stay Night) jobb karpáncélját csak úgy. Egyébként szeretnék cosplayelni, de az igazi nagy vágyam, hogy ezt valamilyen módon beleolvasszam a hétköznapokba. Tehát utcai viseletként is vállalható ruhákat készítenék vagy részleteket vennék belőlük, és felhasználnám, de úgy, hogy a rajongóknak felismerhető legyen. Pl. BRS (Black Rock Shooter) kabát, azt szeretném hétköznap is hordani, és szerintem még vállalható is.

 

Mások hogyan kezelik a rajongásod nem hétköznapi tárgyát (család, barátok)?

A környezetemben átlagos sztereotípiákkal élnek, de szerencsére nem taszítják el maguktól teljesen a japán dolgokat. A jobb animéket ők is megnézik, vagy megnéznék, a testvérem érdeklődne is, de neki hónapokig tartana egy sorozat. Sokszor megkapom, hogy mangák helyett valami értelmesebbet is rajzolhatnék. Suliban meg ugye titkolnom kellett. Amit nagyon nem bírnak, az a japán nyelv és a hangszín. A suliban a csoporttársaim szerencsére nyitottak voltak, sok animét néztünk közösen, pedig nem fanok. Egyébként a rajongásomra nem szoktak panaszkodni, nem veszek felesleges holmikat, max kicsit többet vagyok a gép előtt a kelleténél.

 

Mit gondolsz az animékkel szemben hazánkban elterjedt sztereotípiákról?

Felbosszantanak. Van alapjuk, ugyanúgy, mint a filmes, disney-s stb. sztereotípiáknak. Valamikor elrontották a viszonyt, és nem hajlandók változni, förtelmes, szürkült gondolkodás. Maga az erre hajlamos ember szánalmas.

 

A rajongásod hatott a pályaválasztásodra? Voltak olyan terveid, hogy elismert mangaka leszel kis hazánkban?

Ahogy megismerkedtem a mangákkal, kezdtem is rajzolni. Ezt a művészeti iskolákban titkoltam, mert tudtam, hogy ha akarok egy diplomát, nem szabad kimutatnom. A tanárok nem szeretik a stílust és megtagadják azt is, aki szereti. Nyilván vannak kivételek, de elenyésző. Így egymás mellett ment párhuzamosan a manga-stílus és a művészkedés, szakma, amikben persze letagadhatatlanul meglátszott mindkét oldal, de rajongást hangoztatni vagy kimutatni nem ajánlatos művészi körökben. A kezdetektől foglalkoztat a híres mangaka dolog, de nagyon nagyok az elvárásaim még magammal szemben is, és eddig nem éreztem a tudásomat elegendőnek ahhoz, hogy bele is vágjak komolyabb dolgokba, még versenyre sem neveztem emiatt.

 

Milyen anime témájú alkotásokat készítesz leggyakrabban? Milyen technikákat használsz?

Saját karaktereket rajzolok, nem csak nagyon ritka, hanem abszolút nincs fanart. Az elején még másolgattam, hogy beleérezzek a stílusba és legyen pár jó munkám is a sok kezdőszintű „ó borzalom” mellett. A kedvenc technikám a grafika, de nemrég elkezdtem photoshoppal is alkotni. Ezek mellett van sok mütyűr, mint papírból gyártott animekardok, szögből kovácsolt katana, hímzések, stb…

 

Melyik alkotásodra vagy legbüszkébb?

Eiri-mre, az első animés Photoshop rajzomra, aki saját karakter, de a pókocskámra is büszke vagyok.

eiri_by_anglorya-d4g14l5.jpg

Mit gondolsz a fanartról általában? A neten elég vegyes kínálatot találhatunk rajongók munkáiból, és nyilván elég kevés köztük a jobban átgondolt és kivitelezett. Nem lehet, hogy emiatt a vegyes felhozatal miatt ítélik el általában a fanartot, mert alapvetően arról szól, hogy boldog-boldogtalan alkot és megoszt, híján a megfelelő képzettségnek vagy rutinnak? Ez is arról szól, hogy az öregeknek semmi új nem jön be, vagy inkább maga a stílus nem tetszik a többségnek, mert idegen az Európában megszokottaktól?

Nem, ezt nem csupán az öregség generálja, hanem a tapasztalatok, amikkel viszont én magam is egyetértek. Az animék, mangák anatómiailag nem helyesek, pontosabban nevezzük inkább animés alkatoknak, de a lényeg, hogy nem természetes vagy pontos (persze vannak jóféle kivételek). És annak a személynek, aki manga stílusban rajzol, meg is látszik az arányérzékén, amit viszont nem szeretnek, és igazuk is van. A két világ teljesen más, ha tanulni kell az iskolában a rajzolást, az anatómiát, akkor csakis azt szabad, ha pedig hátat fordít a tanár, jöhet a sarokbafirkantás, végül pedig az egyedi stílus létrehozása, ami már maga a művészet: összehozni a kettőt egyedien.

Persze mindehhez az előítéletek is bekapcsolódnak, mert tapasztalat, hogy a rajongó nehezen tud, nehezen akar, vagy legrosszabb esetben nem akar elvonatkoztatni. A művészet egyediséget kíván meg, a hozzá nem értők viszont nem látnak különbséget mangastílus és mangastílus között. Valamint alapvetően arra gondolnak, hogy ha fan, akkor elvakultan az, ami negatívum.

 

Japánban elég megszokott, hogy az animék rajzolói kiállításokat rendeznek más munkáikból, vagy akár egy animével kapcsolatos rajzaikból is (nemrég pl. a Supercell illusztrátorainak volt kiállítása Tokyo-ban). Szerinted nálunk lehetne rendezni egy kisebb, de professzionális kiállítást a rajongók munkáiból? Persze egy kisebb galériában, pályázati alapon, kurátorok elbírálásával.

Örülnék neki, és véleményem szerint meg is oldható. Minden szakmában van legalább egy animés, csak össze kell szedni őket és meg is vannak a bíráló tagok, a szervezők, tervezők, kurátorok, stb… Nagy álmom, hogy összeálljon egy magyar, animés szimfonikus zenekar, Ost-ket játszanának a Conokon, már csak emiatt is elmennék.

girl2cmeleg.jpg

Ha nem is leszel mondjuk mangaka, mi lenne számodra az ideális, álmaidba illő munka, amiben kiélhetnéd animés „hajlamaidat”?

Bármi ami kreatív és kézügyességet kíván. Még animefigurákat is gyártanék, ez tervbe is van véve. Egy dolog nem lenne elég, ha mangákat rajzolnék csak, biztos besokallnék. A változatosság gyönyörködtet…

 

Mi a véleményed a hazánkban is elterjedt rajongói oldalakról, blogokról, és az animékkel foglalkozó weblapokról?

Vannak jók és vannak rosszak, nyilván a jókat látogatom, a rosszakat elfelejtem, amik pedig jók, azokkal nincs sok problémám, de alapvetően a legnagyobb probléma a közönség és makacs, egoista megnyilvánulásaik egy-egy vita közben. A kedvencem a ki mit szeret témájú viták, ahol már nem értelmes érvekkel dobálóznak, hanem kijelentik, hogy ez csak úgy a jó, és anyáznak cifrán. Tény, hogy a külföldi honlapokon több a letöltési lehetőség, de nem panaszkodok a magyar választék vagy színvonal miatt sem.

 

Mondtad, hogy nem kedveled a szinkront, úgyhogy egyszerű halandó lévén felirattal nézel animéket. Angol vagy magyar felirat inkább? Mit gondolsz a magyar fansub csoportokról? Te foglalkoztál már feliratozással?

Most tanulom az angolt, így inkább magyar felirat, de ha nagyon érdekel valami, és nincs hozzá hunsub, akkor angol. A feliratozóknak pedig örök hála és sok cuppancs. Nemrég próbálkoztam én is a fordítással, de még fejlődnie kell sokat az angolomnak, viszont időzítgetéssel a kezdetektől foglalkozok.

 

Végül mit üzensz a többi anime rajongónak, akik rajzolásra adják a fejüket, illetve kezüket?

A szív mellet legyen ott az ész is! Ezt üzenem nekik.

 

Az üzenet valóban megszívlelendő, és ha kedvet kaptatok Mikoshiki képeihez, nézzétek meg a galériáját, amiben nem csak animés képei láthatóak.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr253526419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása