Még mielőtt bármibe belekezdenénk, dekódoljuk a címet: a Pom Poko egy korszak, a tanukik pedig a Japánban élő nyestkutyák helyi megnevezése. A Ghibli Stúdió ezen alkotása, mely A Yamada családot is jegyző Isao Takahata nevéhez fűződik, ebben a majd' két órás műben egy kisebb, Tama-hegységbeli populáció nem akármilyen mindennapjait mutatja be nekünk.

Én magam csak a film megnézése után kezdtem el a tanukikról keresgélni információkat, s ahogy olvastam pár oldalt, világossá vált, hogy ezt a lépést jobb lett volna még a film előtt beiktatni. Bár a történetben minden fontosabb információt megtudhatunk az állatokat övező ősi legendákról (mint például, hogy alakváltók), de talán mégsem haszontalan, ha pár dologgal előre tisztában vagyunk és nem ér váratlanul minket. A kulturális hagyományok közti különbségek a tanukikat övező misztikum körül olyan derekasan megmutatkoznak, hogy amely jelenetnél én úgy éreztem, egy rajzolt Monty Python-filmet nézek és teljesen lefáraszt, az valószínűleg egy japán nézőnek olyan szokványos lett volna, hogy gondolkodás nélkül átsiklik felette. 

A koncepció, amelyre a történet épül, nem új: az emberek növekvő társadalmuk igényeit kielégítve egyre terjeszkedőbb életmódot folytatnak, mígnem az építkezések alkalmával elérik a tanukik egy részének lakhelyét, a Tama-hegységen húzódó erdőt. A kis állatok innentől kezdve egyre kétségbeesettebben harcolnak otthonuk megmentéséért, mely nem kevés erőfeszítést és áldozatot követel tőlük. Hogy mégsem egy hagyományos, a természet védelmét sugalmazó filmről van szó, az részben a tanukik varázslatos, ám néha elég esetlenül használt képességeinek, valamint olykor szórakoztató-szerethető, máskor pedig kifejezetten idegesítő személyiségüknek köszönhető. A vígjátéki elemek mellett gyakran tűnnek fel dokumentarista jellegű képsorok, számszerű adatok kíséretében - ugyanígy libikókázik a film az életkorok mentén is: míg magát az egész mozit inkább a fiatalabbaknak ajánlanám (ld. a karakterdizájnt a tanakik igazi alakjánál), addig a befejezés főleg a felnőttek számára lehet üzenetértékű - megint csak túlmutatva a várt  és eddig megszokott  végkifejleten, valamint következtetéseken.

A Pom Poko le sem tagadhatná, hogy Ghibli-szülemény, hisz magában hordozza azokat az értékrendeket, amiket a stúdió mindig is büszkén hirdetett: a természet és a japán tradíciók védelmét. Ugyanakkor míg mondjuk Miyazaki filmjeit nyugati viszonylatban a Disney klasszikusaihoz szoktuk hasonlítani, addig ez a mozi inkább emlékeztet Tapsi Hapsira és társaira. S utólag visszagondolva megmerném kockáztatni, hogy ebben lehetett némi szerepe az előzetes információk hiányának is.  

Értékelés: 7.2

Linkek:
AnimeAddicts
ANN
 

Amire már a kaktuszok szigete óta várunk megérkezik, és a kis csapat megérkezik ... [dobpergés] ...egy sivatagos szigetre.

Kicsit kiábrándító, nem?

De.

Node lépjünk tovább, mert a kezdés csak egy darab az Arabastai homokszemek milliói közül. Ahogyan a sivatag, úgy változik ezen pár epizód alatt a képünk egy nagy és üres homoktengerről ezen a nagy és kegyetlen tengeren. Ha szabad mondanom, ha nem, Arabasta gyakorlatilag mindazt magába foglalja, amit egy kalóz is ugyanúgy szeret, mint egy földönjáró, és ott is lelhetünk életet, érzelmet és ismerős lelkeket, ahol már semmi nem lenne képes természetesen megélni. És míg ezt a gyönyörű homokszín mozaikot nézzük, és láthatjuk Vivit, aki az országát akarja megvédeni, a mi kis kalózaink pedig maguknak megvédenek egy barátot, és ezzel elérik azt, ezen a kis mozaikon, amit a tengeren szeretnének. Érdekes kötelék ez, hiszen gyakorlatilag egy országot hasonlít ahhoz a tengerhez, amiben a szalmakalapos élni akar, és az ország tagjai egytől-egyig hasonulnak a kis legénységhez, azzal, hogy szeretett hercegnőjük gyakorlatilag a legénység örökös tagjává válik. Mi pedig mindkét oldalon ott vagyunk, és mindkét szemszögből láthatjuk a küzdelmet az álomért, amit egy ország és egy hatalmas kaland jelent.
Amit persze ezek mellett kihagyni nem lehet, az Ace megjelenése, aki mutat egy kicsit nekünk arról, hogy milyen is a két testvér, illetve mennyivel is léteznek teljesen más szinten, mint a tenger és a világ, amiben mindketten egyre nagyobb hírrel szelik a vizeket.

Habár viszonylag jó képességeket tulajdonítok magamnak, most kifejezetten érzem, hogy az igazi érzéshez, az igazi epikus hangulathoz, és az élménydús képekhez közel sem tudok hasonlót alkotni még, így megint csak annyit tudok ajánlani, nézze meg mindenki, és tegye el magának. Itt már bőven érződik, a készítőgárda régen ismeri a kis csapatot, és tudják mit csinálnak, márpedig ez sajnos ritka esemény, főleg azoknak, akik csak a rövid animéket részesítik előnyben.

Értékelés: 9,5

Link: One Piece Wikia