A Bebop kis legénységének, a sármőr fejvadásznak, a zsörtölődő technikusnak az életébe pillanthatunk bele, egy rövidke szelet erejéig, s ez a szelet pont az, amelyikben két kis gyümölcsdarab is akad, a gyönyörű csaló, és a fiatal hacker-géniusz, akik megszínesítik, édesítik, és egy kicsit kesernyéssé is teszik az űrcowboyok fásult mindennapjait.
Persze a kinézet nem minden, és a sikertelen, gyakran amatőr módján, pénztelenül továbbálló csapatról kiderül, kiről előbb, kiről utóbb, mindegyikük legendás karakter, legalább olyannyira legendásan jó képességekkel rendelkezik, amennyire legendába illően rossz, és klisés, teljesen emberi tulajdonságokkal is. Nem kérdés, hőseink valamilyen mértékben bizonyosan tehernek érzik saját értékeiket, szivesen lennének teljesen átlagosak. Mindenki mögött ott ál a múlt, ami elől menekül, vagy nem menekülhet, és minden hiba végül kiömlik, és megoldódik a maga módján, koránt sem mindig a legjobb, legkellemesebb módokon.
Szó szót követhetne, de változni nem változna tőle semmi: a sorozatnak egyetlen jó pontja van, s ez adja mindenét: olyan mint az élet, kegyetlen, érthetetlen, fájdalommal teli, és legfőképpen emberi. Embereket látni a képernyőn, igazi életet a képzelet mögött, borzongani a két világ találkozásán, és megőrülni, amikor az ember hős lesz, és a hős mégis ember, halandó marad. Egy pont, egy olyan, ami filmnek, animének, művésznek olyan ritkán sikerül elérni, egy pont ami tíz másikat ér. Legalább.
A Cowboy Bebop univerzuma nem új, de nem is a szokványos; űrkaszinókat látunk villogni, űrkamionba szállunk és újra érezhetjük a kamionosok örökké belénk égett alakját, szinte pereg az ujjunk között a Föld krátereinek pora, nosztalgiázhatunk a mai kor épületeinek látványán. Mindezeket, és sokkal többet, szem és tudat figyelmét magára vonó képekkel, karakterekkel éri el az animáció, és egyszerűen nincs hiba, minden egyszerűség illik az egyszerű jelenethez, a bezártsághoz, a földhöz kötöttéghez és minden pont kell az ezernyi apró fényhez, amikor az űr végtelenjében veszünk el. A karakterek jellegzetességei megfogóak, mindenkinek ott lapul a sármja, csábereje valahol, mégis rejtve, már-már misztikus szintre emelve a rajzolás és animálás művészetét.
A film párbeszédeit meghangosító színészek tudnak gyomron vágó beleéltséget produkálni, a seiyuuk hangjai a karakterekéi is, az élet mászik és ugrál a füleinkbe, amikor éppen nem a zene veti el saját hangulatát a fejünkben. A zene, amelyre annyian utaltak a Cowboy Bebop esetén, a zene, ami zene, és más nem is lehetne, csakis igazi jazz és rock'n'roll.
"Diamonds don't make promises or deceive me
They don't lie all they do just shine like the sun
Stars up in the sky, I see them in your eyes
Can I see them now? Yes I see them now"
Le lehet-e írni a Cowboy Bebopot megfelelően? Talán, talán nem. Sokat gondolkodtam az írás elkezdésekor, írjak-e ismertetőt egy ilyen animéről, kell e az én szavaimmal leírni pont ezt a történetet, megint. Mégis, mi van, ha valamelyik olvasónk nem látta az animét? Ha valaki nem látta... Nos, neki meg kell néznie.
"Little diamonds don't you go away"
Értékelés: 10
Ha már egy el[cenzúra] új év elé nézünk...
A történet a XVI. században játszódik, a Nagy Felfedezések idején. Sok európai kalandor a gyors meggazdagodás reményében útnak indul az Újvilágba, hogy megtalálják a legendás Aranyvárost, Eldorádót. Történetünk főhősei is ezt a mesés várost keresik, de mindnyájan más-más indítékkal, s természetesen nem mindenkinél a kapzsiság érvényesül. Sok történettel ellentétben itt az egész sorozatban végig az Aranyváros keresése, avagy megtalálása motiválja az embereket, és egészen a film legvégéig kell várni, hogy hőseink végre beléphessenek Eldorádóba.
Könnyed kis epizód ez a hosszú mesében, csakúgy, mint az előző, de fontosságában is legaláább annyira meghatározó, sőt. Mielőtt hőseink kihajóznak az öbölből, már részesei is annak a hatalmas folyamnak, ami az első, világot rengető eseményhez vezet majd, amiben felhangzik a nevük.