2009. január 09. 15:00 - Khaos

Stepmother's Sin

Ha már egy el[cenzúra] új év elé nézünk...

A japán elme kiszámíthatatlan, és ennek nem kell sok magyarázat, aki animéket néz tudja, érzi ezt jól. Ez a kiszámíthatatlanság az, ami olyan széppé teszi az epikus történeteket is, hiszen sosem tudhatjuk miféle csavart kapunk, és ettől lesz szép a romantika, hiszen mindig lesz valami, ami könnyeket csikar ki belőlünk, agónia és eszeveszett marhaság kiváltotta könnyeket. Az animének meg van az a szépsége, hogy az átlagos történeteket valahogy nagyon másként meséli el, és nincs ez másképpen a hentai esetén sem.
Ez a hentai, japán nevén Gibo, is tud kapcsolni abszolút szexuális megalázást és őrületet olyasmihez, mint az anyában való csalódás, és végül ebből tud úgy kitörni, hogy a megalázást szerelemmé váltja, s eztán erre is tud még egy kontrát. Sőt nem is egyet, a végső álmokfutás tud még kondulni, nekem a szemüvegemet is leverte a teljesen fölösleges, és már érthetetlen csavar a parkban, de azt legalább elmondhatjuk, a főszereplő legalább összejött, így vagy úgy, egy családján kívül eső hölggyel.
A téma, a nő megalázása, az őrület nőre való kivetítése és nem mellesleg a mindenféle rokonokkal való szexuálás, egyáltalán nem gyerekcipős, sőt, a szerkesztéséből ítélve a film maga egy fásultabb kategóriát képvisel, afféle tucattermés.

A szerkesztésről szólva, nos eléggé szegényesek a megoldások, és ugyanolyan képek többször, több nőnél is feltűnnek, a mozgás megoldása tud nagyon igénytelen lenni.  A képek összességükben is összeszedetlenek, az animáció pedig nagyon sötét atmoszférát akar kreálni, amiből annyi sikerül, hogy a képernyőbeállításokat ellenőrizzük, mert nem értjük, mitől olyan sötét a kép. Az összes hibáját listázva alig hihető, hogy a film 2000 után készült, különösebb figyelmet egyáltalán nem érdemel a szemeinktől, de ehhez nyugodtan, és minden további nélkül hozzávehetjük füleinket is.

A Stepmother's Sin, ezek után, aligha kelti majd fel bárki figyelmét, minden esetre a téma tud meglepő lenni: ilyen mértékű incesztuális tumultust ritkán találni, még Japánban is, márpedig ez nagy szó. Ámulatba ejtő Japánsűrűségén, és rétegelt pszichológiai gyakorlati jellegén kívül értéke nincs.

 

Értékelés: 3.5

Linkek:
Wikipedia
ANN
(Magyarul mi vagyunk az elsők.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr91857127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása