Küldte: Ítélethozó
A hentai ambivalens érzéseket kelt az emberben. Természetesen mindenki „undorodik” tőle, és lenézi, de közben valami perverz érdeklődéssel mégis titokban belekukkant. Talán tiltott gyümölcs ize van a dolognak, vagy a nyugati embert lenyűgözi a keleti gondolkodás. Mert Buddhán és szamuráj erkölcsökön túl is vannak mélységei a keleti népeknek, és ilyen a hentai. Biztos létezik ember, aki meg tudná magyarázni miért is ez a vonzódás az erőszakhoz, a szexuális perverziókhoz, csápos szörnyekhez és mindezek keverékeihez a japán rajzfilmekben, képregényekben és játékokban, de én nem vállalnám magamra ezt a feladatot. Valószínűleg a társadalmi nyomás, ami az emberekre nehezedik, a brutális követelmények amelyeket az iskola, munkahely és a család támaszt, a beléjük nevelt megfelelni vágyás – vagy inkább tökéletességre kényszerítés, mely csak külcsín – alakította ki azokat az elfojtásokat, amik végül megteremtették az igény ezekre a művekre. De ha elvonatkoztatunk a tartalomtól vagy inkább a megjelenéstől,a nyers erőszak ábrázolástól valami többet találunk annál,mint hogy szörnyek erőszakolnak és tépnek szét nagy mellű lányokat (bár van olyan ahol tényleg csak erről van szó).
Ilyen a Gantz című képregény illetve a belőle készült sorozat.
A sztori fordulatos és eredeti, de biztos, aki akar biztos talál valamit, hogy belekössön, ezért inkább hozzá teszem: szerintem. A sztori szerint egyszerű átlag emberek, korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül egy kis lakásban térnek magukhoz. Nem tudnak kimenni, a nappaliban pedig egy nagy, fekete gömb nyugszik. Egyszerre ideges, bizonytalan, tanácstalan mindenki. Természetesen vádaskodni,veszekedni kezdenek, majd a vezetőbb személyiségek megpróbálnak úrrá lenni a káoszon. A realisták keresik a magyarázatot, főhösünk, Kei a 15 éves gimnazista pedig végképp nem tud mit kezdeni a helyzettel. Kei a mangák és animék tipikus főhöse. Túlteng benne a szexuális vágy, és ez látszik is rajta, megnehezítve az életét. Félénk, pedig gyerekkorában vad, féktelen és bátor volt. Egyedül él egy albérletben, anyuék távolról tartják el, mégis magányos barátairól kiderül, hogy nem is azok. Ebből az életből szakítja ki Gantz, a fekete gömb. Új életet kap Kei és a történet folyamán többször újra kell értékelni a világot és amit addig hitt róla. Fiatalon kénytelen magára venni olyan terheket, amely alatt nála erősebbek, érettebbek roppannak össze. Kei-jel könnyen azonosul az olvasó, ez teszi lerakhatatlanná a sorozatot. Nem egy hős, de mégis azzá tud válni, ha a helyzet megkívánja. Mindannyian ilyenek szeretnénk lenni,hisz nem tudhatjuk veszélyhelyzetben, hogy reagálnánk, de bízunk benne, hogy jól, hősiesen.
Azt szokták mondani, jó könyvet lehetetlen megfilmesíteni, hogy hű maradjon. Sajnos a tapasztalat is ezt mutatja: lehet jó könyvből, jó filmet csinálni de az már két külön dolog lesz. Azt hinnénk képregénnyel egyszerűbb a dolog,főleg amikor a történetet közel szószerint veszik át és a képi világ is adott. Sajnos a Gantz anime készítői jól fogtak neki a dolognak, csak a végét rontották el. De ez nem annyira az ő hibájuk. Amikor nekifogtak úgy döntöttek lezárják a történetet, s csak 2 évadnyit vesznek át a képregényből. 26-szor 45 perc a teljes sztori töredéke csupán, talán a harmada. Ebből az első 20 rész követi a mangát az utolsó 6 részt pedig lezárásnak szánták.Így lett a 4 dvd amit ízléses tokban szerezhet meg, aki megrendeli Ausztráliából:(.
Az elején eluralkodott rajtam az az érzés amit akkor éreztem amikor Peter Jackson megfilmesítette a Gyűrűk Ura első részét. Mint amikor egy gyerekkori álom válik valóra. Azok a lények, szereplők akikről annyit (vagy inkább annyiszor) olvastam, megelevenedtek a szemem előtt,egyfajta vizuális orgazmust okozva. (Ezt pusztította el a 2 torony, amit úgy átírtak, hogy elment a kedvem az egésztől és a 3. részt a mai napig nem néztem meg,akárhányan dícsérték is.) Megmozdult a szemem előtt a képregény, hangja lett a szereplőknek, a fegyvereknek, színekbe öltözött az addig fekete-fehér világ. Hamar elszállt viszont az örömöm:kiderült,hogy a filozofálgatás harc közben,ami a képregényben pár másodpercnek tűnt, valós idejű beszélgetéssé alakítva vontatottá, elnyújtottá,idegesítővé teszi a történetet. Megjelennek benne emberek, események melyek nem ismerősek és csak a végén a lezárásnál kapnak értelmet. A lezárásnál, ami bennem tönkre tette az érzést, hogy a tökéletest lehet magasabb szintre emelni. Csalódtam a sorozatban,s bár lehet nem jártam volna így, ha előbb nézem az animét és utána olvasom a mangát, mégis megcsalva éreztem magam, mintha megrugdosták volna a kiskutyám.
Elfogulatlanul nézve tisztességes iparos munka ez, de nem fogja meghozni a kedvet senkinek a folytatáshoz. Le kell pontoznom hát, mert szívem ezt diktálja, de mégis kap egy-két piros pontot. A szép animációk,a jól eltalált szinkronok és a zene. A zenét külön ki kell emelnem. Sok animét láttam már életemben de ez volt az első aminek imádtam a zenéit, mind a nyitó, mind a záró, mind a háttér dalokat. Ajánlom is mindenkinek a Rip Slyme nevű japán hiphop formációtól a SuperShooter című számot.
Értékelés: 6,5
A blogon elvben "kritikákat" írunk, mégis baromi erőltetett ez a kifejezés, arra, amit csinálunk. Kritikaírás az lenne, ha hozzáértő emberek elmélyednek valamilyen művészetben, és jól az arcába vágják az olvasóknak, mi az, amire egyáltalán érdemes szót vesztegetni. Mi nem ezt csináljuk, ahogy a többi sorozat-, anime- és zeneblog sem.