Régen várt, és nagyon jó hír, nagyon sokunknak, hogy végre magyarországra is megjött a Bleach. A 2001 óta folyamatosan futó manga és a 2004 óta vetített anime a világ legismertebb, és legsikeresebb munkái között foglalnak helyet.
Az egyik napról a másikra shinigamivá, azaz 'halálistenné'  vált Ichigo, és barátai története fantasztikusan lavíroz a legtöbbünk által megismert Japán iskolások élete és a szellemvilág folytonos csatározásai között. A sorozatban szinte minden megjelenik, aminek egy animében meg kell, talán pont ezért van ott ahol most is tart.
Kedvenc shinigamijaink zanpaktoujai az Animax műsorán villognak minden hétfő este, két epizódban.

Link:
Animax

Nem vagyok egy nagy box rajongó, ha már választanom kellene a két küzdősport közül, akkor inkább a K1 közvetítéseket preferálom, talán azért, mert ott a lazább szabályok miatt nagyobb eltérések lehetnek az ellenfelek technikájában, stílusában, és szerintem mostanában akciódúsabb is. Amitől a falra tudok mászni egy box meccset látva, az az, amikor az összes menetben csak egymást kerülgetik, végig pontozásos győzelemre hajtanak a boxolók. Valahogy a 21. századra a taktikázás fontosabb lett a bunyónál, persze tisztelet a kivételnek, aki olyan mérkőzést tud mutatni, ahol csak úgy repülnek a három perces menetek.
A Hajime no Ippo-ban megjelenített menetek is pillanatoknak tűnnek, holott több részen át képesek voltak az alkotók egy meccset elhúzni. Az, hogy az ember ész nélkül indítja az anime egyik részét a másik után, és csak arra kap észbe 10 órával később, hogy már sötét van és korog a gyomra, egyértelműen annak köszönhető, hogy a karakterek egytől egyig a box hőskorából lettek mintázva, és már-már szuperhős képességeik vannak. Mindenkinek van egy-két speciális ütése, védekezése, vagy egyéb technikája, tulajdonsága, amit harc közben ki tud használni, és ez persze így a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, de ha azt vesszük, hogy a sorozat több ponton is túloz a könnyebb emészthetőség, érthetőség kedvéért, ennyi belefér. Rengetegszer előfordul, hogy a mérkőzések közben bepillantást nyerhetünk a szereplők gondolataiba, ahogy ráébrednek saját korlátaikra, igyekeznek taktikailag és fizikailag is az ellenfelük fölé kerülni, és ettől egy menet elég hosszúra is nyúlhat. Természetesen tudjuk, hogy a valóságban ha valaki ennyit gondolkozna, már rég a padlón találná magát, de mégis ez egy nagyon jó módszer annak az ábrázolására, ahogy a sportoló agyán átcikáznak a több éves tréning és az ösztönök által sugallt, gondolatoknak nem is nevezhető megérzések, amik hatására aztán cselekszik. Nem utolsó sorban ezek a magyarázatok teszik teljesen közérthetővé azok számára is a történéseket, akik nem fanatikus box rajongók, mivel rengeteg szakkifejezéssel és más, az igazi sportban is megtalálható elemmel operálva lesz igazán reális a sorozat.
Ha csak akció jelenetekből állna ez az anime, már akkor is érdemes lenne megnézni a kidolgozottságuk, izgalmasságuk miatt, de igazából ezzel egyenlő hangsúlyt kaptak a karakterek, akik mind fejlődnek jellemben és fizikailag egyaránt, és ez nem kis szó, mert a Hajime no Ippo szép kis szereplőgárdával büszkélkedhet. Vannak közöttük szerethetőek, utálatosak, viccesek, mindnek megvannak a maguk problémái, mozgatórugói, és ettől az egész világ, amiben a sorozat játszódik, élő lesz és érdekes. Ippo-val, a főszereplővel könnyű azonosulni az egyszeri otakunak is, mert eredendően nem agresszív, csak erős szeretne lenni, és éppen ezért saját magával is meg kell küzdenie, nem csak az ellenfeleivel. Kapunk egy kis ízelítőt a küzdősportok nemesítő hatásából, családi problémákból, edzésekből, és a vereségtől való félelemből is.
Ha objektív szeretnék lenni - márpedig nagyon nem szeretnék - akkor azért néhány negatívumot is meg kell említenem. A rajzolási stílus ugyan remekül illik a sorozat hangulatához, mégis réginek tűnik, és ha akarták volna szebb is lehetett volna. Biztosan lesznek olyanok is, akik kicsit nevetségesnek fogják tartani azt az agyalást, amit egy mérkőzés alatt a boxolók levágnak, és az eltúlzott speciális képességeket, másoknak hiányozni fog az újdonság, a mélység ebből az animéből. Nos, csak annyit tudok mondani, hogy mindent nem lehet egyszerre, a Hajime no Ippo a műfaj keretein belül egy tökéletes sorozat, és ugyanúgy szól az ökölvívás fanatikusainak, mint azoknak akik csak a sportot szeretik úgy általában, vagy hetekig Rocky-sat játszottak miután rábeszélős videókazettán sikerült megnézniük valamikor a 80as években.

Értékelés: 9.2

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

A shounenek között vissza-visszatérő műfajt alkotnak az elég különböző szinten kivitelezett és meglehetősen egymásra hajazó harci animék. Egyszerű a recept, valami jópofa alapötlet kell csak, és indulhat a bunyó egy 16 éves srác nézőpontjából, aki a sorozat végére kicsit felnőttebb lesz, barátokat szerez és konklúzióként a társadalom hasznos tagja válik belőle. A harci shounenek nem állnak messze a mesék világától, itt is van "tanulság". Az oda vezető út azonban tud kifejezetten érdekes lenni, mint a Yu Yu Hakusho esetében is.

A sorozat az egyik legismertebb anime világszerte, tekintve, hogy az USA-ban is viszonylag hamar vetítették, nagy nézettséggel. A történet a központi szereplő, Yusuke bemutatásával kezdődik: egy elszigetelt, verekedős középiskolás. Egy napon azonban érdekes fordulatot vesz az élete: egy kisgyermeket megment attól, hogy elüsse egy autó, ám közben életét veszti. A túlvilágon visszautasíthatatlan ajánlatot kap: nyomozói állásért cserébe a túlvilágtól kap cserébe még egy lehetőséget az emberek világában. S ezzel kezdetét veszi a rengeteg harccal tarkított kaland.
Szögezzük gyorsan le: a sorozat nem sok újat nyújt: a szereplők mind ismerősek valahonnan, a keretsztori magától értetődő módon nem nyújt újat. Sokaknak ismerős elemek jelennek meg a Dragon Ball-ból. Két dolog mégis kiemeli a mezőnyből, azt hiszem, toronymagasan. Az egyik, hogy kifejezetten érdekes és feszült történet jópár kisebb csavarral. Nincsenek húsz részen átívelő csaták és az amúgy fárasztó - harci animékre jellemző - monológokat sem lihegik túl. A másik lényeges elem, hogy a háttérül szolgáló univerzum viszonylag értelmesen kidolgozott, nincsen az az érzése az embernek, hogy hülyére veszik teljesen értelmetlen összefüggésekkel és blöffökkel. Nem tűnik nagy dolognak, de a harci animékre nem jellemző, hogy erre akár kicsi gondot is fordítanának. A Yu Yu Hakusho világa egy működő világegyetem három párhuzamos világgal, és a köztük áthidaló kapcsolatokkal. Persze jobban megnézve jelen sorozat is bővelkedik dramaturgiai hibákban, de elődjeihez és az azóta készült legtöbb műfajbeli animéhez képest bőven megbocsátható mennyiségben.
Ha valaki még nem látta volna, csak bíztatni tudom. Érdekes módon a hozzá készült magyar szinkron kifejezetten élvezhető - egy-két "apró" hibát leszámítva.

Értékelés: 9,1

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
ANN
 

Az itt következő pár pont az AnimeComment blog-oldalán követendő etikettet tartalmazza, azzal pedig ugyebár mindenki tisztában van, hogy az etikettet követni érdemes.

1. Az AnimeComment animékkel és az animéhez kapcsolódó szubkultúrával foglalkozó blog. Elsődlegesen animekritikák kerülnek bejegyzésre.

2. Minden bejegyzéshez szabad kommentet fűzni, előzetes moderáció nincsen, a kommentek azonnal megjelennek. A Blog Szerzői fenntartják a jogot az esetleges moderálásra.

3. A Szerzők a következő rangban lehetnek: Admin, Szerkesztő és Tag. Egy Admin van, ő dönt a Szerzők rangjáról és a Blog felépítéséről. Tagnak bárki jelentkezhet az animecomment@gmail.hu e-mail címre küldött levéllel. A Tagok szabadon írhatnak bejegyzéseket, de azok csak akkor jelennek meg, ha azok a formai követelményeknek megfelelnek. Tartalmi megkötés nincsen. A Tagok munkáját a Szerkesztők ellenőrzik. A Tagok az Admin döntése alapján előléphetnek Szerkesztővé. A Szerkesztők szabadon írhatnak a Blogra.

4. A Blog bejegyzései elsősorban kritikák. Egy animéről többen is írhatnak kritikát, de mindenki legfeljebb egyet. A kritikáknak az alábbi formai követelményeknek kell megfelelnie:
- igényes, helyesírási és nyelvi hibáktól mentes szöveg
- mellékelt kép
- értékelés 10-es skálán, egy tized pontossággal
- legalább két link, közte legalább egy magyar nyelvű, és legalább egy közülük tartalmazza az anime értékelés nélküli leírását

5. Az Admin fenntartja a jogot a szabályzat megváltoztatására, erről azonban köteles értesíteni a Szerzőket.

Ismét túl vagyok egy animén. Mind az első és második évadján, hogy pontosabb legyek. Még most is hullámzik a hangulatom, csakúgy ahogy a mellkasom, ha visszagondolok pár momentumra.
A Zero no Tsukaima egy igazi fantasynak indul, de már az első rész oda vissza dobálja az ember hagulatát, főleg, ha beleéli magát abba, hogy egy ritka példányát láthatja a heroikus Japán fantasyknak. Az ötlet, hogy maga az univerzum egy alternatíva a mai valósághoz képest kitűnő, és csak emeli az anime értékét. A történet is eredeti, és végre minden élmény új volt az elején. Egy varázslóakadémián vagyunk, és már a legelső percektől kezdve tudjuk, ez bizony egy végletekig elválasztott társadalom. A mágusok nemesek, stílusuk, rangjuk, hatalmuk van, ami legtöbbször csak arra jó, hogy bütykeinket fájdítsuk miattuk az asztallapon, míg a pórnép tagjai kinek titkon, kinek tetsző módon nyíltak, érzelmesek, őszinték - egymással legalábbis. Az ember szemei és gondolatai le vannak kötve az első perctől kezdve, de ahogy a történet halad előre talán felmerül a kérdés, valahol mélyen: "Több nincs? Többet nem tudunk meg?" És nem tudunk meg sokkal többet, de szükség sincs rá igazán, mert a karakterek olyan mértékben lineárisak, hogy vonalzót lehetne javítani velük. Ez alól csak a két főszereplőnk a kivétel, de ők azért mert az ő gondolataik minden erősebb pólusnál új fordulatot vesznek. Nem mondhatom teljes lelkiismeretfurdalás nélkül hogy logikátlanul cselekednek, mert nincs így, de az látszik, hogy a második évad az első sikere miatt készült el. Érezhető, hogy a háttér maga képlékeny mint a lepisilt homokvár, és a sztori különálló alapokból készült.

Elismerem nem az én ízlésvilágom, de a komédiát ilyen szinten összehozni a fantasyval nagyon bátor és emellett igen jó húzás volt. - Gondoltam elsőre. Aztán szépen lassan el is felejtettem ezt az érzést, mert amint az ugyanúgy csattanó poén, azaz ostor, minden részben menetrendszerűen elsül, úgy veszti értékét a komédia jelleg, és kezd átmenni a sorozat hatásvadásszá, méghozzá teketóriázás nélkül, főként a második évad során, ami sajnos sikerül is neki. Itt kell, hogy beépüljön a kritikába az a pár sablon-mondat, amiben elmondom, hogy igen, láthatólag ez az anime Japánoknak készült, és nekünk sok mozzanata érthetetlen, avagy szimplán befogadhatatlan, mégpedig mindezt azért, mert nem akarom a hat méter mély szentföld alá elásni senkinél az animét.
Amiről soha nem szerettem volna írni, de mégis itt az ideje, és talán a legfájóbb pont az egész sorozatban, az a fanservice. Korábban írtam olyasmit, hogy nem szokásom meglátni ezeket, de ennél a sorozatnál másképp volt. Hogy pontosan és tisztán fogalmazzak nem tudtam nem meglátni őket, mert amikor képernyőnyi méretű 'zoomot' kapunk mellekről, pontosabban dekoltázsokról, avagy több-mint-kellemesen domborodó felsőruházatokról, nem is kevésszer, az már egy kicsit túladagolja a "lemondó sóhaj" nevű effektet egy rész időintervallumán belül. A másik oldala a fanservice témának, amibe már belegondolni is rossz, és egyszerűen elszomorító, hogy az első évad sikeréből bátorságot merítve, érezhetőleg újabb és újabb nézőtáborhoz szólva, erőteljesen elmentek a "komédia" fő eszközei az SM fétis felé.

 

A képi világ minősége jó, a lányok meg szépek, de nagyot nem üt a látvány, főleg mivel  életképes hátterek gyakorlatilag részenként egy kezemen megszámolható mennyiségben bukkannak elő, viszont azok a hátterek, amiket a sorozat többször használ, jóval népesebben vannak.
A sorozat zenéi jók voltak, legalábbis az a három amit végighallgattam, mert a második évad endingjét, ahogy kiderült, hogy egy újabb ostorozós poén körül forog, a gyomrom békéjének megóvása érdekében soha nem néztem a bezárás ikonra való kattintás reakcióidejénél tovább. A szinkronok sem voltak túl pozitívak, lévén az erőteljes szexualitás, lépten-nyomon előjöhet az emberben olyan érzés, hogy hentait forgattak a hölgyek az imént, márpedig ez igen hatékonyan rombolja a hősi történet vonalát.

Mindezt elolvasva azt is gondolhatják a kedves olvasók, hogy itt bizony igen zuhant pontérték lesz. Nos tévedés, le is ellenőrizhető. Minden fentebbi ellenére sem tudtam kevés pontot adni a Zero no Tsukaimának, mégpedig két okból. Az első az a saját ízlésem és belső világom ismerete, ami nagyjából annyit takar, hogy megszavaztam az animének a bizalmat, mivel tudom, hogy mennyire ellen tudok állni a komédiának, és bármilyen komolytalanságnak ha fantasyról van szó, főleg ha az epikus magasságokba tör. A második ok pedig az első kifordítottja, vagyis  amikor lecsukom a szemem még mindig látom azokat a jeleneteket, azokat a pillanatokat amikor szinte egyik pillanatról a másikra kicsordult a könnyem, vagy éppen az ökölbe szorított, remegő kezemmel nem tudtam hova fogok csapni az izgatottságtól.

Egy valami még hátra van, az pedig a kritika befejezése, valamiféle konklúzióval a végén, vagy legalábbis egy stílusos pápá. Úgy vélem a legjobb hatást azal érem el, ha pont úgy köszönök el mint ahogy a sorozatnak vége lett. Nos, - az általam végignézett - sorozat fansubja, mint az pár csapatnál előfordul, megengedett magának némi kommentelgetést az átvezetőkben, a részek közepén. Saját véleményem szerint ezeknek a soroknak a megírása maga a művészet, mert ha igazán el van találva akkor egy epizód összes mondanivalóját, avagy a vele kapcsolatos érzéseket pár szóba foglalja össze, ami nem kis teljesítmény. Az utolsó epizódhoz való, szerény véleményem szerint össznépi felkiáltással elkészült stábkomment ez volt:

WTF! You call that an ending?!


Értékelés: 8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts