Yoko Kamio mangája nem kis népszerûségnek örvend Japánban, és ebbõl adódóan rengeteg féle képpen fel is dolgozták. 2003-ban készült belõle ugyanezzel a címmel anime sorozat, ami erõsen be is ékelte magát a legjobb shoujo sorozatok közé.
Általában elmondható, hogy aki már egy romantikus drámát látott, az mindet látta, mivel nagyjából hasonló elemekbõl építkeznek. A célközönség megszólítása érdekében iskolások a fõszereplõk, és természetesen mindegyikük egy olyan valakibe szerelmes, aki viszont belé véletlenül sem - a szerelmi háromszög kifejezés kicsit néha kevésnek tûnik ide. A dráma is leginkább ebbõl a viszonzatlan szerelembõl építkezik, ennél sokkal mélyebb dolgokat nem érdemes keresni ezekben az animékben.
Amiben a Hana Yori Dango kiemelkedik, azok a karakterek és a környezet. Tsukushi Makino-t ugyanis egy elit iskolába iratták be a szülei, azzal a céllal, hogy hátha kifog magának egy gazdag férjet, ezzel megmentve a családot a teljes csõd szélérõl. Néha már kicsit unszimpatikus is, amennyire meg szeretnének szabadulni a lányuktól, de azért az alkotók kellõ humorral kezelik az ilyen helyzeteket.
A férfi fõszerepet végre nem egy szokásos nyálas vagy töketlen karakter játssza, hanem egy igazi macsó, kellõ mértékû taplósággal és beképzeltséggel fûszerezve, amiket azért szerencsére az elkényeztetettséggel együtt többé-kevésbé kinõ a sorozat végére. A karakterek személyisége jól kidolgozott, reális reakciókkal, könnyû velük azonosulni.
A történetet több fajta érzelmi szélsõség, verekedések és egyéb erõszakosságok is pikánssá teszik, igy lesz a Hana Yori Dango igazi különlegesség a sok romantikus anime között. A mûfajban szinte kötelezõ rengeteg félreértés miatt a nézõ többször legszívesebben üvöltene a szereplõkkel: beszéljétek már meg végre! Épp ezért biztosan vannak akik túl soknak találják az idõhúzást, de a mûfaj szerelmesei nem fognak csalódni.

Értékelés: 9,2

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Alakul a blog, a legutóbbi felhívásomra jelentkezett is Nite, így már ketten írunk kritikákat az oldalra. A jövőben szeretném, ha az oldal átalakulna, és interaktívabbá válna, leírom röviden, mire is gondolok:
- Egy animére többen is írhatnának kritikát. Így az oldalon az egyes animékre több vélemény és értékelés is helyet kapna.
- Kommentelni továbbra is lehetne, de a kritikákhoz külön-külön - éljen a web2! :)
- Az áttekinthetőség kedvéért a címkék között lesz (egyelőre) a tartalomjegyzék. Így egyszerűbben rá lehet majd keresni a kedvenc animéidhez tartozó bejegyzésekre.

Naszóval, aki szeretne kritikákat írni, dobjon egy mail-t az animecomment@gmail.com e-mail címre, és utána bármikor megteheti.

Public Hikikomori

Az Azumanga Daioh által kikezdett úton járva a Lucky Star nem hozott sok újat a műfajba - teljesen hasonló "háttérsztori", négypaneles manga-adaptációként. A kivitelezés viszont sok szempontból sokkal jobban sikerült.
Miért is lett jobb a Lucky Star? Elsősorban azért, mert nem képtelen, egy-két jellemzővel leírható butuska karaktereket emelt át az eredeti mangából, hanem igazán érdekes szereplőket. Akik, bár ugyanolyan valószínűtlenek, a személyes hülyeségek egy sokkal életszerűbb és szórakoztatóbb sorát vonultatják fel. Mert egy RPG-anime-függő szerep sokkal több poént rejt magában, mint az, hogy valaki szereti a macskákat... Ez utóbbi pedig a Garfieldnál is sokkal unalmasabb.
A karakterdizájn viszont több, mint árulkodó arra nézve, kinek szánhatták a sorozatot. Az elképesztő hajkoronák és a képtelen testarányok egy B-kategóriás otakuknak szánt tömegtermékre hajaznak leginkább, semmint egy családi vígjátékra. Ez a sorozat értékéből nem sokat von le, de elég zavaró lehet elsőre. Másodikra pedig az, ami már az Azumangánál is gond volt: ne adagoljuk túlzottan. Nincsen igazi történet, hamar bele lehetne úgy unni. Pedig kár volna érte.

Négykockás kis "comix"-ból lehet "filmet" csinálni, ahogy az kiderült az abszolút melléfogás Garfield-oknál is. Egyszerűen, ha megbontod a "három-kocka-és-akkor-egy-poén" ritmust, egy teljesen másik művet kapsz, csak a szereplőket hagytad meg. De mit lehet velük kezdeni, mikor lényegében egydimenziósak? (Itt nem a Kázmér és Hubáról, meg a többi remekműről beszélek).
A japánoknak ez valahogy mégis sikerült. A titok egyszerű: kis ötperces részekben adták le őket esténként, a mangát követve. Nem akartak kitalálni agyafúrt kalandos történeteket a kis egyszerű és szerethető karakterek fölé, és a végeredmény igancsak tetszetős lett. DVD-kiadásban 26 rész, mindegyik egy hét öt eredeti részét öleli fel.
Túl bőven nem lehet az Azumanga Daioh-t leírni. Néhány középiskolás lány jól elvan, szépen lassan evickélnek a végzés felé, és semmi érdekes nem történik velük. A nem túlzottan épületes kerettörténetet a karakterszereplők dodják fel, az ismétlődő poénok kellemesen kikapcsolják az embert.
Erős negatívum, hogy az tv-adás ötperces epizódjai optimálisabban adagolták ezt a fajta humort. Nagy dózisban erőltetté válik, túl sok a 26 rész egy hónapra szétosztva is. A sorozat tehát összefoglalva nem több, mint aminek látszani akar: könnyű kikapcsolódás hajtós napok estéire.