Egy lány álmában zuhan lefele, s találkozik egy fekete madárral, akit megszólít. A különős álom véget ér még a földet érés előtt. Egy fallal körbevett városban találja magát feltűnően kedves korabeliek között. Nem emlékszik semmire az álom előtti életéből, s mint kiderül, a körülötte lévők sem, ők is hasonlóan kerültek oda, s haibane-knek nevezik magukat. A sorozatban szépen felépül az őket övező világ, és kibontakozik a szereplők személyes tragédiája.
A teljesen fiktív történet középpontjában az egyén és közeli emberi kapcsolatainak viszonya áll, maga a keretsztori még jobban kiemeli ezt, s egyedi légkört ad a sorozatnak. A mondanivaló elsőre igen banálisnak tűnik, mégis nagyon ritka téma a filmek körében: az egyén önmagát csak másokon keresztül képes meghatározni, s értelmet adni saját létezésének. A Haibane Renmei erénye, hogy ezt a cselekményen keresztül, nagy gonddal felépítve közelíti meg, s így válik hitelessé. Ebben mind a szereplők nagyfokú kidolgozottsága, mind az eredeti szinkron sokat segít, ami szintén kiváló munka.
A fenti, önmagunkkal való konfliktus megalapozása köré épül az egész sorozat. Megismerhetünk egy fiktív valóságot, ahol kevés szabály uralkodik az ember felett, aki egyszerre kiszolgáltatott és felelős másokért. Ez a kettősség néhány gyönyörűen stilizált jelentesorban csúcsosodik ki, és ismerhetünk meg rá egy lehetséges, morálisan elfogadható választ. Ha ezt nem látjuk mögötte, akkor is egy nagyon kellemes hangulatú, kedves történet, amelyben egy kicsit önmagunkra ismerhetünk.
Nekem egyik személyes kedvencem, az egyik legjobb pszichológiai tárgyú anime. S ez különösebb külcsín nélkül. Egyszerű barna tónusok, klasszis seinen karakterdizájn.

Kritikákat olvasva az egyik legszélsőségesebben megítélt animesorozat. Tegyük hozzá, teljes joggal. Egyik oldalon állnak a saját rajongói honlapot szerkesztők, másikon a magukat tapasztalt animenézőknek tartó fanyalgók. Nem a kompromisszum kedvéért, de mindkettőnek teljesen igaza lehet. A történetet ezúttal nem írnám le, a linkeken ezt nálam jóval profibban megteszik, inkább csak értékelném az Elfen Lied-et.
A sorozatban korszakalkotó művet látni erős túlzás. Klisépanelekből mások is építkeznek, ez önmagában említésre sem méltó. Minthogy az sem, hogy itt talán a legdivatosabbakról van szó. A fétisorgiába bőven belefér az összevert, lilahajú kislány, egy természetfeletti új faj, de még a "főgonosz" ostoba figurája is. Akkor miért ez a népszerűség? Mi viszi el a hátán a bugyuta karaktereket és az ellentmondásos történetvezetést?
Az Elfen Lied a jól megkomponált hangulatelemekkel emelkedik ki a mezőnyből. Az opening zseniális felütés. Klimt montázsok, és latin nyelvű ária - biztosan sok vér fog folyni: és rögtön folyik is! Az antik dráma új köntösben érzetet végig fentartja a sorozat, és nem is nyújtja hosszúra. A 13 rész pont elég, hogy az amúgy szórakoztató történet ne váljon unalmassá és hiteltelenné.
Amelyek a sorozat gyenge pontjai, azok a kicsit nehezen emészthetőek a karakterek és a motivációik. A mutáns főhős rengeteg szenvedésen megy keresztül, kitaszítják, és egy moralitás nélküli pusztító szörnyeteggé változik, aki csak néhány emlékfoszlány és a véletlen játékának köszönhetően nem öl meg mindenkit maga körül. Gyakorlatilag minden szereplő vagy sodródik a véletlennel, vagy végtelenül banális céljai vannak, mint világuralom, vagy egyszerűen csak élni akarás. Így válik egy viszonylag érdekesen induló sztori több helyen is érdektelenné, és zagyvasággá.
Kár, hogy kilóg a lóláb. S varázsütésre el is készült a zseniális giccs, amit látni kell. Talán azt mondanám, az anime Tarantino-i készíthették.