2012. június 18. 15:00 - Takumi84

Mawaru Penguindrum: Segíts magadon, Isten is megsegít?

Anime kerekasztalunk második témája, az általam eddig hibásan mostohán kezelt Mawaru Penguindrum. Két kimerítő kritika született már az oldalon, és maga a sorozat is feladta nekem a leckét. Az első néhány rész után már nem elégedtem meg a szokásos, kedvcsináló, lényeget csak kevéssé érintő ajánlókkal, így elkezdtem magam mélyebbre ásni a neten fellelhető, a témába kapcsolódó oldalakon. Bizony, ekkor szembesültem azzal, hogy a MaPen a fanspekulációk Mekkája. Számos fórumon a nézők együtt találgattak, hogy a felbukkanó jelek mit szimbolizálnak, van-e mögöttes jelentésük, mások már konkrét spekulációkkal és magyarázatokkal szolgáltak. Igazából ez jó figyelmeztetés volt, hogy a szokásosnál kicsit éberebben figyeljem a sorozat történéseit.

Ennek köszönhető, hogy a neten számos érdekes, a szerző gárdához kapcsolható érdekességet is találtam (például a rendezővel készült interjúból, amit a blu Rayhez mellékeltek, kiderül, hogy a piktogrammos emberkék nem spórolás, hanem részben rendezői lustaság, és eltérő stábigények miatt születtek meg :D). Ezt, a korábban már csatolt linkek mellé még egy angol nyelvű Livejournallal egészíteném ki, a hardcore MaPen rajongók talál örülni fognak a csemegének. ;)

Meglepő, éppen talán a szokásostól kicsit bonyolultabb összetettsége miatt, de nem éreztem azt, hogy a Penguindrum széles körben várt, vagy kibeszélt sorozat lenne. A benyomások is vegyesek voltak, bár kitartó nézői azért jóra értékelték a sorozatot. Jelen kritika keretében én is hasonló értékítéletre készülök. Először a saját spekulációimmal borzolom az olvasók kedélyeit, aztán reflektálok a már közzétett két kritika észrevételeire is. Bár Elis már írta, hogy a sorozatról nagyon nehéz spoilermentesen írni, ezúttal mégis meg kellett tennem ezt, mert a felszín alaposabb megkapargálása lehetetlen néhány fontos részlet felfedése nélkül. Előre is bocs, aki még nem látta, az inkább ne olvassa végig. Készüljetek, ez egy kicsit hosszú lesz! ;)

 

Tovább
komment
2012. június 16. 15:00 - morwen

Mawaru Penguindrum - allegorikus félrebeszélés a családalapításról

Miután olvashattunk egy lelkes bemutatót az animéről, úgy érzem rám hárult a feladat, hogy belegázoljak a mocsárba, és szedjek néhány gombát. Gombából elég sokféle étel készíthető, és jól megpucolva, megfőzve finom leves vagy pörkölt lehet belőlük. De mint tudjuk, nem minden gomba ehető, és néhány még mérgező is. Éppen ezért jobban járunk, ha szakértővel, vagy legalább hozzáértő emberrel vizsgáltatjuk meg a gombákat, amiket szedtünk. Szerencsére én már évek óta járok a mocsárba gombákat szedni, ezért könnyen felismerem az ehetőket és a mérgezőket is. Lássuk tehát, ezúttal mi került a kosarunkba.

Tovább
komment
2012. június 14. 15:00 - ElisB

Mawaru Penguindrum

 Új sorozatunk, az animekerekasztal mostani kiszemeltje a 2011-es év egyik legjobbja a Mawaru Penguindrum. Én választottam, ezért enyém a megtiszteltetés, hogy egy gondolatindító kezdő kritikaféleséget írjak, és bevallom, most először nehéz objektívnek maradnom, a rendező iránti elfogultságom miatt.

ElisB 

 Ha valahol el kellene kezdenem, akkor úgy kezdeném, hogy létezik egy zseniális rendező, Kunihiro Ikuhara, és réges-régen volt egyszer egy Utena. Ha nem lett volna Kunihiro Ikuhara és nem lett volna az Utena, talán soha nem küld az egyik barátom egy klippet és nem szeretek bele azonnal a szürreális, őrült világba, ami átsütött egy rövid AMV-n is és nem fedezem fel az animék csodáját. Jöhetnek, mehetnek az animék, a történetek, az élmények, a katarzisok és a mélypontok az életemben, de az Utena mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben… hiszen az első volt.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása