2012. június 14. 15:00 - ElisB

Mawaru Penguindrum

 Új sorozatunk, az animekerekasztal mostani kiszemeltje a 2011-es év egyik legjobbja a Mawaru Penguindrum. Én választottam, ezért enyém a megtiszteltetés, hogy egy gondolatindító kezdő kritikaféleséget írjak, és bevallom, most először nehéz objektívnek maradnom, a rendező iránti elfogultságom miatt.

ElisB 

 Ha valahol el kellene kezdenem, akkor úgy kezdeném, hogy létezik egy zseniális rendező, Kunihiro Ikuhara, és réges-régen volt egyszer egy Utena. Ha nem lett volna Kunihiro Ikuhara és nem lett volna az Utena, talán soha nem küld az egyik barátom egy klippet és nem szeretek bele azonnal a szürreális, őrült világba, ami átsütött egy rövid AMV-n is és nem fedezem fel az animék csodáját. Jöhetnek, mehetnek az animék, a történetek, az élmények, a katarzisok és a mélypontok az életemben, de az Utena mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben… hiszen az első volt.

 A bevezetőmből már kitűnik, hogy nem véletlenül választottam a Mawaru Penguindrumot a kibeszélős kerekasztalunk áldozatául. Mikor megtudtam, hogy annyi év elteltével Kunihiro Ikuhara új animével jelentkezik, nem volt kérdés, hogy nekem látnom kell.

 „Szürreális. Merész. Egyedi. Forradalmi.”

 Ezekkel a szavakkal jellemezték az egyik külföldi blogon. És valóban Kunihiko Ikuhara tizenkét évvel az Utena után visszatért, és az új művét elég is lenne ezzel a négy szóval jellemezni, aki végigment ezen a kiszámíthatatlan, néha-néha abszurd hullámvasúton, amit ez az anime kínált, annak ismét évekre elegendő gondolkodni és elemezni valót hagyott. Minden azon áll vagy bukik, hogy ki mennyire vevő erre az elborult világra, mennyire fogja meg a hangulat és mennyire hajlandó figyelni, a dolgok mögé nézni vagy gondolkodni a felvillanó szimbólumokon.

 A történet kiindulópontja röviden annyi, hogy három testvér Kanba, Shouma és Himari, miután szüleik meghaltak, együtt élnek egy pici, színes házban és próbálják egyben tartani a kis családjukat. Himari nagyon beteg, ezért a két fiú próbálja felhőtlenné és boldoggá tenni a kislány hátralévő napjait. Egy nap az állatkertben, miközben Shouma egy furcsa pingvinkalapot vesz Himarinak, a kislány összeesik, és a kórházban meghal. A pingvinkalapnak azonban különleges hatalma van, és feléleszti Himarit, életéért cserébe egy dolgot kér: a fiúk találják meg és hozzák el neki a pingvindobot… a pingvindob keresése közben mi is bepillantást nyerünk az életükbe, megismerjük a testvérek nagyon-nagyon eltérő jellemét. Kanba a komolyabb, szívtipró, aki a családfenntartásért felel. Shouma a naivabb - és ő szállítja a humorosabb pillanatokat - akit csak a kis család összetartása érdekli. És persze Himari, akiről az elején nem sokat tudunk meg, csak hozta az „aranyos kislány, aki a koránál sokkal érettebben viselkedik” klisét… bevallom, én a történet kezdetén nem is igen kedveltem, aztán az anime felétől mégis az ő részei voltak azok, amik rendszerint garantálták az összeszorult torkot, főleg azok a pillanatok, amikor az ő szemén át látjuk a két fiútestvért. Az utazás során találkozunk mindenféle furcsa szereplővel is, például Ringoval - az ő naplójáért indul a hajtóvadászat – Masakóval, aki mintha Kanba áldozata lett volna a szívtiprás során és igyekszik keresztbetenni a hőseinknek, az elvarázsolt tanárral és amatőr ornitológussal Tabukival és a színésznő Yurival, akik a elsőre fillernek tűnő epizódokat színesítik és látszólag semmi közük a történésekhez és mire észbe kapunk már magába ránt az anime furcsa hangulata, és ahol –ne feledjük egy percig sem! - semmi és senki nem az, akinek első pillanatban látszik.

Megvan még az a négy szó? Egy pillanatig se menjen ki a fejünkből:

 „Szürreális. Merész. Egyedi. Forradalmi.”

 A Mawaru Penguindrumot – hiába teljesen egyedi  az ember önkéntelenül is a mester előző művéhez az Utenához kezdi hasonlítani. Ez talán nem véletlen, hiszen a karakterdizájn hasonló, ahogy a szereplők jelleme is. Az Utena a felnövésről szól és a „világ forradalmasításáért”, azaz a világ megváltoztatásának lehetőségért párbajoznak a szereplők, ebben az animében a fő téma a család és azt feszegetjük részről-részre, hogy valóban létezik-e olyan, hogy előre elrendeltetés, vagy az egyén sorsa megváltoztatható? Azonban, amíg az Utena fantázia világban játszódik, addig a Mawaru Penguindrum a valóságban. Ugyanúgy előkerülnek kényes témák, mint a családon belüli erőszak, és mindkét történetet belengi az elfojtott szexuális feszültség. Az első fele a történeteknek csak amolyan bevezetésnek, a főbb karakterek bemutatására szolgál, látszólag filler epizódokkal megtűzdelve (bár filler vagy nem, én Ringo stalkerkedésén nagyon jól szórakoztam), de érdemes végig résen lenni, mert később itt is mindennek lesz jelentősége, legyen az a 95-ös szám, vagy éppen, hogy a kis családba bekerülő pingvinek mit idétlenkednek. Ahogy az Utenában a párbajok előtt, így most is kapunk a Kristály Hercegnő megjelenésekor állandó zenei betétet: a „Rock over the Japan”-t valamint magical girl-ös átalakulást is, ami… fantasztikusan van megoldva grafikailag és igazi „mindenkinek látnia kell” kategória. Aztán a történet második felétől kezdődik az igazi hullámvasút, és a szürreális világot nem csak a színek és a képek kavalkádja, de az egymás után következő vicces, majd hihetetlenül lehúzó hangulatú részek egymás utáni váltakozása is erősíti. (A történet csúcsa mindenképpen a két bárány meséje Shoumától… nos, annál mélyebben még nem hiszem, hogy voltam filmélményeim alatt). Az Utenában, ahogy a főbb karakterek háttér történetét megismertük, az egyik ellenfelet Kunihiro Ikuhara szinte főszereplővel megegyező „nemesi” szintre emelte, (Ki vette észre, hogy Utena a párbajok előtt soha nem hajol meg egyetlen ellenfele előtt sem, de van egyetlen ember, aki előtt mindig? És ki tudja, hogy ki volt az az egyetlen ember? Bizony, a történet felétől azon kaptam magam, hogy Juri Arisugawának szurkolok, hogy legalább egy picit… egy ici - picit sikerüljön megtalálnia azt a csodát… ) ugyanúgy itt is eljött a pillanat, amikor a mester csavart egyet a történeten, minden és mindenki, amit/akit ismertünk hirtelen a feje tetejére állt és én is titkon picit Masako drukker lettem. Ami az Utenában a „mesélő” árnyjáték lányok, az itt a metróban lévő fényreklámok. És itt vannak újra a szimbólumok… a szimbólumok…a szimbólumok. Az alma, a dobozok… de…

…az agyalást és az értelmezését meghagyom Nektek, (ehhez már pár oldalon olvashattok adalékot) ha ebbe most belekezdenék az erősen spoileres lenne, és nem akarok élményromboló lenni, ezt a világot jobb ha mindenki saját maga fedezi fel..

 Nehéz bárhol is belekötni, vagy bármi kritikát megfogalmazni. Tényleg annyira zseniálisan rakták össze részről-részre, apró pici adalékokként, hogy a végére tökéletesen összeállt az igazi mondanivaló, hogy bizony a sors és a jövőnk soha sincs belénk kódolva, nincs eleve elrendeltetés, minden megváltoztatható, ha megtaláljuk magunkban a célt, az okot, ami miatt érdemes küzdeni. Egy ponton lehetne megfogni az animét, és több oldalon láttam is, hogy az utolsó rész történései sok rajongó nemtetszését váltotta ki… de ha összeszámoljuk azokat az almákat, ennek úgy kellett történnie, ahogy történt. Tehát ha úgy nézzük nem lesz happy end, ha meg megfordítva nézzük, akkor a sors elleni küzdelem sikerült, tehát mégis pozitív a mondanivaló végkicsengése. De lehet ezt csavarni így is, úgy is, kinek lelki alkata szerint.

 A karakterdizájnról ejtettem már szót, Lily Hoshino nevét mindenképpen érdemes itt megemlíteni, mert csodálatos munkát végzett. A hátterek és az OP endingek grafikája is…egyszerűen…egyszerűen gyönyörű, egy igazi vizuális orgia! Színes, élénk, kavargó… olyannyira, hogy igazából a zenékről el is vonta a figyelmemet, pedig az anime felétől minden részhez külön endinget is kaptunk. Ami viszont megmaradt bennem, hogy a „Rock over the Japan” alatt viszont ahányszor csak meghallottam végig ott volt a vigyor a fejemen. Egy valamit még megemlítenék a grafikához, hogy a hátterekben egy (számomra) furcsa megoldást is alkalmaztak, a tömegjeleneteknél körvonalas, üres emberrajzok vannak, vagy Masako nagyapjánál csak egy kép az arc helyén…ez utóbbi hihetetlenül jól működik, valahogy még jobban elidegeníti tőlünk a karakterét, pedig egyébként sem éppen egy szerethető figura.

 Hogy is volt?

 „Szürreális. Merész. Egyedi. Forradalmi.”

 Azt hiszem, tökéletesen megfelel ennek a négy szónak… még ha az utolsó kicsit merésznek is tűnik, a megnézés után mindenki döntse el maga mennyire az.

 A végeredmény tehát egy szürreális, néha nagyon elborult, epikus és katartikus utazás, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszik és bejön, Őszinte leszek, nem is ajánlom mindenkinek. Akinek anno az Utena nem tetszett, annak valószínű a Mawaru Penguindrum sem fog. De egy biztos: a Mawaru Penguindrum az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb, legegyedibb animéje volt, amire már nagyon szüksége volt a műfajnak. Azt pedig csak remélni tudom, hogy Kunihiko Ikuhara nem hagy ki újabb tizenkét évet a következő remekművéig. 

 És mivel első vagyok, mindjárt rá is dobok egy tízest. Úgy tűnhet, hogy én könnyedén dobálom ezt a pontszámot, de most nem is fogok magyarázkodni emiatt, mert jelen anime esetében az ok egyszerű: számomra 2011 legjobbja volt.

 

Értékelés: 10

 
Linkek:
ANN
Animeaddicts
Wiki

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr524551014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása