Aranyos, felhőcskés, napocskás, madárcsiripelős animézést kívánok minden olvasónak, hiszen a mai írással egy végtelenül naiv lány kalandjairól beszélhetünk. Nem, nem lolihentai, nem is Hello Kitty Island, de azért közelít. Ez a Mahou Tsukai ni Taisetsu na Koto. Mindenki megjegyezte, ugye? (Szerk.: Akkor is le kell írnod többször.)

Főhősünk, akit a 'kamera' hűségesen követ, hogy mást ne is mondjunk, még a fent említettnél is naivabb, lassan olyannyira, hogy a sorozat nézése közben nem meglepő, ha mi már nem is az élet akadályain, de az ártatlanság szobrát helyéről ledöntő lányka reakcióin fejeljük le az asztalt vagy a monitort. A történet, habár nem lényegtelen, eléggé sablonos, és nagyon is mezsikel görl. Főszereplőnk a nagyvárosba jön, hogy mágiát tanuljon, és neki minden újnak tűnik, mindent tanulnia kell, hogy ne vesszen el a város tömegében és életében. Rövidre zárva, a kedves kislány ha nem is fog elveszni, de a tanulás apróságain, szép tanulságokon, és néhány  fényes-csillogós mágián kívül mást nem is nagyon csinál. Ezzel el is megy a végtelennek tűnő tizenkét rész, katarzis nincs, pedig még az utolsó rész végén is nagyon reménykedtem. Hiányérzet annál inkább marad, minél inkább vártuk a nagy finálét, valahol mélyen pedig az ember nem érti, miért is ült le egy teljesen random magical girl anime elé, amikor jobbakból is válogathat bármikor, ajánlások alapján.

Az élmény persze nem olyan szörnyű, hiszen a képek kifejezetten szépek, néha a régies rajzolást és stílust idéző kockákat lehet látni a képernyőn, és eltűnődhetünk a régi animéken (lesz is rá időnk). Az emberi formák kicsit mind kecsesebbek az átlagosnál, az arcok pedig elegánsak, vagy éppen békések, mindenkiben megvan a szépség, amit a rajzolás is sejtet. A varázslatos világ képéhez pedig ugyanígy nagyon romantikus a zeneválaszték; emocionális ütemekből nincs hiány, csicsázott effektek mellé csicsázott csilingelős mágiahangok járnak, a mikrofonokba pedig kellemes férfihangok duruzsolnak - egy szó mint száz, az anime megvalósítása nagyon jó úton halad a shoujo megnevezés felé. (Az igazat megvallva ezt Japánban bizonyára csak csicsergő 10 éves lánykák nézték.)

Összevetve emlékeimet, és végiggondolva más emlékezetes animékre a kalandjaim során, büszke vagyok magamra, elvégre is sokan nem bírnak végigülni bizonyos csoportokba tartozó műveket. Más szóval: a Mahou Tsukai ni Taisetsu na Koto valami csodálatos, felvirágozó élmény, teli rózsaszín értékközvetítéssel, és furi figurákkal, tanítani akarással. A háttérben húzódó lehetséges szándék igazán értékelendő - kislányok számára. A többieknek... Nos nem ér annyit, hogy ezt is kipipálhassuk a listán.

Azért sem írtam le többször.

Értékelés: 5,6

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Mitől lesz különleges egy hentai? A válasz többnyire ugyanaz: semmitől. A pornó az pornó. Viszont mindezt meg lehet egyedien is oldani. Például úgy ha egy férfi szereplőt sem vonultatunk fel. Hogy így mit kapunk? El lehet képzelni...

Az anime hét részből áll, amik összesen négy történetet mesélnek el, mindegyikben magányos hölgyek keresnek vigaszt maguknak, és ki ebben, ki abban meg is találja. Az anime különlegessége lehet még, hogy nagyon lassan halad, és nem nagytotálban mutat mindent, inkább csak kis hangulatfestésről van szó. Sokszor a teljesen felöltözött hölgyeket pásztázza a kamera, vagy teljesen hétköznapi jeleneteken bíbelődnek. Ez a hentai tehát lassú és vontatott, sok belső monológgal és jellegtelen eseménnyel. Az azért zavaró lehet, hogy sokszor a hétköznapi elemek teljesen banálisan csapnak át az erotikába, és a hölgyszereplők általában nem restellenek nyílt utcán, vagy nagy tömegben magukhoz nyúlni.

A grafikára nem lehet panasz, mivel csak kevés figura van, és a hátterekre se kellett nagyon időt pazarolni, a szereplők jól néznek ki. Kicsit sok az állókép, de azokat legalább normálisan megrajzolták.

Összességében a  G-taste leginkább a női leleményességről szól, nem csak nőknek. Sőt, leginkább nem a nőknek. Eredeti, kicsit máshogy pornó, de attól még pornó marad.
 

Értékelés: 5.8

Linkek:
Animeaddicts

D, a vámpírvadász egyike azoknak a ritkább eseteknek, amikor először alkották meg az animét, és csak sokkal később dobták piacra a történet manga változatát (az eredeti történet egy '83-as light novel-ből származik)  Ennek ellenére Magyarországon valószínűleg mindenki jobban ismeri a  mangát, hiszen le lett fordítva, és jelenleg is kiadás alatt áll, ráadásul az eredeti anime sem nevezhető egy mai darabnak, tekintve, hogy 1985-ös.

Történetünk a távoli jövőben játszódik, az emberiség új ellenféllel találta magát szemben: az éjszaka démonaival. Vámpírok, vérfarkasok és egyéb szörnyek garázdálkodnak a földeken, kényük-kedvük szerint ragadva el állatokat vagy éppen fiatal hölgyeket. Az emberek kis csoportokra szakadtak szét, és inkább csak védik szűkös javaikat, mintsem felvennék a harcot a szörnyetegekkel. Ez érthető is, hiszen hiába vannak modern fegyvereik, a démonok még így is sokkal erősebbek, és csak néhány vadász tudja felvenni velük a versenyt. Ilyen nagy tudású vadász D is, aki vámpírokra specializálódva járja a világot, és ment meg minden szembejövő bajbajutottat, jelen esetben egy fiatal, vámpír harapta hölgyeményt.

Az anime grafikája elég nehezen értékelhető a mai animékhez szokott szem számára. A kivitelezés a maga idejében nagyon színvonalasnak számított, több díjat is elnyert, és nagyon megbecsülendő, hogy ez a több mint egy órás animáció tényleg még kézzel készült, és nincs benne egy percnyi számítógépes grafika sem.
Ennek ellenére, én nem estem hasra a látványvilágtól, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az anime fele vaksötétben játszódik, és akkor se sokat tudtam kivenni a jelenetekből, ha teljesen kivilágosítottam a képernyőm. A maradék, kivehető jelenetekkel különösebben nem volt bajom, bár a szörnyek elég érdekesek, néhány inkább vicces mint félelmetes, és a főszereplőnk mimikája is hagy némi kivetnivalót maga után, tekintve, hogy ugyanazzal a fapofával csinálja végig az egész filmet.

Ha a grafikáról nem is akarnék mondani rosszat, a történetvezetést akkor is le kell húznom. Az anime csak úgy elkezdődik, és csak úgy befejeződik, a kettő között meg folyik a vér. Nem éreztem semmilyen szervezőerőt az események mögött, nincs normális felvezetés, nincsenek drámai fordulópontok, vagy katarzis. Egyszerűen csak elindulnak, szétrúgnak pár démonsegget, felvillan pár bugyi (a főszereplőhölgy nem is értem miért húzott szoknyát), és a végén azért elejtenek pár hálakönnyet, hogy meglegyen a klasszikus befejezés.
A harcok gyakorlatilag funkció nélküliek, nem derül ki miért is mennek egymásnak az ellenfelek, egyszerűen csak szembetalálkoznak és elkezdenek verekedni. Ráadásul főhősünk az összes csatát kifejezéstelen arccal küzdi végig, és gyakorlatilag legyőzhetetlennek bizonyul, ami elveszi a harcok izgalmát, hiszen úgyis tudjuk ki fog győzni.

Ami engem meglepett, az az, hogy a film egész jó pontokat kapott a rajongói oldalakon. Többen kiemelték a szép grafikát, azt, hogy egy klasszikusról van szó, de szerintem a magas pontok egyedül az anime korának, és hajdani népszerűségének szólnak. A Vampire Hunter D lehet, hogy egy nagyon jó, minőségi anime, és csak én nem vagyok kompatíbilis az értelmetlen vérontással és a szótlanságba burkolódzó főhőssel, de nekem akkor se tetszett.

Értékelés: 5,1

linkek:
Animeaddicts
ANN