Na ez volt az a sorozat, ami először lőtte ki alólam a széket igazán, egy igen hosszú, általatok is érezhető szünet után, ezzel újra belevetve a munkába, és abba az érdekes állapotba, amikor újra érdekelni kezd, hogy mitől is olyan vonzók számunkra az animék.
Gondolom nem árulok el nagy meglepetést azzal, hogy elmondom, még mindig nincs meg a megoldás, viszont a Black Lagoon már nagyon is a fejemben van. A maga realisztikumával, és a mögüle néha kilépő hihetetlen mutatványokkal a felszínen, a kalózlét egy olyan szférájába áthatunk bele, ami nem is olyan vonzó, ahogyan azt a Karib tengeri vidám pajtások társasága bemutatta. Mert akárhogyan is történt, és akármennyire is az arcunkba lett téve a mocsok és a káosz, a Black Lagoon fogható, életet oldalról szemlélő, gettómélyi, folyton egy zombikhoz hasonuló életképet ad a főszereplőiről, és némely eseteket kivéve egyáltalán nem tetszeleg a banda a jók oldalán - éppenhogy oldalon se nagyon állnak, hacsak nem a pénz, vagy éppen az önmaguk oldalát számítjuk.
Mit is lehet ezen a sivár, és mesteri, képen túl mesélni a Black Lagoonról? A márkajelét persze meg kell említeni; Revy az igazi "gunman" nő a férfiak között, de mindegyik fölött, és bizony, sok tekintetben minden szint alatt. Revy, a maga kettősségével a sorozat legkirívóbb tükre, és persze a fanszervíz fő szolgáltatója is, mint ilyen, végig a szemünk előtt táncol, cseppet sem szépnek mondhatóan. És pesze, mint az a sorozat közben ki is derül, nem csak a mi szemünk előtt van ott a fegyvereket lóbáló vad nőszemély, hanem az "igazi" főszereplő, az irodából szalajtott városi fickó előtt is. A kalózok világában túl naiv és gyámoltalan emberünk a másik, gyakran érthetetlennek tűnő karakter. Ragaszkodva a régi élete ideáljaihoz, és megélve az árnyasabbik oldal szabadságát, egyre és egyre jobban látjuk, akármennyire is változni látszik, sosem áll egyik oldalra sem; mindkét oldal furcsa görbe tükre lesz, aki sehol sincs otthon, ragasztva ezt a kórt ránk is, hogy soha ne érezzük Roanapurba valónak magunkat - teszem hozzá, igen helyesen.

Habár azt is írtam Revyről, nem szép, koránt sem a grafikáról beszéltem, mert a Lagoon bizony belehúzott minőség terén, és habár a ruhacserét lespórolták a szereplőkről, bőven visszajárt a kispórolt munka a dinamikus mozgások, hátterek, és egyáltalán nem utolsó sorban az alakok kiemelkedő minőségében - mert a fanszervíz itt aztán nagyon konkrét. Mindenképpen díjazható a tónusos különbségek jelenléte is a sorozatban, hiszen amikor a bűn városában vagyunk, a vöröstől sötétebb, koránt sem vidám színek kísérik a képet, míg gyakorlatilag bárhol máshol, a színek a trópusok és tenger találkozásának viámságát tükrözik. Ezalól kivétel csak egy van, a békés Japán nagyváros börtönszerű képe, ami félelmetesen hasonul a bűntanya képével.
Úgy ahogyan a képek, a hangok is kivételesek. Mondhatni, brilliáns válogatott volt a mikrofonok előtt, és mindegyik szereplő, még a mellékszereplők is hihetetlenül jól passzoló hangokat kaptak, így a hangulat és a hátborzongás sosem áll le teljesen. A zenék vegyesvágottak, de ettől még remekelnek, egyik főként említhető darab az ending lassú melódiája, ami akkor is belénk ütemezi a Black Lagoon kettősségét, ha egy teljesen akciódús epizód végén vagyunk.

A kalózok világa bizony igen kétélű, a modern világban pedig ez csak még erősebben kirajzolódik a karakterek köré; a Black Lagoon ebben alkot gyönyörűt, megmutat mindent, mélytől a sallangosig, a naiv nemességtől a féktelen és értelmetlen dühig, és közben csakis az akcióban tér el a puskaporszagú valóságtól. Hátborzongató realisztikuma a naivaknak és a kicsiknek egyáltalán nem ajánlott, a karakterek lelki világának és viselkedésének lefestése viszont mindenkinek kötelező lehetne. Többször is.

Értékelés: 9,8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime