Ritkán láthatunk olyan animét, mint az Angyaltojás, és itt biztosan sokan beletennék a mondandójukba azt is, hogy szerencsére, amit ezen a ponton nem tudok nem-megérteni.
A film, merthogy egy 70 perces komor és sűrű csodáról van szó, sokaknak bizony érthetetlen, és a többiek számára is legalább nehezen feldolgozható. A cselekmény elnyúzott, a pár sorban ténylegesen leírható valóságánál pedig sokkal többet mond el számunkra a stílus, a hatások és a kifejező eszközök összessége, amelyek talán legtöbbünknek ismerősek lehetnek.
Rá is jöhetünk igen korán, hogy mi is volt olyan ismerős, ha tudjuk, hogy a mű alkotója az a Mamoru Oshii, aki neve fémjelzi többek között az Urusei Yatsuura, és a Ghost in the Shell animéket, de például a Patlabor és a Kerberos sagák is hozzá köthetőek írói szinten.

A film történetéről nem szólok, mivel egy mondatban lelőhető az összes valós történés, inkább utalok a minden mögött, de így is szinte a felszínen lebegő filozófikus kérdésekre, amik a film valódi jelentését, okát a létezésre képviselik.
Mamoru műveiben többször jelenik meg a keresztény vallás háttérként, illetve utalásként, itt sincs ez másként, sőt a párbeszédek sejtetni engedik, hogy a világ maga az özönvíz egy alternatív utóhatása, utángondolása, ami magában rengeteg kérdést vethet föl, mégis a fő téma a tojás, illetve mindaz, amit az átvitt értelemben jelenthet.

Mivel kritikát, és nem filozófikus elemzést írok, illetve nem tanár vagyok, nem szeretném megmondani senkinek, hogy mit lehet, főleg nem, hogy mit kellene belelátni az alkotásba. A művészetek azért léteznek úgy, ahogyan látjuk őket, mert az alkotóiknak valamilyen üzenetük volt mifelénk, és ezt az üzenetet soha nem szabad befolyásolni, sem megmásítani, mert mindenki máshogy érzékeli és dekódolja magának mindazt, amit hall, lát és érez.

Az anime korának kirívó darabja, rajzolása meglepően részletes és kifinomult tud lenni, azonban számomra a főszereplők már-már túlzóan ki vannak emelve a film valóságából, ami szemet-lelket bebörtönzően, és nyomasztóan feketéllik, szürkéllik végig az alkotás során.
A zenék a mai fülnek kissé régiesek, azonban hangulatban teljesen alkalmazkodóak, néhol vezető szerepűek, köszönhetően a cselekmény, és néha a konkrét jelenet lomhaságának.

A műnek nincs semmilyen korhatárbeli megkötése, nem mintha meg lehetne határozni egyéb módon a legtökéletesebb célközönséget, talán azért, mert nem is szántak neki a készítők. A legközelebb talán akkor járok az ajánlással, ha azt mondom, az anime valamirevaló élettapasztalatot, és EQ-t (érzelmi intelligenciát) kíván.

Elolvasva az írást, talán sokakban felmerülhet a kérdés, miféle kritika-ez, miről is írtam egyáltalán, nekik írom ezeket a sorokat:
Vannak olyan filmek időről időre, évtizedenként egyszer, ritkán többször, amik már megszületésüktől kezdve megosztják környezetüket, és mint az az Angel's Egg esetében is igaz, fél oldalnyi szövegkönyvükkel is képesek totálisan lecsapni a biztosítékot legalább az egyik tábor elméjében, nagyon mély nyomokat hagyva érzelmi jelenlétükben, akár tartósabban is. Ezek az alkotások nem érdemelnek beskatulyázást semmilyen téren, mondhatni alig élnek a föld színén olyanok akik képesek helytálló kritikával illetni, és éppen ez az, ami miatt meg kell nézni őket, hogy tudjuk, számunkra mit jelentenek.
Ennél az animénél is, de minden más alkotás esetén továbbá, azt kell mindannyiunknak szem előtt tartania, hogy bárki kritikáját olvashatjuk, amíg nem láttuk azt, amiről olvastunk, ugyanannyira szegények maradunk, és igen valószínű, hogy előbb-utóbb valami olyat is elmulasztunk, ami talán sokat jelenthetett volna nekünk.



Értékelés: 8