Nem kellett sokat haboznom, amikor azon gondolkodtam, hogy melyik animéről írjak első körben kritikát: arra jutottam, hogy az egyik legfrissebb élményem osztom meg veletek, ez pedig a Kareshi Kanojo No Jijou (röviden: Kare Kano) című sorozat.
Az alapszituáció a következő: adott egy fiú és egy lány, akik osztályuk, sőt egész iskolájuk megbecsült tanulói - kiemelkedően okosak, szépek és kedvesek mindenkivel. Hogy a helyzet mégse legyen ilyen egyszerű, a lányról, Yukinoról már a legelején kiderül, hogy a fenti tulajdonságok csupán kiválóan kialakított imázsának az eszközei; egyetlen álma, hogy mindenki elismerje és csodálja őt, s ezért nagyon keményen meg is dolgozik. Csupán otthonában engedi el magát, itt ismerhetjük meg kissé önző, nagyképű, ambiciózus, de ugyanakkor vicces énjét is. A jó sztori viszont attól jó sztori, hogy egynél több csavar van benne, pláne, ha ezek közül az egyik kettőt fordul: a Yukino által felépített kis világ ugyanis percek alatt romba dől, amikor véletlenül lelepleződik a másik mintadiák, s egyben (vélt) riválisa, Arima előtt. A fiú pedig minden rossz szándék nélkül, de nem rest egy kicsit a saját malmára hajtani a vizet, hogy ő is közelebb kerüljön céljához, melynek tárgya nem más, mint a mit sem sejtő Yukino.
Az anime tehát gyakorlatilag ott kezdődik, ahol a legtöbb shoujo véget ér: Yukino és Arima végül is elég érdekes módon, de egy pár lesznek. Innentől kezdve ennek a kapcsolatnak az alakulását nézhetjük végig. Milyen külső, de első sorban belső tényezők alakíthatják két ember közt a szerelmet? Mit hozhat ki belőlünk a másik és hogyan lehet legyőzni a bennünk születő, de nem kívánt kételyeket? A sorozat többnyire ilyen jellegű kérdéseket vet fel, s amitől ez az egész mégis más lesz műfaján belül, az ezeknek a gondolatoknak a közvetítési módja. Bár a történet egy tipikus japán középiskolai közegbe van helyezve, és itt is láthatunk különböző iskolai fesztiválokat, rendezvényeket, diákok közti barátságokat és vetélkedéseket, ezeket hol humorosabb, hol pedig komolyabb tálalásban kapjuk meg. A Kare Kano számomra pont ezzel az ellentéttel nyerte el a tetszésemet: valóban olyan dolgokról hallhatunk, amik után talán nekünk is érdemes némi önvizsgálatot tartani, ugyanakkor a jó poénokról sem feledkeztek el a készítők. A zenei világ és a képi megjelenítés is ezekhez a hangulatváltásokhoz igazodik - ez utóbbi esetében például a komolyabb jelenetekhez a legegyszerűbb, legtisztább és ennél fogva legszebb rajzok párosulnak, amiket egy-egy, olykor filozófikusabb belső monológ erősít. A tájképek is mesések, s az anime ilyetén hangulata gyakran emlékeztetett Makoto Shinkai néhány művére.
Minden pozitív tulajdonsága ellenére azonban nem tudok szemet hunyni a felett a tény felett, hogy számomra a sorozat második fele, melyben immár a hangsúly inkább az újonnan megismert barátokra, társaságra helyeződik, egy cseppet veszít az addigi bájosságából, meghittségéből. Ráadásul valamilyen bizonytalan, de sejthető okból kifolyólag a szerzők sem a "legotakubarátibb" módon tettek pontot az anime végére.
Ettől függetlenül érdemes időt szánni rá azoknak, akik szeretnének látni egy olykor igazán léleksimogató, romantikus darabot.
Értékelés: 8.5