Csendben csorogni kezdett a nyálam, amikor megláttam, hogy újabb sport-anime kúszik felfele az Animenewsnetwork toplistáján, ráadásul baseball témával. Egyik nagy kedvencem még mindíg a Princess 9, ráadásul igazán jó sport-animét sem sikerült találnom a Hajime no Ippo folytatása óta, így elég nagy várakozásokkal ültem le a Cross Game elé, és meg kell mondanom, nem csalódtam.
A baseball hálás téma, elég összetettek a szabályai, hogy változatos, érdekes meccseket lehessen rajzolni, és persze ne feledkezzünk meg a hatalmas ügyességet és taktikai érzéket kívánó, így a jó játékosokból könnyen sztárt csináló dobó és ütő pozíciókról sem. Az sem mellékes, hogy nálunk egyelőre nem túl elterjedt a sport, így az amatőr napokig el tudja böngészni a wikit, hogy vajon most ez vagy az miért történt...
A Cross Game, annak ellenére, hogy központi témája a baseball, és jópár meccset izgulhatunk végig az ötven rész alatt, leginkább mégsem a sportról szól. Megszokhattuk már, hogy minden japán középiskolás baseball játékos álma, hogy a híres Koshien stadionban játszhasson egy meccset, amihez persze be kell jutnia a csapatnak a japán bajnokság döntőjébe. Nos, nincs ez másképp a Cross Game szereplőinek esetében sem, maga a döntő mégsem került bele az animébe. A sorozat központi eleme sokkal inkább egy drámai esemény, és maga az élet.
A Tsukishima család - akik a helyi batting centre-t és egy kávézót vezetnek - négy lánygyermekkel büszkélkedhet, akik közül a legöregebbet kivéve mind ugyanabba a 12 osztályos iskolába járnak. A második legöregebb lány Wakaba, aki egy napon született legjobb barátjával, Kitamura Ko-val, ötödikes korában egy úszó táborban balesetben meghal. A szörnyű nap reggelén elmeséli álmát, melyben Kitamurát, és másik barátját, Akaishit látta a Koshienben teltház előtt játszani, ezzel hosszú időre meghatározva kishuga Aoba és barátai mindennapjait.
A sorozat erőssége egyértelműen a karakterekban rejlik, ennyire valóságos, élő, háttérrel rendelkező szereplőkkel talán még egy sorozatban sem találkozhattunk. Mindenkinek megismerhetjük nagy vonalakban a családját, és hogy mit dolgoznak, a szemünk előtt alakulnak kapcsolataik, és ezektől az apró nüanszoktól a Cross Game világa olyan lesz, mintha a valóság egy kis darabkáját látnánk. Így a drámát is teljesen át tudjuk érezni a karakterekkel együtt, és megérthetjük, miért szorult vissza a baseball a történetben a második helyre.
Az anime (és a manga) grafikájára talán tíz évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy régies, manapság már sokkal inkább retrónak lehetne nevezni, azt hiszem jobban eltalálni a sportanime-hőskor stílusát nem is lehetett volna. Emellett a megvalósítás, az animáció teljesen hozza a jelen követelményeit. A zenéről nem tudok mit mondani, semmi kirívót nem találtam benne sem pozitív, sem negatív irányban. Az alkotók számára a grafika és a zene észrevehetően csak eszközök voltak a történetmesélésnek alárendelve, és jól is van ez így.
Hogy az összkép milyen lett, azt mindenki döntse el maga. A nagyon hardcore sport rajongók felhördülhetnek, hogy hova tűnt a döntő? Most akkor nyertek vagy sem? A romantikát vagy a drámát keresők húzhatják a szájukat, hogy minek ez a rengeteg, részletesen lejátszott baseball meccs? Remélem, hogy a többség nem ezeket a szélsőségeket képviseli, és pont úgy fogja tudni élvezni egészében az animét, ahogyan én is.
Értékelés: 9,0