A hosszú nevű anime a témaválasztás miatt van eleve bukásra ítélve, illetve azért, mert nem a megfelelő műfajban dolgozza fel az adott témát. A monetáris világról, vagy akár az egyén pénzügyi kultúrájáról – vagyis hogy hogyan bánik a pénzzel – lehet értelmes animét készíteni, csak nem így. Az alapvető problémát a shounen animék felé való elhajlás jelenti, nevezetesen hogy szörnyek segítségével harcolnak egymás ellen a szereplők holmi erősen sarkított ideológiai ellentét mentén, és a különleges támadásoknak a témához igazodva a közgazdaságtanból vett angol nyelvű neveket adnak. Szóval eleve kudarcra van ítélve, hogy bármi konkrétat megtudjon az ember a pénz működéséről, mert egyébként ilyen téren is elég műveletlen kis hazánk népességének túlnyomó hányada. Persze komolyabban belemenni a témába unalmas lenne, muszáj hangzatos bölcsességeket mondani, hogy a pénz értéktelen a beléfektetett bizalom nélkül. Ez akár igaz is lehet, csakhogy ennél jobban nem fejtik ki. Szóval max annyit tudunk meg, ami eddig is elég nyilvánvaló, hogy a papírpénz értéke nem az anyagában van, mint régen az aranyérmék esetében, hanem spekulatív értékkel rendelkezik, ami függ a pénzt kibocsátó ország gazdasági helyzetétől. De még ennyire egyszerűen se fogalmazzák meg, mert ez már iskolapad szagú lenne.

Aki azt hiszi, hogy ez az anime a szerelemről szól, annak csak részben van igaza. Aki azt gondolja, hogy a felnőtté válásról van szó, az sem lehet teljesen biztos az állításában. A hiba nem a nézőben van, de még csak nem is az animében. Ez egy igen jól felépített sorozat, a tömör formátum miatt – 12 rész – tömör, lényegre törő kifejléssel, és a történethez illő szereplőkkel. A baj a műfajjal van. Nem csak nekem személy szerint, de szerintem a korosztály, aminek készül, nem igazán profitál ebből a műfajból. Bár talán ez éppen így van rendjén. A megfelelő élettapasztalat és érettség nélkül amúgy se tudnának semmi komolyabbat felfogni a fiatalok a párkapcsolatok természetéről, ezért fölösleges próbálkozás volna tanítani őket. Úgyhogy a példamutatás helyett marad a szórakoztatás. Ezzel már csak az az egyetlen probléma, hogy aki már tudja, mi minden következhet azután, hogy valakivel megbeszéli, hogyan érez iránta, annak már nem sok érdekességet jelent nézni fiatalokat, akik hónapokig szenvelegnek amiatt, hogy nem merik elmondani, hogy tetszik nekik az adott lány vagy fiú. Sőt, kifejezetten idegesítő tud lenni, azoknak, akiknek ez egy teljesen természetes mozzanat, és nincsenek olyan komoly önértékelési és érzelmi problémái, hogy ne tudjon természetesen kommunikálni másokkal. Mert itt erről van szó, a természetes emberi kommunikációról, aminek része az is, hogy tisztázzuk másokkal mi a véleményünk, mit gondolunk róluk, és ha szeretnénk tőlük valamit, akkor azt is értelmesen meg tudjuk fogalmazni. Aztán mások reakciójával törődni már a következő lépés, de ide már nem nagyon megy tovább a sorozat.