Aranyos, felhőcskés, napocskás, madárcsiripelős animézést kívánok minden olvasónak, hiszen a mai írással egy végtelenül naiv lány kalandjairól beszélhetünk. Nem, nem lolihentai, nem is Hello Kitty Island, de azért közelít. Ez a Mahou Tsukai ni Taisetsu na Koto. Mindenki megjegyezte, ugye? (Szerk.: Akkor is le kell írnod többször.)

Főhősünk, akit a 'kamera' hűségesen követ, hogy mást ne is mondjunk, még a fent említettnél is naivabb, lassan olyannyira, hogy a sorozat nézése közben nem meglepő, ha mi már nem is az élet akadályain, de az ártatlanság szobrát helyéről ledöntő lányka reakcióin fejeljük le az asztalt vagy a monitort. A történet, habár nem lényegtelen, eléggé sablonos, és nagyon is mezsikel görl. Főszereplőnk a nagyvárosba jön, hogy mágiát tanuljon, és neki minden újnak tűnik, mindent tanulnia kell, hogy ne vesszen el a város tömegében és életében. Rövidre zárva, a kedves kislány ha nem is fog elveszni, de a tanulás apróságain, szép tanulságokon, és néhány  fényes-csillogós mágián kívül mást nem is nagyon csinál. Ezzel el is megy a végtelennek tűnő tizenkét rész, katarzis nincs, pedig még az utolsó rész végén is nagyon reménykedtem. Hiányérzet annál inkább marad, minél inkább vártuk a nagy finálét, valahol mélyen pedig az ember nem érti, miért is ült le egy teljesen random magical girl anime elé, amikor jobbakból is válogathat bármikor, ajánlások alapján.

Az élmény persze nem olyan szörnyű, hiszen a képek kifejezetten szépek, néha a régies rajzolást és stílust idéző kockákat lehet látni a képernyőn, és eltűnődhetünk a régi animéken (lesz is rá időnk). Az emberi formák kicsit mind kecsesebbek az átlagosnál, az arcok pedig elegánsak, vagy éppen békések, mindenkiben megvan a szépség, amit a rajzolás is sejtet. A varázslatos világ képéhez pedig ugyanígy nagyon romantikus a zeneválaszték; emocionális ütemekből nincs hiány, csicsázott effektek mellé csicsázott csilingelős mágiahangok járnak, a mikrofonokba pedig kellemes férfihangok duruzsolnak - egy szó mint száz, az anime megvalósítása nagyon jó úton halad a shoujo megnevezés felé. (Az igazat megvallva ezt Japánban bizonyára csak csicsergő 10 éves lánykák nézték.)

Összevetve emlékeimet, és végiggondolva más emlékezetes animékre a kalandjaim során, büszke vagyok magamra, elvégre is sokan nem bírnak végigülni bizonyos csoportokba tartozó műveket. Más szóval: a Mahou Tsukai ni Taisetsu na Koto valami csodálatos, felvirágozó élmény, teli rózsaszín értékközvetítéssel, és furi figurákkal, tanítani akarással. A háttérben húzódó lehetséges szándék igazán értékelendő - kislányok számára. A többieknek... Nos nem ér annyit, hogy ezt is kipipálhassuk a listán.

Azért sem írtam le többször.

Értékelés: 5,6

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Első gondolatom az volt, hogy áldozat vagyok... egy szörnyű átverés áldozata! Megpróbálom megmagyarázni. Régebben szemeztem már a Zero no Tsukaima-val, de elég hatásos visszatartó erő volt idáig az, hogy több helyen is "magical girl" besorolást kapott, ráadásul a Harry Potter óta igen felkapott varázslós témájú animéből is volt szerencsém néhány szörnyen rosszat kifogni. Ezért aztán Khaos kritikáját is csak elnéző félmosollyal olvastam, hogy hát ha ez tetszik neki, akkor lelke rajta.

Aztán az egész kiment a fejemből, és némi idő elteltével véletlenül, minden előítélettől mentesen néhány részt megnéztem belőle. Hát Khaos, bocsánat! Mostmár tudom, miért szeretted annyira.

Minden híresztelés ellenére ez nem magical girl (legfeljebb annyiban hogy varázslók vannak benne, akik egy része lány): sokkal kevesebb köze van a stílushoz, mint egyik legnagyobb kedvencemnek, a Full Moon wo Sagashite-nek. Ha tényleg meg kellene határozni a stílusát, akkor talán fantasy-nak mondanám, méghozzá a Full Metal Alchemist-el, a 12 Kokuki-val, vagy a Scrapped Princess-el egy lapon említhető fantasynak. Éppen elég furcsa csavar van benne ahhoz, hogy a világ frissnek hasson, hogy minden percet a felfedezés izgalmával nézhessünk, még ha alapvetően klisékre építkezik is. Első ránézésre az alaptörténetet, miszerint Hiraga Saito-kunt a mi világunk Japánjából véletlenül megidézi familiárisnak Zero Louise, a kétbalkezes varázslótanonc, csak azért alakították így, hogy jobban tudjunk azonosulni a fiúval. Viszont ahogy a történet előrehalad, a sorozat nagyon jól rájátszik arra az érzésre, hogy mi Saito-val együtt a közös világunk miatt már tudunk valamit, amiről a többi szereplőnek gőze sem lehet. Azok a jelenetek, amikor egyszercsak bekattan, hogy amit látunk, az tulajdonképpen egy rakétavető, vagy amikor a világháborús japán Zero vadászgép kicakkoz néhány sárkányt, annyira hátborzongatóan eltaláltak, hogy teljesen más kategóriájú animékben is megállnák a helyüket. Mert azért alapvetően a Zero no Tsukaima mégiscsak legnagyobbrészt egy romantikus vígjáték, kellően friss, de azért repetitív poénokkal, és elég összetett, szerethető, jól tervezett és megvalósított karakterekkel - legalábbis a főszereplők esetében.

Most joggal kérdezheted, hogy ha tényleg ennyire jó anime ez, akkor miért szerepel olyan rosszul más oldalakon?

Hát először is mert nincs vége, semmilyen értelemben sem. Amit eddig leírtam, sajnos mind-mind csak az első szériára érvényes. Egy év és egy rendezőváltás után ugyanis csináltak neki egy folytatást, sőt mióta legutóbb foglalkoztunk vele itt, az Animecommenten, egy újabb harmadik széria is kijött hozzá, a Princess no Rondo. Kötelességem írni ezekről is, és mindenkit figyelmeztetek, most következik a fekete leves.

Miközben az utolsó részeken szenvedtem, sokat gondolkoztam a világmegváltó "és ezt így hogy?" kérdésen, és arra jutottam, hogy valószínüleg a következő beszélgetés zajlott le a producer és a rendező között:

- Te figyelj már, kicsit pénzszűkében vagyunk, kéne valami folytatás amit sokan néznek.
- Hát, ott van a tavalyi Zero, annak nincs vége.
- Ja tudom, a lapos kiscsajjal. De sokan nézzék, érted, úgyhogy legyen benne még több csöcs, érted?
- Igen, eddig is volt benne, akkor teszünk többet meg nagyobbat. Történet mi legyen?
- Az nem kell, vagyis mittudomén, legyen valami gonosz és nézzen gonoszan, de azért senki ne haljon meg mert az rosszat tesz a nézettségnek...

Ezzel azt hiszem mindent elmondtam. Az új szériák tökéletesen megerőszakolják az ismert karakterek jellemét, a világot, a történetet, mindent: amit csak lehet feláldoznak a szent cél, a fanservice oltárán. Összesen talán öt percbe lehetne sűríteni a 24 rész alatt fellelhető jó jeleneteket. A szereplők jelleme képes egyik pillanatról a másikra megváltozni, aki véletlenül meghal legkésőbb öt rész múlva feltámad, és a főgonoszokról sohase tudjuk meg, hogy végülis kik ők és mit akarnak, egyszer-egyszer feltűnnek de gyorsan lerendezik őket. Hogy mekkora ökörség az egész, jól szemlélteti az az epizód, amikor a szereplők azon gondolkoznak, hogy az egyik szerencsétlen lánynak igaziak-e a dinnye méretű mellei... Könyörgöm, mi lenne, szilikon? Vagy fel lehet venni a varázsló akadémián tantárgynak a plasztikai sebészet-mágiát?

Nem szeretnék erre több szót pazarolni, mert rosszat tesz a vérnyomásomnak, és egészen biztos vagyok benne, hogy a hiba egy része bennem van, mert sokkal többet vártam az első 12 rész után. Ha valaki szereti, hogy kiszolgálják az izlését, és kellő mennyiségű limonádé valamint pattogatott kukorica áll a rendelkezésére, pár unalmas percet nyugodtan agyoncsaphat az utolsó két évaddal is - én nem vagyok ennek a célközönsége. Ha megfogott a világ, kíváncsi vagy a főszereplők közötti románc kibontakozására, vagy csak szimplán loli ösztönöktől vezérelve megtekintenéd Chibi Louise nem létező melleit, megnyugtatlak, emiatt nem kell végigszenvedned 24x24 percet. Sokkal jobban jársz, ha hátradőlsz a karosszékedben, becsukod a szemed, és elképzelsz egy neked tetsző befejezést - bármilyen rossz legyen is a fantáziád, nem tudod az utolsó szériák készítőit alulmúlni.

Jöjjenek a kötelező körök a technikai megvalósításról. Sajnos az opening és az ending sem lett kiemelkedő, talán csak az első szériában, de ez egyéni izlés kérdése. Az aláfestő zenék elég fülbemászóak, és a rajzok is hozzák az elvárt színvonalat, bár a második és a harmadik évadban akadnak furcsa jelenetek, mintha a minőségellenőr szabira ment volna és végre kiamatőrködhették volna magukat a rajzolók, persze szegényeknek nem róhatjuk fel azt a hibát, hogy bonyolultabb szögekből sokszor képtelenek ábrázolni az amúgy is lehetetlenül nagy melleket.

Mint arra az olvasó is rájött, kevés animére gondolok vissza ambivalensebb érzésekkel, mint a Zero no Tsukaima-ra. Szívem szerint külön pontoznám a három évadot, vagyis fenéket, legszivesebben az utolsó kettőt meg se néztem volna. De abban is teljesen biztos vagyok, hogy az első szériát nagy kár lett volna kihagyni, tele van olyan jelenetekkel, amiket azóta se tudok kiverni a fejemből. 



Értékelés: 7.1

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts 
ANN