WToma, rendszeres olvasónk, kommentelőnk, mondhatni már-már bentlakó netcimbora, nem meglepő, amikor valamit hiányolt tőlünk, egyből megírta, és lám, a stílusunk, ahogyan egy hálás olvasótól várhattuk, tökéletesen visszaköszön.

Egy földalatti összeesküvés. Egy csoport, amely mellett a templomos lovagoktól kezdve a Világkormányig mindenki elbújhat. A titkos társaságok non-plus-ultrája. Az ideális szervezet: az ACROSS. Célja: a világuralom. Taglétszáma: kettő.

Ennek a szervezetnek a fő (és egyetlen) tisztje főhősnőnk, Excel, a hiperaktív, butácska, kétbalkezes középiskolás (?) lány, aki mindezek tetejébe még reménytelenül szerelmes főnökébe, a mindig nyugodt, hideg és precíz Ilpalazzoba. A történet számunkra akkor kezdődik, amikor Excel elvégzi a középiskolát (hogy minek járt oda, oda járt-e egyáltalán, és hogyan került kapcsolatba az ACROSS-sal, az a történetből nem derül ki, de a későbbi események fényében teljesen lényegtelen) és tragikus hirtelenséggel elüti egy teherautó.

Joggal tehetjük fel magunknak a kérdést, hogy miről is szólhat egy anime, aminek a főhőse öt perc után halott, és hogyan fogja az ilyen módon egyfősre csökkent titkos társaság meghódítani a világot. Aggodalomra azonban semmi ok, a probléma deus ex machina megoldódik, ha nem is az eredeti mangaka (aki mellesleg rendszeresen feltűnik minden rész elején) vagy a rendező (aki pedig meglehetősen szerénytelen módon néha szinte főszereplővé avanzsál), hanem a Makrokozmosz Lelke által.

A történetet nem is folytatom, a felfedezés élményét (?) meghagyom azoknak, akik lélekben készen állnak erre a 26x20 perc tömény hülyeségre. Ízelítőül talán még annyit, hogy a történetben a fent említetteken kívül fontos szerepet játszik még egy Dél-Amerikából származó vendégmunkás, egy csapat játékmaci-formájú űrlény, egy meghalásra erősen hajlamos hercegnő, F város közigazgatási hivatalának vezetője és néhány dolgozója, egy konstans életveszélyben lévő kutya, Az A Férfi, valamint egy padlóba épített csapóajtó.

Sejthető tehát, hogy ebben az esetben nem a történeten van a hangsúly, ekkora összevisszaság mellett ez lehetetlen is lenne. Cserébe viszont megkapjuk az összes, animékben rendszeresen előforduló klisé paródiáját: az egyes műfajok pellengérre állításán túl számíthatunk a fillerek, visszatekintők és egyéb fanservice-elemek kifigurázására is, sőt, még a mágikus „utolsó három rész” is megtalálható benne. (Tudjátok, majdnem minden sorozatban eljön az a pillanat, amikor – akármilyen felületes és komolytalan volt addig – hirtelen elkezdi véresen komolyan venni magát, hogy onnantól kezdve a szereplők hősiessége és a történet drámaisága exponenciálisan fokozódjon egészen az utolsó részig…) Ja, és zárulhatna-e mással egy ilyen tömény közhelyparádé (jó értelemben véve, már ha ezt lehet egyáltalán jó értelemben venni), mint az Indokolatlan és Teljesen Fölösleges OVA-val (amibe sikerült belesűríteni mindazt, amit túl töménynek találtak ahhoz, adásba  kerüljön)? Ugye, hogy nem.

A rajzolás és a szinkron jól passzol az anime egészéhez, a karakterek ábrázolásban és hangban is gyakorlatilag önmaguk paródiái (pontosabban a lassan 10 éves stílus paródiái, az Excel Saga az óévezred végén futott, azt hiszem, méltó lezárása volt a 90-es éveknek). A zene kevés témát használ, és bár hasonlóan beteg, mint minden más ebben a sorozatban, mégsem hagyott bennem sok nyomot.

Összességében az Excel Saga-t ajánlom mindazoknak, akik szeretnek a kedvenc stílusaikon és fordulataikon nevetni, valamint jól bírják az abszurd japán humort. De még így sem biztos a siker. Én szóltam.

Köszönjük az írást, WTomának!

Értékelés: 8

Linkek:
WToma írása
Aoianime
Animeaddicts
Wikipedia

Fiúkat rávenni arra, hogy megnézzenek egy magical girl animét, első blikkre jócskán irreális vállalkozásnak tűnik, hacsak...
A nagy helyzet az, hogy már a korai '70-es években Go Nagai mangaka tudta, mitől döglik a légy, és milyen (jócskán övön aluli) eszközökkel lehet megszorongatni az évtizedekkel későbbi előítéleteket, amik ezt a műfajt övezik. Roppant egyszerű, ám annál hatásosabb taktikáját nyugodt szívvel nevezhetnénk akár a "fedetlen keblek hadműveletének" is, hisz a szexi android történetének pontosan ez a lényege: minél több bunyó, annál kevesebb ruha! Az eredeti manga számos két nagyon is eltérő feldolgozást és egy sequel-sztorit is megért, ezen kívül pedig büszkélkedhet egy-egy élőszereplős filmmel és live-action sorozattal. A Re:Cutie Honey ezek közül az utolsó előtti, 2004-es változat, színpompás és egy csöppet műanyagízű grafikával, mely nem pusztán remake, de méltó tisztelgés is az eredeti show jellegzetességei előtt is. Az alapfelállás hasonló, a bármilyen alakot felölteni képes hősnőnk és a Panther Clow nevezetű bűnszervezet közötti ádáz és végső harcot meséli el, igaz a szinopszis itt kicsit átalakul és 3 terjedelmesebb epizódra rövidül: míg az első animében a bűnözők démoni erejű pénzéhes gonosztevők voltak, addig itt a sötét oldal terveire csak fokozatosan derül fény, hogy aztán a legvégén belefussunk a szokásos dillemába: lehet-e több egy android, mint puszta bádogdoboz?

Kisaragi Honey mellett visszatér a kotnyeles fotóriporter, Seiji alakja, valamint Aki Natsuko is ott figyel a stáblistán, ám a korábbiaknak megfelelően ismét egy teljesen új karakter és személyiség fut a név alatt: ezúttal egy bevállalós rendőrről van szó, aki nő létére is a legtökösebb szereplő az összes többi között. Rajtuk kívül múltidéző még a grafika, ami egymás után ontja a retró stílusjegyeket, illetve az opening is, ami szintén maradt az eredeti, csak éppen a mai ízlésnek megfelelően áthangszerelve.

Magára a történetre nem érdemes sok szót fecsérelni, hozza a szokásos mahou shoujo-s fordulatokat, azok minden drámázásával, kérdéseivel és akciójeleneteivel együtt. A storyline éppen ezért sem hangsúlyos annyira, a szórakoztatás kulcsa ezúttal a karakterlátványban van: az OVA töménytelen mennyiségű fanservice-t vonultat fel, ez alatt a rövidke idő alatt annyi a meztelenkedés, mint égen a csillag, ráadásul a készítők még két erősen yuri-szagú jelenetet is ügyesen belecsempésztek az eseményék közepébe, a lehető legnaivabban és szükséges elemként tálalva... S csak hogy teljes legyen az élvezet, bár a Honeyval harcoló szörnyek egytől egyig a rusnya és a gagyi közötti skálán mozognak, megnyugodhatnak a nézők, egytől egyig mindegyiknek van melle és előszeretettel villogtatja őket. Ami a karakterdizájnt illeti, a főbb szereplők jól ki vannak dolgozva, Seiji tökéletes mása korai elődjének, a lányok pedig kecsesek és szépek A harcjeleneteknél ugyan az arányok nem szerencsések, sokszor elnagyoltak, a mozgások viszont mindenért kárpótolnak, nagyon eltalálták őket. A mellékszereplők (ez alatt kizárólagosan csak a hímneműeket szabad érteni) ábrázolásába nem sok energiát fektettek, némi túlzással állíthatom, hogy a pont-pont-vesszőcske kimeríti az ő megjelenésük fogalmát. A karakterdizájn egyes elemei, csakúgy, mint a hátterek jórésze sokszor a nyugati képregényvilág stílusát idézhetik fel előttünk - aki megnézni az openinget, egyből tudni fogja, mire gondolok. Ez a jól elkülöníthető, réteges felépítés főleg a sorozat első felében dominál, ahogy fordul a kocka a sztoriban, úgy térünk vissza a hagyományos animés környezetábrázoláshoz.
A hangzásvilág ezzel szemben maradéktalan, egy jelenet sincs szinte, ami kénytelen lenne nélkülözni az aláfestő zenét: ezek a számok többnyire pörgősek, jól passzolnak a sorozat dinamizmusához, az összhatás elérésében pedig szintén sok köszönet illeti a seiyuuk minőségi munkáját.

Summa summárum, a Re: Cutie Honey pusztán a jól megszokott dolgokat tudja felmutatni, egyetlen érdekessége pedig az ábrázolásmód nyíltsága, amire nem feltétlenül mindenki vevő. Ettől függetlenül könnyed és szórakoztató OVA egy kis szertelen bolondsággal megfűszerezve és némi törekedéssel arra, hogy valami történetféleséget felmutasson, s legalább ennyivel több legyen az ecchi-sorozatok jellegtelenebb darabjainál.

Értékelés: 7

Linkek:
AnimeAddicts
MyAnimeList