Hogy, hogy nem, megint egy pároshoz értünk itt a listában, azonban, hogy ne legyen több kétely, be kell jelentsem, több ehhez hasonló bejegyzés már nem lesz. Igaz a döntés nehéz volt, hiszen rengeteg animét hoztunk össze, már csak a nevezéskor, minél inkább gondolkodtunk a legjobbak felé, annál könnyebbnek látszott a döntés. Egyben már biztosak, lehetünk, vagy kis stábunk ízlése defektes egyformán, vagy a kétezres évek egyre csak termelték a megunhatatlan, kiváló sorozatokat. Nem is lehet csoda, hogy a Japanimánia virágkorát éri, persze azt is cseresznyevirágok között.
Kell egyáltalán mesélnem nektek a Fullmetal Alchemistről? Persze hogy nem, hiszen a sorozat, ami képes volt megragadni a shounen-fightok, és a végül nők kedvencévé avanzsáló ki tudja miért oly szerencsés, illetve népszerű sorozatok között is egyszerre, az tud valamit. Az FMA sikere rengeteg dologra vezethető vissza, s ha elkezdeném sorolni talán itt ülnénk estig, illetve hajnalig, ha újat szeretnék mondani, én ülnék itt hajnalig, és egyre csak tolódna a publikálás dátuma. Mit lehet ilyenkor mondani? Azt, hogy egy sorozat végre alkotott újat, tudott a viktoriánus beállításból kilépni, úgy hogy azt használja alapul, hozott mágiát, és varázslatos tudományt, úgy, hogy földhözragadt, és tudott úgy a halálnál, és az ember döntéseinek következményeinél nehezebb témát a fejünkbe tenni, miközben két makacs kölköt néztünk a képernyőn.
Hogy ez, önmagában csak ez, miért is olyan jó, amilyen? Mert idáig ez az első, ami még csak a környékén is jár ekkora szakadékok átugrásának egy sorozatom belül, és nem utolsó sorban, ilyen könnyedén. Mert az elsőket mindig megjegyzik, és amiért a Dragon Ball annak idején a legnagyobb durranás volt, de az utána jövők már koránt sem, egészen amíg valaki újat nem rakott a shounen gerincét alkotó harcolászós alkotásokba. Igen, az FMA valami olyasmi, ami hozott egy nagy újítást, és robbantott is vele, megérdemli, hogy itt szerepel, és megérdemli, hogy egy soron legyen említve, sőt előrébb, mint a Dragon Ball volt is valaha.
A képekről, a hangzásról, a karakterekről, és sok minden másról pedig még nem is beszéltem...
Beszélhetek viszont a Koi Kaze csodálatos képeiről, a melódiákról, és a karakterek hátborzongatóan valóságos, elveszett és kétségbeesett pillanatairól, nomeg arról a vonalról, ami a Koi Kazet is egy hatalmas, és valószínűleg sokáig átugorhatatlan elsővé tette.
Ez a vonal az a borotvaéles metszet a valóságból, amivel minden egyes reakció, mozdulat és cselekedet egyre őrjítőbb, és valóságosabb lesz a sorozat végére, mert a valóság bizony a legkevesebb esetben olyan könnyű, mint az az iskolákat kerülgető animékben látszik.
Mit csinálnál, ha? Az anime nagy kérdése ez, és biztos vagyok, minden egyes ember magára formálja a kérdést, a végkimenetel felé. Talán pont ezért is van ennyi epizód, talán pont azért sűrűsödik össze minden a végső pillanatok felé, hogy végül mindenki, aki látja és olvassa feltegyen magának egy kérést, és közelebb legyen ahhoz a perspektívához, amit átél az, aki hasonló cipőben jár. Mert járnak így, ki tudja hányan, és megítéltetnek, szenvedésre kárhoztatnak általunk, a normális emberek által, ki tudja milyen fájdalmakat élve át. Ha van még kérdés, amit ránk bíz a sorozat, valahogy így szól: Kinek van joga ítélni?
Egy gondolatot mindenkinek megér, és ha ezután nézitek meg, tudni is fogjátok, miért is a két kérdés.
Itt olvashattok róluk:
Fullmetal Alchemist
Koi Kaze
