"Mielőtt nekikezdenél, mindenképpen nézd végig az első szériát!" - figyelmeztettek a fansubberek. Pedig nem számítottam túl releváns folytatásra, végülis hőseinket kiiktatták a történelemből pár ezer évre, a gonosz idegeneknek legalábbis nagy része kipusztult, csak a háttér miatt végignézni az első sorozatot meg nem tűnt túl nagy ötletnek, hiszen abban sem magyarázták túl az előzményeket. Végül a Diebuster első pár jelenete után, fetrengve röhögések közben megvilágosodtam: paródia! A Gunbuster rendezői tizenpár év után, hátuk mögött többek között egy Evangelionnal illetve egy FLCL-el összeálltak, hogy hihetetlen öniróniával, finoman, mégis nagyon humorosan kifigurázzák az anime őskorszak egy kövületét, miközben mégis kellően hűek maradnak hozzá, hogy ne legyen visszatetsző.

Azért említem éppen az FLCL-t, mert aki egy percet néz a Diebusterből, annak egyből fel fog tűnni, hogy rajzolási stílusában, humorában nagyon hasonlít rá, néhány jelenetben pedig az End of Evangelionra hajaz - nem is kimondottan ajánlanám gyerekeknek, pedig sokkal könnyedebb, koránt sem annyira elvont. Viszont akad benne rengeteg óriásrobotos akció, óriásrobotos-akció-paródia, és természetesen sok-sok kötelező fanservice (és nem annyira kötelező, de annál viccesebb fanservice-paródia).

A történet Nono-chan körül forog, akinek minden álma, hogy pilóta lehessen, és megmenthesse a világot, ugyanúgy mint Nonoriri, akiről egy jó darabig fogalmunk se lesz hogy kicsoda azon kívül hogy vicces neve van. Természetesen sikerül neki, bár néhány furcsa törés után nem pont úgy, ahogy az elején gondoltuk volna. A történet elég fordulatos, néhol az volt az érzésem, hogy egy-egy csavart a rendezők sem terveztek előre.
Nyilván lehetetlen egy hat részes ovát ugyanilyen hosszan kifigurázni, valahol az anime fele környékén - amikor a részek közepén fejhangon sipítozott "dájbásztá, dájbásztááá!" kezd elmaradozni - szembesültek ezzel a szerzők is, és komolyabb irányba terelték a sorozatot. Sajnos ez a törés kicsit olyan érzést hagy a nézőben, mintha az elején fogalmuk sem lett volna, hogy mit csinálnak majd a végén: hiányzik a konzisztencia.

Ha már a negatívumoknál tartunk, sajnos a műfajból adódik, hogy az akció jelenetek nem túl izgalmasak: mivel fogalmunk sincs, hogy mennyire erősek a robotok és az ellenfeleik, csak abban lehetünk biztosak, hogy újabb elvetemült jelszavak elkiabálsa után elő fog jönni egy olyan speciális képesség, ami mindent visz, és amikor már bolygók egymáshoz vagdosására kerül a sor, kicsit gyerekes nagyotmondóversenyre kezdhetünk asszociálni. A fizikának a Gunbusterben megszokott hitelességéről tehát lemondtak, de legalább nyíltan előtérbe helyezik így a mondanivalót.

 

Viszont a sorozat grafikája parádés. A kornak megfelelően fejlett, számítógéppel támogatott rajzok, gyönyörű színek, éles kép és folyamatos animáció jellemzi, és csak nagyon ritkán vehető észre, hogy a 3d grafika integrálása a rajzokba ne lenne tökéletes. Valószínüleg a hardcore rajongóknak nem fog tetszeni a robotok dizájnja, de azért megszokható. Az opening és az ending éppen elég jó ahhoz, hogy a hat rész alatt végigbólogassuk beletekerés nélkül.

Mindent összevetve a Diebuster egy modern, nagy költségvetésű anime, az ehhez tartozó külcsínnel, és közepes történettel, ami azért mindvégig nagyon szerethető, tartogat eleinte jónéhány vidám pillanatot, később pedig értékes gondolatokat és felemelő érzéseket. Minden hibája ellenére engem tökéletesen magával ragadott (valószínüleg főleg a vizuális élménynek köszönhetően), tátott szájjal egy huzamban néztem végig, és hiába próbáltam objektív, kötekedő kritikát írni róla, nálam a kiemelkedő animék polcára került és valószínüleg többször le fogom még venni onnan.

Értékelés: 8.2

Linkek:
Wikipedia
ANN

Sokakhoz hasonlóan az én történetem is a Sailor Moon és Dragon Ball sorozatokkal kezdődött, de amikor levették őket a műsorról, mentem "utánuk" a német adókra, s itt gazdagodtam az évek során inkább látvány tekintetében, mint szókincsben. Akkor még nem nagyon sejtettem, hogy az, amit nézek, konkrétan anime, de a hasonló rajzstílusból és a furcsak nevekből világos volt, hogy valami nagyon egynemű dolog lehet ez az egész. Ennek a korszakomnak köszönhető az is, hogy sokkal több animét ismerek, mint amennyit ténylegesen láttam.
Aztán némi szünet után jött a megvilágosodás, amikor 2005 szilveszterén a távirányítóval játszadozva rájöttem, hogy van anime-csatornánk. Ezzel egy időben lett rendszeres internetem, s ahogy a kettő összeállt, úgy kezdtem el én is kutakodni, újra ismerkedni az animékkel.

Alapvetően a shoujo sorozatokat szeretem (főleg a magical girl-animéket és romantikus komédiákat), de szívesen átkacsintgatok más műfajok felé is - sőt, még egy bizonyos mértékű ecchi- és véradagot is elviselek, csak ne érjen váratlanul.
Inkább a régebbi évjáratok közül szoktam válogatni, sajnos nem vagyok az a típus, aki türelmesen tud várni heteket arra, hogy az éppen futó sorozatból kijöjjön egy újabb rész.
Mindezek mellett ost albumokat gyűjtök és fanartok készítésével is próbálkozom.

Nem kellett sokat haboznom, amikor azon gondolkodtam, hogy melyik animéről írjak első körben kritikát: arra jutottam, hogy az egyik legfrissebb élményem osztom meg veletek, ez pedig a Kareshi Kanojo No Jijou (röviden: Kare Kano) című sorozat.

Az alapszituáció a következő: adott egy fiú és egy lány, akik osztályuk, sőt egész iskolájuk megbecsült tanulói - kiemelkedően okosak, szépek és kedvesek mindenkivel. Hogy a helyzet mégse legyen ilyen egyszerű, a lányról, Yukinoról már a legelején kiderül, hogy a fenti tulajdonságok csupán kiválóan kialakított imázsának az eszközei; egyetlen álma, hogy mindenki elismerje és csodálja őt, s ezért nagyon keményen meg is dolgozik. Csupán otthonában engedi el magát, itt ismerhetjük meg kissé önző, nagyképű, ambiciózus, de ugyanakkor vicces énjét is. A jó sztori viszont attól jó sztori, hogy egynél több csavar van benne, pláne, ha ezek közül az egyik kettőt fordul: a Yukino által felépített kis világ ugyanis percek alatt romba dől, amikor véletlenül lelepleződik a másik mintadiák, s egyben (vélt) riválisa, Arima előtt. A fiú pedig minden rossz szándék nélkül, de nem rest egy kicsit a saját malmára hajtani a vizet, hogy ő is közelebb kerüljön céljához, melynek tárgya nem más, mint a mit sem sejtő Yukino.

Az anime tehát gyakorlatilag ott kezdődik, ahol a legtöbb shoujo véget ér: Yukino és Arima végül is elég érdekes módon, de egy pár lesznek. Innentől kezdve ennek a kapcsolatnak az alakulását nézhetjük végig. Milyen külső, de első sorban belső tényezők alakíthatják két ember közt a szerelmet? Mit hozhat ki belőlünk a másik és hogyan lehet legyőzni a bennünk születő, de nem kívánt kételyeket? A sorozat többnyire ilyen jellegű kérdéseket vet fel, s amitől ez az egész mégis más lesz műfaján belül, az ezeknek a gondolatoknak a közvetítési módja. Bár a történet egy tipikus japán középiskolai közegbe van helyezve, és itt is láthatunk különböző iskolai fesztiválokat, rendezvényeket, diákok közti barátságokat és vetélkedéseket, ezeket hol humorosabb, hol pedig komolyabb tálalásban kapjuk meg. A Kare Kano számomra pont ezzel az ellentéttel nyerte el a tetszésemet: valóban olyan dolgokról hallhatunk, amik után talán nekünk is érdemes némi önvizsgálatot tartani, ugyanakkor a jó poénokról sem feledkeztek el a készítők. A zenei világ és a képi megjelenítés is ezekhez a hangulatváltásokhoz igazodik - ez utóbbi esetében például a komolyabb jelenetekhez a legegyszerűbb, legtisztább és ennél fogva legszebb rajzok párosulnak, amiket egy-egy, olykor filozófikusabb belső monológ erősít. A tájképek is mesések, s az anime ilyetén hangulata gyakran emlékeztetett Makoto Shinkai néhány művére.

Minden pozitív tulajdonsága ellenére azonban nem tudok szemet hunyni a felett a tény felett, hogy számomra a sorozat második fele, melyben immár a hangsúly inkább az újonnan megismert barátokra, társaságra helyeződik, egy cseppet veszít az addigi bájosságából, meghittségéből. Ráadásul valamilyen bizonytalan, de sejthető okból kifolyólag a szerzők sem a "legotakubarátibb" módon tettek pontot az anime végére.
Ettől függetlenül érdemes időt szánni rá azoknak, akik szeretnének látni egy olykor igazán léleksimogató, romantikus darabot.

Értékelés: 8.5

Linkek:
AoiAnime
AniDB