Már többször eszembe jutott, hogy az animék korhatárát leginkább két értékkel kellene jellemezni, mint pl. a társasjátékoknál is, mivel nem mindig egyértelmű a célközönség. Jónéhány egészen kis gyerekeknek készített anime van, amit a felnőttek is tudnak élvezni - de a Battle Athletes nem egészen ilyen.
A történet Kanzaki Akariról és barátairól - na meg ellenfeleiről - szól, ahogy a jövő nagy sportakadémiáján az első helyért küzdenek, nem mindig a legsportszerűbben, ám jól megtűzdelve poénokkal.
A teljesen elborult, néha egészen vicces sportszámok még elmennek, bár azért bizonyos kor felett az ember hajlamos a "hú, de állat" felkiáltás helyett inkább az "ez meg mi a ..." kezdetűt használni. A karakterek és a poénok is néha sablonosak kicsit, és a rajzolási stílus is elég régies (mondhatnám hogy múlt századbeli, mivel '97-ben készült) de igazából nem is ez a baj ezzel a sorozattal. Ha a Battle Athletes összes kis hibáját meg is bocsájtjuk, rá kell jönnünk hogy igazi erőssége sincs amit ki lehetne emelni.

Félreértés ne essék, ez egyáltalán nem egy rossz anime. Ha valaki szereti a sport témájú sorozatokat, az nagyot nem fog csalódni, a főszereplő átesik a megszokott fázisokon amíg az utolsóból egyre jobb lesz, majd meg kell küzdenie saját korlátaival, hogy végül elérje az első helyet. Több szereplőnek is igen mélyre nyúló múltja van, amiből sikerült pár hihető, átélhető drámai részt összehozni. Ami miatt a kisebbek is biztosan szeretni fogják, az a jó humor, és az a mennyiségű fantázia, amit a készítők belefektettek a környezetbe, a sportszámokba, a karakterekbe.
De ha már elmúltál 12 éves és sport rajongó se vagy, a poénok miatt érdemes egy esélyt adni ennek a sorozatnak - legfeljebb 2 rész után leteszed, ha túl gyerekesnek találod.

Értékelés: 7.0

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Ritka az a sorozat amiről ennyire nehéz objektíven írni. A Full Moon wo Sagashite erejéből márpedig semmit nem vesz el sem az idő, sem az újranézés: mindig üt. Mindig talál. Pont sziven.
Mitsuki minden vágya, hogy énekes legyen. Torokrákja miatt, melyet csak bonyolult műtéttel lehetne eltávolítani, erre vajmi kevés esélye van. Miután két shinigamitól megtudja, hogy alig egy év van hátra az életéből, teljes erejével az álmai valóraváltásába kezd.
Eleinte leginkább a shinigamik varázserejéből, és a valóságba való beillesztésükből fakadó komikumra épít a sorozat, de pár rész elteltével egyre komolyabb témák is terítékre kerülnek a humor mellett. A történet több drámai csúcsponton át építi fel azt a végletes feszültséget, mely alól a néző - szokás szerint - csak az utolsó részben kap feloldozást, egy olyan elemi erővel megható katarzisban, hogy macsó legyen a talpán akinek száraz marad a szeme.
A történetben nagy szerepet játszik a zene, és Mitsuki karrierének építése is. A zeneipart európai szemmel nézve kicsit furcsának tűnik, hogy néha egy-egy single kiadásával sztár lehet valaki, ettől függetlenül a sorozat kiemelkedően jó és igényes számokkal büszkélkedhet - beleértve az openinget és az endinget -, melyek nagyban hozzájárulnak a hangulatához.
Bár a rajzolás technikája hagy némi kívánnivalót, főleg a távolban lévő karakterek esetében, azért felveszi a versenyt a hasonló korú animékkel. Az 52 rész egyáltalán nem tűnik soknak, természetesen akad néhány töltelék is köztük.
Mindent összevetve a Full Moon wo Sagashite több korosztály számára is élvezhető, szinte univerzális történet: a kisebbeknek egy szép mese a szerelemről és álmaink megvalósításáról, az öregebbeknek pedig egy megrázó anime jellemfejlődésről, sorsról, kitartásról és önfeláldozásról.