A japán animáció történetéről rengeteg írás látott már napvilágot, jelentős részük neten keresztül is bárki számára elérhető. A most induló rövid sorozatban azt szeretném áttekinteni, a magyar közönség hogyan ismerkedett meg a műfajjal először a televízión, majd főleg interneten keresztül. Az első részben néhány olyan emléket idézek fel, amelyeket sokan egészen máshova kötnek - ugyanis az első vetítésekkor senki sem foglalkozott vele, hogy tulajdonképpen honnan is kerültek elő az alkotások.
Nem is csoda, hiszen ekkor még a legtöbb olvasónk - a jelenlegi animézők, és én is - gyermek volt még, a komolyabb, felnőtteknek szóló műveket pedig nagyon nehezen, lerongyolódott kazettákon szerezhette be néhány szerencsés. A többségnek maradt a televizió. Ki ne emlékezne Nils Holgerson kalandjaira, vagy Kalánka nénire? Ezekre még a 'anime' szó hallatára az idegbajos Pokémonra vagy a Dragon Ball-ra assziciáló szülő is úgy emlékszik vissza, mint amelyeket még ő is szívesen nézett végig a gyerekeivel. Közben persze azt hitte, valami holland illetve svéd mesét néz. Pedig jobban belegondolva, ezek nagyon igényes komodo-k voltak, nagyon jó magyar szinkronokkal. Emellett még rengeteg ismert mese került az Esti mese programjába, amikre aztán tényleg egy rossz szavunk nem lehet. Jelentős részük még ma is fut, és messze jobb, mint újabb készítésű társaik, és mint említettem, az akkori szinkronstúdiókban igényes, filmszerű szinkront kaptak, szellemes fordításokkal. Ma már kénytelenek vagyunk megelégedni az olcsóbb kivitelezéssel.
Emellett persze ott volt, nagyon underground szinten, hogy néhány emberhez eljutott néhány képregény, vagy anime-kiadás. Ugyanazokról van itt szó, akik elsőként honosították meg hazánkban a szerepjátékokat, vagy behozták nyugatról az első konzolokat és az igényesebb német asztali társasjátékokat.
Az áttörés még az internetkorszak előtt a kereskedelmi televíziózással kezdődött. A logika egyszerű volt: az anime formáját tekintve nagyon hasonlít a mesének nevezett animációkra, ugyanakkor nagyon más, és a gyerekek figyelmét némelyik sorozat nagyon lekötötte. Ekkor kerültek adásba délutánonként olyan - tizenéveseknek szánt - shoujo és shounen sorozatok, mint a Sailor Moon vagy a Dragon Ball. 1998-től kezdve már nevén volt nevezve a dolog, habár több újságban még keverték a mangát az animével. A TV2 is elkezdte a maga kisebb szinkronprojektjeit, többé-kevésbé igényesebb animék kerültek a műsorba - a gyermekműsorok között. Utólag már nem derül ki, hozzá-nem-értésből vagy más okból kerülhettek adásba, de több közülük egyáltalán nem gyermekeknek volt szánva. Gyermekpszichológusok cikkeztek a japán rajzfilmek káros hatásairól, egy kalap alá véve az eredetileg korhatáros sorozatokat a gyermekfilmekkel. A végeredményt ismerjük: ORTT-határozat, és durva sztereotípiák évekig.

A következő részben a 2000 utáni eseményekkel foglalkozom majd.

Linkek:
www.mediakutato.hu/cikk/2003_04_tel/01_eroszakossag_relativitasanak/01.html
ma.hu/tart/rcikk/a/0/92595/1
Végül Kalánka Néni!
www.youtube.com/watch