Most pedig képzeljen el mindenki egy teljesen tipikus magical girl animét, maximum annyi csavarral, hogy a főhősünk nem egy copfos moe lányka, hanem a nintendo-hajú, de legalább vagy még annyira moe kamaszfiú, azaz Daisuke Niwa. Vigyázat, elérkeztünk a magical boy-műfaj egy kevésbé tökös darabjához!
Történetünk szerint adott két család, akik amióta csak világ a világ, gyűlölik egymást. Míg a Hikari család tagjai generációról generációra azon voltak, hogy életet leheljenek műalkotásaikba, addig a Niwa család, melyből a legnagyobb fantomtolvajok származnak, rendre szemet vet ezekre a képekre, szobrokra, stb. A dolog persze nem olyan egyszerű, hogy csak 'borsot törünk a másik orra alá'. A történetbe valamilyen rejtélyes szálon nem kevés mágia is belekeveredik, s hogy-hogy nem, megszületik a természetfeletti képességekkel rendelkező Dark Mousy, a tolvajok legnagyobbika. Dark és a Niwa család sorsa azon a ponton fonódik össze, amikor kiderül, hogy a család minden fiú tagja Dark génjeit hordozza magában: amint betöltik 14. életévüket, a srácokban feltámad a tolvaj (g)énje, s innentől kezdve Darkként indulnak az egyes bevetésekre, melyeknek célja olyan műalkotásoknak a becserkészése, amiket valamilyen sötét aura leng körül.
Természetesen a sorsát senki sem kerülheti el, főleg ha Niwa, így a szórakozott, kicsit vesztes-típus Daisuke is megtapasztalhatja egy felettébb szerencsétlen nap után, milyen az, ha a teste szép lassan átalakul, s átveszi felette az irányítást egy pimasz macsó.
Közben viszont a Hikari család utolsó sarjának, Satoshinak (s egyben Daisuke osztálytársának) sem telnek túl nyugodtan a napjai: az ő familiájukban szintén öröklődik egy gén, s a fiúnak ugyanúgy osztoznia kell testén egy angyallal, Kraddal, akit csak egyetlen cél mozgat: teljesen átvenni a hatalmat a fiú teste felett és végezni Darkkal, bármi áron.
A srácokon kívül van még két főszereplőnk: egy ikerpár, Risa és Riku, akik szintén osztálytársak és nem könnyítik meg Daisuke helyzetét: míg az őt kikosarazó Risa szemet vet Darkra, nem is sejtve, hogy ki is ő valójában, addig Riku is belekeveredik akaratlanul ebbe a nagy love storyba...
Mondhatnám azt, hogy innentől kezdve egy átlagos shoujo szemszögű tolvaj-történetet kapunk, de ez így nem állná meg a helyét. Sőt, a tolvajkodás igazából nagyon is mellékes apropója a történetnek. Az anime sokkal inkább egy nagy, szerelmi sokszögekkel és egy rakat fanservice-zel tarkított, romantikusnak és menőnek szánt valami, mely garantálja, hogy a fangirlök döntő többsége ájultan essen össze egy-egy rész után. Van itt minden: finomkodó (ugyanakkor alaptalan) shounen ai utalások, bőrdzsekis keménylegények, és olyan szerelmi drámázások, melyek alatt még nekem is nagyokat kellett nyelnem. Elismerem - mind a képi világ, mind a karakterek nagyon stílusosak, de az anime nagy részében ez már jócskán átcsap egyfajta hatásvadászatba: a rablások epizódjai konganak az ürességtől, míg a fősztori meglehetősen zagyván van tálalva. Talán csak az én felfogásom nehézkes, de a legvégén nem egy fontos kérdésemre nem találtam választ, s az is, ami meg lett magyarázva, elég nyakatekert, szó szerint se füle se farka módon lett a nézők elé tárva. A történet hiányosságaira csak egy mentség létezhet: a manga tudomásom szerint 1997 óta még mindig fut - noha volt egy három éves szünet, ekkora terjedelmet 26 részbe átültetni, hát nem is tudom... nem csoda, ha vannak kifogásolható részek az animében.
A karaktertervek jól sikerültek és a mangaka is nagyon szép munkát végzett, az már más kérdés, hogy a sorozatban sajnos nem sikerült ezt a színvonalat hozni. Az arcok eléggé kifejezéstelenek, kevés a mimika, ráadásul az akciójeleneteknél olykor-olykor belekevert számítógépes animációk ritka illúziórombolók voltak. Pozitív meglepetésként ért viszont az olasz kisvárosokat idéző helyszín, ahol történetünk játszódik, illetve a soundtrack is. Ugyan van egy-két gyomorforgatóan tömény aláfestő zene, főleg a szerelmesebb részeknél, de ha ezt a néhány kivételt és a 'semmilyen' endingeket nem vesszük figyelmebe, nagyon szép és igényes filmzenét hoztak össze a készítők, helyenként megfűszerezve egy kis harmónikával, amelynek hála a zenét is körbelengi ugyanaz az európaiság, mint szereplőink lakóhelyét.
Miután megnézek egy animét, s mielőtt ide írnék, szeretem körbejárni a fórumokat- főleg olyan sorozatok esetében, amelyeknek a nagy részét úgy nézem végig, hogy csak próbálom kitalálni mi történik, mint itt is. Nos, érdekes volt: amíg az egyes hozzászólásokat olvastam, a magam kovácsolta rejtély megfejtéséhez nem kerültem közelebb, sőt, úgy éreztem, mintha ugyanaz alatt a cím alatt egy másik sorozatot láttam volna, mint a többiek.
Ismét egy túlértékelt anime, melynek a rajongóival szívesen elcsevegnék egy fél órát. Hátha ők tudják, miért szeretik.
Értékelés: 6.5
Linkek:
AnimeAddicts
ANN
Genshiken, avagy az elvetemült otakuk vs. mindenki, mindenkit pedig itt Saku-channak hívják. Hogy miért érdekes ez a sorozat, és miért kerül bele egy ilyen listába? Az akart-akaratlan csatározás az otakuk és a normális ember között annyi ismerős pillanatot, elhangzott mondatot, és megérthetetlen gondolatot tartalmaz, amennyivel mindannyian évek alatt kerülünk szembe, de egy mindenképpen közös, szembekerültünk velük, akár erről, akár arról az oldalról közelítjük meg az animét, mindenhonnan megkapjuk a magunk pironkodtató dezsavűit.