Amikor az első évadról írtam a kritikát, nem igazán voltam elégedett azzal, amit láttam. Úgy éreztem, hogy Nakamura Shungiku – Chiaki Kon alkotópárosa a már közösen jegyzett Jonjuo romanticával megtanulta a leckét, és ennek a leckének - aminek a címe „hogyan csináljunk sikeres boy’s love animét” - minden pontját tökéletesen fel is mondta a Sekaiichi Hatsukoi első évadában. Vagyis: végy három különböző személyiségű bichi párost, tedd őket tündi-bündi környezetbe, fűszerezd meg egy kis humorral, majd egy leheletnyi drámával a seme karaktereknél… de vigyázz, nehogy esetleg elfűszerezd a dolgot, mert a drámát könnyen túladagolja az ember, és az már árt, ha a célközönségnek esetleg gondolkodnia is kell. A recept működik, hiszen gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy az első évad felcsigázott annyira, hogy kétség nem volt afelől, hogy ne jöjjek vissza a második évadra. 
Tehát kiváló recept ez, hiszen sikert hoz. 
A többi meg nem számít.
Vagy mégis?