A következő Miyazaki- anime a sorban az 1988-as Totoro – A varázserdő titka. Egy mindenféle rejtett utalástól és mögöttes tartalomtól mentes, imádnivalóan aranyos gyerekmesének lehetünk részesei, ha rászánunk erre a műre másfél órát.
A történet főszereplője a 11 éves Satsuki és 4 éves húga, Mei. A kislányok édesapjukkal a zajos Tokióból egy új házba költöznek az erdő mellé. A költözésnek szomorú oka van: édesanyjuk súlyos beteg, már rég nem jöhetett haza a kórházból, és az ő számára szeretnének ideális körülményeket teremteni majdani hazatérte után. Mei élvezi az új helyzetet, napközben az udvaron játszik, vagy a fák közt barangol, és összebarátkozik annak védőszellemeivel, a szőrmók totorokkal. A különös varázslények nem mutatják meg magukat akárkinek, a felnőttek előtt például láthatatlanok. Satsuki is ég a vágytól, hogy találkozhasson a furcsa szerzetekkel, és a szerencse mellé pártol: a legnagyobb totoro egy nap megáll mellette a buszváróban, elviszi az édesapja esernyőjét, felszáll egy macska alakú buszra, előtte azonban búcsúzóul még néhány elültethető magot ad ajándékba.
A Totoro igazából nem szól semmi különlegesről: bemutat egy ideális kis családot, a segítőkész szomszédokat és kiemel egy rövid időszakot életükből. Nincs harc, akció, megoldandó probléma – bár az édesanya elvesztésétől való félelem beárnyékolja a gyerekek boldogságát, a történet végére ez a veszély is elhárulni látszik. A természet tisztelete itt is megjelenik, de nem a korábbi példázat- stílusban, hanem a szereplők viselkedésében, természetszeretetében köszön vissza.
A seiyuuk igazán kitettek magukért: a két kislány viháncolását, sikítozását, kiabálását a lehető leghitelesebben sikerült visszaadni. A grafika a Miyazakitól megszokott színvonalat hozza, bár az öreg nagyinak kivételesen nincs kampós orra. Nagyon vicces volt, hogy egyes szereplők mennyire nagyra tudják tátani a szájukat, és Mei igazán aranyosra sikerült.
Ezt az animét a lehető legnyugodtabb szívvel ajánlom a legkisebbek figyelmébe, biztos vagyok benne, hogy érteni és szeretni fogják. Az idősebbek pedig igyekezzenek gyerekszemmel nézni, különben könnyen abba a hibába eshetnek, hogy irreálisnak titulálva a mesét apróságokon kezdenek kötekedni.
És hogy vajon csak a két kislány élénk képzeletéből léptek elő a koromcicák, a totorok és a macskabusz, vagy tényleg léteznek csodák és varázslények? Úgy gondolom, ezt döntse el mindenki saját maga.
Értékelés:10
Igazán ritka az az anime, amit az egyszeri rajongó nyugodtan leülhet megnézni a saját nagymamájával, és a gyerekeivel együtt. Szükséges ehhez egy nagyon kedves történet, valósághű környezet és karakterek, jó rakás mondanivaló, és egy hatalmas, szőrös, medve és valami egér keresztezésére emlékeztető lény. Nos, természetesen mindez adott a Tonari no Totoroban, így nyugodtan versenyre kelhet a Disney rajzfilmjeivel a család meghódításában. Hayao Miyazaki szerintem a művészete csúcsát érte el ezzel a rajzfilmmel, és le sem tagadhatná hogy ő rendezte, mivel majdnem minden szokásos kellék megtalálható benne - kivéve a gusztustalan elemeket, ami miatt az alsó korhatár európai szemmel nézve is gyakorlatilag 0-ra csökkent.