Aki látott már igazi, régi japán filmet, az tudja mekkora élmény tud lenni az a számunkra egzotikus ábrázolásmód, amit egy szamurájos film megragad. Az általam olyan szivesen említett stílusbeli őszinteség általánosan jellemzi őket, bármit is kelljen ezért látnia a nézőknek...
A Ninja Scroll ettől semennyire sem tér el, és már az első percektől kezdve eszközként használja a történetbe írt szörnyűségeket és nyíltságot, hogy kizökkentsen bennünket nyugodt, elemző látásmódunkból.

Amikor még élnek, sőt az emberek között járnak a démonok, akkor játszódik a cselekmény, mi pedig láthatjuk mi is történik, ha valaki kiáll ellenük. Történetünk nem sokkal több, mint az érzelmektől mentes rónin küzdelme mindennel és mindenkivel című klisépanel újraszínezése, azonban a szinezés itt valahogy úgy sikerült, hogy megéri megnézni, sőt élményszámba is megy a film. Ennek az egyik fő oka, a már említett őszinte szituációkon és ábrázolásokon kívül, a második főszereplő, aki mintegy időzített bomba tűnik fel folyton, majd az anime végén ő okozza az igazi katarzist, mondhatni mindennek új jelentést ad, többek között képes újra érző emberré tenni a rónint.

Habár a film nem éppen mai, az animáció minősége pazar, a rajzolás stílusa pedig igen egyedi, többször is remekül vissza tudja adni a kívánt hatást, főleg a negatív karakterek esetén. A karakterrajzolásról is szólni kell, hiszen az alkotásban szerepeltetett arcok igen ritkán látható kompozíciók az animekultúrában, szálkásan és durván, anatómiára fittyet hányva kifejezve mindent, amit az adott karakterről sejthetünk...
A szereplők hangjait hallva a sokat látott animés kollegák közül páran bizonyosan arra a benyomásra érezhetnek rá, ami valahogy emlékezteti az embert a nyolcvanas-kilencvenes évek hollywoodi alkotásaira, a kissé régies, alig  beleélt szövegelés hallatán.
A film zenéi figyelmet érdeklő gyűjteményt alkotnak a maguk feltűnően sokszínű stílusforgatagával. Gyakorlatilag nehezen lehetne két teljesen ugyanolyan stílusú darabot említeni közülük, ami talán megmagyarázza, hogy miért is volt olyan változatos a film tempója a maga mindössze másfél óráján belül is.

A film mondanivalója nem lélek vagy elmebomlasztó, így könnyeden fogyasztható, szinte bármilyen állapotban, de a hatások erősítéséért, avagy az illúzió eleve lerombolása ellen még tehetünk ha sötétben nyomjuk be a lejátszóba.
Szigorúan korhatáros, mégpedig a szokványos ORTT-s okok miatt, hogy milyen szám menjen a karikába, azt meg döntse el mindenki magának, egy biztos, akinek a karika biztosan figyelmeztetést jelent, azt ezúttal tényleg jobb kizárni a tévészobából.



Értékelés: 8,5