2008. március 23. 15:00 - Nite

Claymore

Elég ambivalens érzésekkel álltam fel a Claymore utolsó része után a tévé elől. Először is nem sikerült egy kerek lezárást rittyenteni neki, ami ha azt vesszük, hogy a manga, amiből készült, természetesen nem ért véget az anime előtt, nem is csoda. Valószínüleg a második évadra terveztek a készítők azzal, hogy nem tértek el a már megszokott módon az eredeti történettől jelentősen csak azért, hogy jobb vége lehessen. Másodszor pedig igen nehéz eldönteni, hogy vajon milyen célközönségre is számíthattak: az anime elég erőszakos, és bár a köbméter számra fröcsögő vér iskoláját képviseli, ami kevésbé gyomorforgató az Elfen Lied (és Dokuro-chan!) féle egyéb brutalitásoknal, sokszor kellett lepajszerozni az ujjaimat a szék karfájáról egy-egy durva jelenet után. Azt előre bocsájthatom spoiler nélkül annak aki még nem látta, hogy nem túl szerencsés túlzottan ragaszkodni a mellékszereplőkhöz, akik a különböző végtagokkal együtt hullanak mint a legyek. Ez éppen elég, hogy 12 év alatt ne ajánljam senkinek, szinte említésre sem érdemes, hogy emellett csúnyán is beszélnek benne - egy átlag japán (vagy angol) káromkodási szókincsben szerintem így is elbújhat a magyar gyerekek mögött.
Nade a szörnyek, hát azok sokszor elég siralmasak. Már szerintem a godzilla is a 3d grafika miatt volt jelentősebb, mint félelmetességben, de a Claymore-ban feltűnő gülüszemű, gyíkszerű, normál emberi hangon beszélő lényektől leginkább az óvodások fognak megijedni. A nagyon színvonalas, főleg basszussal és torzított gitárral operáló soundtrack pedig képes a legváratlanabb pillanatban átváltani valami olyasmibe, amit gondolom hősies zenének szántak, csak nem találták el, hogy mikor kellene alkalmazni. Sajnos a sztori is kicsit összedobottnak tűnik néhol, mintha az elején nem tudta volna az író, hogy mi lesz a végén.
Ha már a történetnél tartunk, az anime középkori világban játszódik, ahol embernek álcázott yoma nevű szörnyek terrorizálják a városok lakosságát azzal, hogy néha egy-egy gyanútlan áldozatnak megeszik a beleit, amit a legfinomabb résznek tartanak. Ő ellenük küzdenek a Claymore-ok, akik egy titokzatos szervezetbe tartozó, félig ember, félig yoma harcosnők. Különleges képességekkel rendelkeznek azáltal, hogy a nagyon erős yoma részük erejét mentálisan uralják, de ha átlépnek egy határt a képességeik kiaknázásában, könnyen elveszthetik az uralmat a bennük lakó szörny fölött. Ilyenkor Öntudatra Ébredtek (Awakened Being) lesznek, sokkal erősebbek és gonoszabbak, mint az átlagos yoma.
Clare fiatal korában elveszti a szüleit, és később az egyetlen barátját és lelki társát, ezért Claymore-nak áll, hogy bosszút álljon. Egyre erősebb lesz, ahogy biztosabban tudja uralni a hatalmát, és így egyre keményebb ellenfelekkel tud megküzdeni, míg végül találkozik legfőbb ellenségével.
Ha a néző át tud siklani a néha-néha felbukkanó elbaltázott részletek felett, nehezen fogja megállni, hogy ne egyhuzamra nézze végig a sorozatot. Az izgalmas és brutális részek kellően beleszögeznek a székbe, a drámai szálak hihetőek és jól átélhetőek. Rengeteg viszonylag jól kidolgozott akciójelenet biztosítja, hogy ne unatkozhassunk, és ugyan a fordulatok nem túl meglepőek, azért a Szervezet cselszövései és a Claymore-ok közti harcok még több színt visznek az egyes epizódokba. Némi általánosítással egy kevés mondanivalót is bele lehet magyarázni a történetbe, hiszen mindannyiunkkal előfordulhat, hogy meg kell küzdenünk a bennünk lakó szörnnyel, hogy emberek maradhassunk. Természetesen az anime végén kiderül, hogy a bosszú sem minden, így a Claymore sikeresen ki tud emelkedni a többi hasonló témájú sorozat közül.
Nem tudom, hogy egy esetleges második évadban hova tudnák fokozni még azokat a gigászi küzdelmeket, amiket az utolsó részekben láthatunk, de ha sikerülne kinőnie a gyerekbetegségeket, és elmélyítenie a mondanivalót, azt hiszem akármennyit kell is rá várni, megéri.

Értékelés: 8.0

Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Animeaddicts:
animeaddicts.hu/animecontent.php
Címkék: claymore é:8
komment
süti beállítások módosítása